Akik mindig mernek...

A mai korszerü elit alakulatok kialakulása messzire nyúlik vissza a történelemben. Már az ókori görögöknek és rómaiaknak is voltak olyan csapatai, amelyek felkészülésben, fegyelemben, lojalitásban messze a többiek felett álltak. Ki ne hallott volna a hős spártai harcosokról, akik a thermopülai csatában maroknyi csapatukkal feltartóztatták az ellenséget, és mindaddig küzdöttek, míg el nem estek. Vagy említhetnénk a római pretoriánus gárdát, amely ugyancsak kiválóan képzett katonákból állt.A hadvezérek mindig is törekedtek arra, hogy felállítsanak egy olyan egységet, amely akár kilátástalan helyzetben is megállja a helyét, s akik képesek még a csata kimenetelének megfordítására is. Ha számba vesszük a híres hadvezéreket, királyokat, mindegyikük környezetében feltünik az a bizonyos elit gárda. Hogy a leghíresebbeket említsem, gondoljunk csak Nagy Sándorra és Napóleonra. A XX. század a hadviselés átalakulását hozta magával, a korszerü kézi lőfegyverek fejlődésével és elterjedésével a lovasság szerepe egyre inkább visszaszorult. 1914-ben kitört az I. világháború, és a lövészárok-hadviselés következtében megváltoztak a körülmények. Az értelmetlen, nagy emberáldozatokat követelő tömeges támadások helyett a németek egy újfajta módszert próbáltak ki. Önkéntesekből kis különítményeket – rohamcsapatokat – alakítottak, akik aztán éjszaka, a sötétséget kihasználva csendesen beszivárogtak az ellenség lövészárkaiba. Itt aztán a meglepetés erejének segítségével gyorsan végeztek az ott található katonákkal, majd ahogy jöttek, olyan gyorsan vissza is vonultak. (Később ezek szolgáltak alapul az SS Otto Skorzeny-féle kommandóalakulat létrehozására.)Talán sokan nem is tudják, de a klasszikus értelemben vett szervezetszerü speciális egységek őse a Szovjetunióban alakult meg, közel egy időben a kommunista állam létrejöttével. A Vörös Hadsereg és a CSEKA különleges csapatokat vetett be Közép-Ázsiában a mohamedán felkelők ellen.Mikor az I. világháború véget ért, a különleges alakulatok lekerültek a napirendről. Így volt ez egészen az SS megalakulásáig. Hitler fekete egyenruhás elit egysége szigorúan kiválogatott árja fiatalokból állt, akik felesküdtek a Führerre.A fronton pedig a Waffen SS nevét tanulta meg félni az ellenség. Ők kapták a legjobb kiképzést, a legjobb felszerelést, és természetesen a harci morál is itt volt a legmagasabb.

Emellett volt egy másik, teljesen új haderő is, amely akkoriban bontogatta a szárnyait, méghozzá az ejtőernyős fegyvernem. Először az olaszoknál jelentek meg az 1920-as években. A szovjetek gyorsan felismerték ennek a jelentőségét, és 1931-ben ők is megalakították saját ejtőernyőscsapataikat. Négy év múlva egy kijevi légi bemutatón a megdöbbent külföldi megfigyelők előtt 2500 ejtőernyőst dobtak le, hogy egy repülőteret biztosítsanak, amíg a főerők légi úton meg nem érkeznek. A sikeres bemutató mély benyomást tett a megfigyelőkre, közöttük a németekre, akik hazatérve felgyorsították saját ejtőernyőscsapataik felállítását, kiképzését. Elmondható, hogy minden haderőben elit csapatoknak számítanak az ejtőernyősök, hiszen feladatukat sokkal veszélyesebb környezetben, gyakran az ellenség háta mögött, saját csapatoktól távol kell végrehajtaniuk. A II. világháború során a németek és a szövetségesek több emlékezetes akciót hajtottak végre az ejtőernyősök segítségével. (A németek részéről a krétai, a szövetségesekéről pedig a Market Garden hadmüvelet talán a leginkább említésre méltó.)A SAS megalakulásaA Special Air Service, azaz a Különleges Légi Szolgálat születése is a II. világháborúig nyúlik vissza. Dudley Clarke ezredes, a brit vezérkar tagja 1940 júniusában, miután Franciaország elesett, síkraszállt a korábban független századok ismételt felállítása mellett. (Ezeket a furcsa háború időszakában hozták létre arcvonal mögötti szabotázsakciók végrehajtására.)A vonakodó vezérkar végül kénytelen volt fejet hajtani, mivel maga a miniszterelnök, Churchill adott utasítást egy a német mintákat követő ejtőernyős-alakulat felállítására. Az így megalakított csapatokat kommandónak hívták, ez az elnevezés a dél-afrikai búr háborúk idején terjedt el, mivel így nevezték az irreguláris csapatokat. A 8. kommandó egyik ifjú tisztje volt David Stirling hadnagy, aki a tettvágytól fütve három tiszttársával együtt jelentkezett ejtőernyősképzésre. Pechjére már az első ugrásnál megsérült, és kórházba került. A kényszerü pihenő azonban arra kiválóan megfelelt, hogy Stirling tovább járassa az agyát, és valami egészen újat fundáljon ki. Abból indult ki, hogy egy egészen apró, 4-6 főből álló egységet sokkal nehezebb felderíteni és elfogni, mint az addig alkalmazott szokványos, kb. 50 fős kommandót. Ezek a pár fős csapatok rendkívül mobilisak, ejtőernyővel, terepjárókkal, de akár teveháton is be tudnak szivárogni az ellenséges vonalak közé vagy akár az ellenség hátába, hogy ott felderítést vagy diverzáns akciókat hajtsanak végre. Felépülése után röviddel kihallgatást kért a főparancsnoktól, Sir Claude Auchinleck tábornoktól, s felvázolta neki az elképzeléseit erről az újfajta egységről. Állhatatosságának köszönhetően meggyőzte a tábornokot elképzelése helyességéről, és szabad utat kapott a megvalósításához. A Különleges Légi Szolgálati Dandár részeként megalakult az L különítmény. Maga az elnevezés azonban becsapós volt, mert egyáltalán nem volt szó semmiféle dandár nagyságú erőről, csupán Rommel félrevezetésére találták ki, hogy a németek azt higgyék, rengeteg ejtőernyős érkezett Afrikába. Mindenesetre a név rajtuk maradt, és innentől számítható a Special Air Service születése.Stirling hadnagy önkéntesek toborzásával felduzzasztotta egységét, és nekifogtak, hogy a gyakorlatban is kipróbálják azt, amit kitalált. Bizonyára láttak már az olvasók olyan képeket, ahol marcona, szakállas, fejkendős férfiak üzemanyagkannákkal és géppuskákkal telepakolt dzsipeken ülnek. Nos, ők voltak azok a katonák, akik elkezdték ezt az újfajta harcmodort, sikeres akciókat hajtva végre az ellenséges vonalak mögött. 1943 januárjára már világosan látszott, hogy az elmélet ragyogóan bevált, és szükség van a különleges egység további bővítésére. Még ebben a hónapban formálisan megalakítottak két SAS-ezredet. Az elsőnek David Stirling lett a parancsnoka, a másodiknak pedig testvére, William. A sors szeszélye folytán azonban nem sokáig élvezhette új beosztását, mivel februárban egy általa vezetett bevetés során fogságba esett. Súlyos csapás volt ez, mert személyében egy igazán kiváló, kreatív parancsnokot voltak kénytelenek nélkülözni a bajtársai. De ahogy mondani szokás, a show megy tovább, helyére R. B. „Paddy” Mayne őrnagy lépett. A SAS-alakulat sok hősies akciót hajtott végre, s végérvényesen bebizonyította, hogy szükség van ilyen jellegü egységekre a háború során. Mindenképpen említést érdemel még az a két egység, amellyel a SAS együttmüködött. Az egyik az 1940-ben felállított Nagy Hatótávolságú Sivatagi Csoport, a másik pedig a Popski-féle privát hadsereg, amelynek vezetője Peinakoff őrnagy volt, és líbiai arabokból állt.A különleges egységek tevékenysége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Rommel nem tudta véghezvinni tervét, és csakhamar visszavonulásra kényszerült. Az észak-afrikai müveletek és a különféle olaszországi akciók után a SAS két ezrede visszatért Angliába, ahol létszámukat tovább növelték.

Ezzel megalakult az 1. Különleges Légi Szolgálati Dandár, amely már nemcsak nevében, hanem a valóságban is dandár méretüvé duzzadt. A SAS-dandár katonái most már az európai hadszíntéren folytatták a sivatagban kialakított és tökélyre fejlesztett tevékenységüket. Akcióik során mélyen (olykor 50-100 km-re) behatoltak az ellenséges vonalak mögé, és felderítő tevékenységet vagy szabotázsakciókat hajtottak végre. Akárcsak Afrikában, itt is elévülhetetlen érdemeket szereztek.1945. május 6-án Európában véget ért a háború. A brit hadvezetés számára valamilyen oknál fogva hirtelen kényelmetlenné váltak a különleges egységek, és sietve feloszlatták azokat. 1945-ben az 5. SAS-t átadták a belga haderőnek, majd egy hónap múlva a 3. és 4. SAS-t a franciáknak. A brit 1. és 2. SAS-ezredet és a parancsnokságot leszerelték, szélnek eresztették, és úgy tünt, ezzel végleg pont kerül az ügy végére.Hidegháborús évek   Szerencsére a SAS története itt nem fejeződött be, mert a hadügyminisztériumban úgy döntöttek, hogy mégiscsak szükség van az ilyen alakulatokra. 1946-ban ismét létrehozták az ezredet a Müvészek Lövészezrede (The Artists Rifles) néven. Hivatalos nevük 21. SAS-ezred lett, amely a korábbi 1. és 2. ezred számainak összeillesztéséből alakult. A politikai helyzet változásainak következtében a volt gyarmatokon elkezdődtek a függetlenségi harcok. Így volt ez Malajziában is, ahol felkelések robbantak ki. 1951-ben régi/új parancsnok került a SAS-ezred élére Michael Calvert dandártábornok személyében, aki 1944–45-ben volt az 1. SAS parancsnoka. Vezetésével megalakítottak egy Maláj felderítők (Malayan Scouts) nevü egységet a lázadók leverésére, s hamarosan ez is zászlóaljnyi méretüre növekedett.  A malajziai helyzet annyira speciális volt, hogy az addig alkalmazott harceljárások mellett teljesen újakat is ki kellett találni. Ilyen volt pl. a dzsungelbe való ejtőer­-nyős ugrás vagy hosszú kötélen leereszkedés a fák közé. A konkrét harccselekményeken kívül egy békésebb módját is kitalálták a gerillák elleni harcnak, ez pedig a helyi lakosság megnyerése, szimpátiájának kivívása volt. Erre azért volt égetően szükség, hogy azok ne támogassák a gerillákat. Ezért aztán a SAS katonái utakat, hidakat, kórházakat, iskolákat építettek, és próbálták a demokrácia eszméit is terjeszteni. Bár a folyamat elég hosszadalmas volt (1960-ig tartott a szükségállapot), végül mégis meghozta gyümölcsét.A következő helyszín, ahol bevetették a 22. SAS‑t, Omán volt. Az angolbarát politikát folytató országban a szaúd-arábiai támogatást élvező szakadárok kezdtek fegyveres harcot a kormánycsapatokkal, akik nem tudták megoldani ezt a helyzetet. 1958 novemberében megérkezett a SAS, és nem egész három hónap leforgása alatt teljesen felszámolták a lázadást. Legemlékezetesebb akciójuk az volt, amikor a lázadók Dzsebel-el-Ahdar fennsíkon lévő erődítménye ellen intéztek támadást, saját fészkükben győzve le a lázadókat.Alig pihenhettek meg a babérjaikon, amikor új feladatra szólították őket. A következő helyszín Borneó volt, ahol Szukarno indonéz elnök próbálta meg erőszakkal egyesíteni Sarawakot és Bruneit, hogy vezetésük kommunista legyen. A SAS 1963–65-ig volt Borneón, és sikerrel alkalmazta a Malajziában kipróbált taktikát a lakosság szimpátiájának elnyerésére. Időközben az ezred megkapta a ma is használt angliai bázisát Herefordban. A borneói sikeres müveletek eredményeképpen a 22. SAS-ban felállítottak egy harmadik századot is. Ez épp jókor jött, mert Adenban is háború tört ki (1964–66), ahová egy újabb századot vethettek be. Így egy-egy század harcolt Borneón és Adenban, a harmadik pedig a herefordi bázison pihent, és készült a váltásra, a századokat ugyanis rotációs módon cserélték. Az ezredben ezt az időszakot csak boldog időknek emlegették. A két territoriális ezred eközben Angliában állomásozott, a 21. SAS Dél-, míg a 23. Észak-Angliában. 1967-re a harcok véget értek, és a SAS visszatérhetett hazai bázisára. Két évet töltöttek el nyugalomban, kiképzéssel, amikor is 1969-ben kitört az északír konfliktus. A világ olyan szavakkal, kifejezésekkel kezdett megismerkedni, mint Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) vagy Ír Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (INLA), pokolgépes merénylet, túszejtés, gépeltérítés stb.

A hagyományos katonaság mellett a SAS-t is bevetették Írországban, de gyakran civil ruhában, felderítői, diverzáns feladatokkal. (Itt jegyezném meg, hogy az ezred ugyan a brit hadsereg rendszeresített egyenruháját és fegyvereit használja, azonban bevett szokás, hogy mindenféle szedett-vedett ruhákban is megjelennek. A hatásosabb álcázás miatt a hajukat, szakállukat megnöveszthették, így könnyedén bele tudtak simulni a környezetükbe.) 1972-ben sajnos Ománban és Malajziában a hamu alatt szunnyadó parázs ismét fellángolt, lázongások törtek ki, ezért a SAS-egységeknek újból vissza kellett térni ezekbe az országokba. Itt volt az az emlékezetes eset is, amikor 10 SAS-katona visszavert és megfutamított 250 lázadót egy ütközetben. Figyelemre méltó teljesítmény! Ománban a helyi nomád törzsi harcosokból – a friqatokból – kiképeztek egy különleges egységet, akik a maguk vad harcmodorukban hathatós segítséget nyújtottak a szultánnak.A terroristák elleni harc Az észak-írországi konfliktus egy teljesen újfajta harci stílust eredményezett, de a SAS gyorsan alkalmazkodott az új kihívásokhoz. Ezzel el is jutottunk a cikk lényegéhez. A világ elit alakulatainak többsége ugyanis a SAS tapasztalatait, taktikai módszereit felhasználva alakult meg, és folytatja a munkáját. Közvetlenül vagy közvetve minden különleges egységben felfedezhető a hatása, hiszen az általuk kidolgozott speciális harcászati elemek képzik az alapját ezen alakulatok taktikájának. A britek már korán felismerték a fokozódó terrorizmus veszélyét, hogy az egy olyan métely, amelynek kivágásához általában drasztikus beavatkozásra van szükség. A 70-es években megszaporodó terrorszervezetek a veszélyeztetett nyugati országok többségét arra ösztönözték, hogy a SAS mintájára létrehozzák saját egységüket. Gyakran őket is a britek képezték ki, sőt nemegyszer volt rá példa, hogy a SAS emberei egy másik ország speciális alakulatával együtt vettek részt terroristaellenes akciókban. A terroristák rájöttek, hogy egy utasszállító repülőgép eltérítésével milyen látványosan és hatékonyan lehet nyomást gyakorolni, úgyhogy el is kezdték az ilyen jellegü akcióikat. 1976-ban az Air France járatát térítették Entebbébe, a gép utasait az izraeli ejtőernyősök szabadították ki egy bravúros akció keretében. 1977-ben egy NSZK-gépet térítettek Mogadishuba, ahol a német GSG9 hajtotta végre a túszmentést SAS-segítséggel. Még ugyanebben az évben Hollandiában egy vonat utasait ejtették túszul a terroristák. A túszmentő akcióban a SAS szintén kivette a részét, segítve ezzel a hollandokat. Az eddigi túszmentő akcióik közül a leghíresebb az, amely Londonban volt, 1980 tavaszán. Április 30-án 11.30-kor Irán londoni nagykövetségét terroristák foglalták el, Iránban bebörtönzött politikai foglyok szabadon bocsátását követelve. A tárgyalások elkezdődtek, de a SAS egyelőre nem avatkozott be, mert először mindenképpen békés úton próbálták megoldani a krízist. Miután a tárgyalások kudarcba fulladtak, sőt lövöldözés után egy holttestet is kidobtak az utcára, május 5-én beindult a SAS gépezete. A már előre megtervezett és begyakorolt akcióra 12 kommandós indult négyfős csoportokban. A hat túszejtő közül csak egy élte túl a támadást, a túszok között pedig két sebesült volt, akikre a terroristák kezdtek lövöldözni, amikor megindult az akció.A tévénézők milliói élőben nézhették végig a támadást, és a megdicsőült SAS népszerüsége óriási volt. Természetesen ők ezt a hirtelen jött ismertséget a hátuk közepére sem kívánták, jobb szerettek volna eltünni az ismeretlenség homályába.A terrorellenes tevékenység teljesen kitöltötte az ezred mindennapjait, hiszen bőven adtak munkát az ír és az egyéb külföldi terrorszerve­zetek. Talán már nem is számított rá senki, hogy a közeljövőben másféle feladatokra is bevethetik a SAS-t, amikor 1982-ben az anyaországtól több ezer km távolságra támadás ért egy brit felségterületet. Az argentinok meglepetésszerüen megtámadták a Falkland-szigeteket. A háború kitörésével, túllépve az addigi antiterro­rista szerepkörön, a 22. SAS számára elérkezett a pillanat, hogy ismét számot adjanak arról, hogy ők tulajdonképpen kiváló képességü, profi katonák. Az első egységek 1982 május 1-jén érkeztek meg a szigetekhez, és 14-én már végre is hajtották első bevetésüket. Felderítés, beszivárgás, diverzánsakciók: mint a régi szép időkben, Afrikában!A SAS katonái voltak azok, akik a sziget visszafoglalására indított partra szálló akciót vezették, dacolva a borzalmas időjárási körülményekkel. A háború befejezéséig a helyszínen maradtak, és tevékenységük nagyban hozzájárult az ar­gen­tinok legyőzéséhez.

A következő katonai jellegü akcióra sokáig kellett várni, addig visszatértek a terrorizmus elleni harchoz. Az IRA és az INLA elleni tevékenység során a SAS olyan hatalmas tapasztalatra tett szert, amely az ezredet a legjobbak közé emelte. A SAS jelmondata: „Aki mer, az nyer!” Ez látható a szárnyas tőrt ábrázoló címerükben, és ennek szellemében hajtják végre az akcióikat. A hírük eljutott a terroristákhoz is, akik nagyon jól tudják, hogy a SAS nem kegyelmez nekik, és ha egyszer rájuk álltak, akkor olyanok, mint a véreb: követik őket, bárhová is próbáljanak elrejtőzni. Így volt ez akkor is, amikor három keresett IRA-terroristát derítettek fel és végeztek ki Gibraltáron. Ez akkor a sajtóban nemtetszést váltott ki, erőteljes rágalomhadjárat indult ellenük, és az ezredet újra a nem kívánt nyilvánosság elé állította.Ismét a frontvonalbanJó ideig ismét nem lehetett hallani a SAS-ról, végezték mindennapi feladataikat. Elérkeztek azonban a viharos 90-es évek, amely az I. Öböl-háborúval vette kezdetét. Az ezred hamarosan bekapcsolódott a müveletekbe, és az amerikai Delta Force-szal együttmüködve iraki Scud rakétákra vadásztak. Beszivárogtak az ellenséges vonalak mögé, felderítették a rakétaindítókat, majd a vadászbombázóknak megjelölték azokat. Ezen túlmenően a tőlük megszokott diverziós tevékenységet is eredményesen folytatták. A kevés napvilágra került beszámoló egyike a SAS itt folytatott akciói közül a volt kommandós Andy Mc’Nab könyve, a Hívójele bravo 2-0, amelyben saját élményeiről ír. Később kiderült, hogy a SAS magára a diktátorra, Szaddám Huszeinre is vadászott, több alkalommal csak kevéssel szalasztva el az értékes célpontot.Az Öböl-háború után nem sokáig pihenhettek a fiúk, mert Jugoszláviában kitört a polgárháború. A koalíciós erők kötelékében a britek is részt vettek a béketeremtésben, és a térségben a SAS is megjelent. Ez akkoriban szigorúan titkos információ volt, de még napjainkban sem lehet sok mindent tudni az itteni tevékenységükről.Mint ismeretes, 2001. szeptember 11-én arab terroristák négy utasszállító repülőgépet térítettek el az USA-ban, és öngyilkos merényleteket hajtottak vele végre. Az akciók hátterében a régen keresett terroristavezér, Oszama bin Laden állt. Bush elnök meghirdette modern kori keresztes hadjáratát a terroristák ellen, és a szövetséges országok egy azóta is tartó offenzívát indítottak el. Hírszerzői források alapján az Afganisztán hegyeiben bujkáló Bin Laden és al-Kaida nevü terrorszervezete ellen soha nem látott hajtóvadászat vette kezdetét. Az amerikai erők mellett bekapcsolódtak a kutatásba a SAS tagjai is, akik az ilyen nomád, hegyi terepen végrehajtott akciókban már nagy gyakorlatra tettek szert. Bár nagyon sok terroristabázist felszámoltak, Bin Ladent mind a mai napig nem sikerült kézre keríteniük. Afganisztán egyébként nem volt teljesen ismeretlen számukra, mivel az oroszok itteni harcai alatt többször is végeztek megfigyelést a szovjet csapatok, de főleg a Specnaz ellen.

A szeptember 11-i események is hozzájárultak ahhoz, hogy kitört a II. Öböl-háború. A Huszein-rezsimet ezúttal már megdöntötték, és a bujkáló diktátor utáni kutatás megkezdődött. Szaddámnak nem volt olyan szerencséje, mint Bin Ladennek, hiszen rövidesen sikerült elfogni őt. A rezsim megdöntésével azonban korántsem érkezett el a béke Irak földjére, mert a szélsőséges arab csoportok minden eszközt megragadnak, hogy az amerikai és a velük szövetséges erők ellen merényleteket kövessenek el. Sajnos az al-Kaidát sem sikerült kikapcsolni, és egyre-másra hajtják végre a terrorcselekményeiket. Madridban egy vonatot robbantottak fel, Londonban pedig metrón és autóbuszon történtek robbantások. Mindezek folyamatos készültségben tartják a SAS tagjait, akik Angliában vagy bárhol a világon készek lecsapni a terroristákra.Kiválasztás és felkészítésA SAS tagjainak kiválasztása híresen kemény és szigorú. Kizárólag a hadsereg tagjai közül jelentkezhet valaki az ezredbe, tehát úgymond az „utcáról” nem lehet belépni. Évente kétszer hirdetnek tanfolyamot újoncoknak. A jelentkezőket alapos pszichológiai szürésnek vetik alá, hogy eleve kiszürjék azokat, akiknek nincs meg a kellő pszichikai alkalmassága, eltökéltsége, magabiztossága. Az így kiválogatottakat három-négy hetes tanfolyam alatt tovább vizsgáztatják. Számot kell adniuk fizikai felkészültségükből, stressztürő képességükből és a különféle gyakorlatok alatt rátermettségüket és kreativitásukat is be kell bizonyítaniuk. Négyfős csoportokba osztják a jelölteket, és a meghatározott feladatokat így kell végrehajtaniuk. A tanfolyam végén a csoportokat a walesi Brecon hegységbe vezénylik egy nagyon kemény terepgyakorlatra. A hegység jellemzően a SAS gyakorlóterepe, meredélyeit már sok katona izzadsága és könnye öntözte. A gyakorlatok során természetesen folyamatos a lemorzsolódás, hiszen többek között olyan pszichikai terhelést kell kiállniuk, hogy egy nagyon megterhelő, kemény feladatokkal tarkított menetgyakorlat után, amikor a jelölt hullafáradtan megérkezik a célba, közlik vele, hogy induljon vissza a kiindulási helyre. Zárógyakorlatként teljes menetfelszerelésben (fegyver + kb. 25 kg-os bergen hátizsák) kell megtenniük 40 mérföldet 20 óra alatt.Mindezek után a jelentkezők csupán 10-20 százaléka marad állva. A megmaradtak egy hétig hagyományos képzésen vesznek részt, elsajátítva a kis csoportban történő feladat-végrehajtást, álcázást, egyéb taktikai fogásokat. Felkészülnek a fogságba esésre is, ahol életszerüen folyik a kihallgatás, és szinte csak a fizikai bántalmazás határán állnak le a gyakorlattal. Utána egy háromhetes periódus következik, ahol a harci körülmények közötti túlélést oktatják. Ez a rész nagyon fontos, hiszen az ezred katonáinak gyakran nomád körülmények között kell végrehajtaniuk feladataikat. Ennek a gyakorlatnak a végén a jelöltet kiküldik egy késsel és egy doboz gyufával a terepre, ahol öt napon keresztül kell úgy életben maradnia, hogy az oktatók ne találják meg.Akik aztán ezzel is sikeresen megbirkóznak, azoknak már „csak” az ejtőernyős-kiképzés van hátra. Azoknak a jelölteknek, akik az ejtőernyősezredektől érkeztek, nem kell részt venniük a képzésen, de az előírt hét ugrást nekik is teljesíteniük kell. Ebből három teljes felszereléssel, egy pedig éjszaka történik. Mikor ennek is a végére értek, feltehetik a fejükre a hőn áhított homokszínü barettet.Viszont a képzésnek még nincs vége, mert az újoncok további kilenc hónapig csak próbaidősnek számítanak, és újabb specifikus képzéseken vesznek részt. Ennek letelte után dönthetik el, hogy merre akarnak tovább szakosodni, illetve a SAS melyik részén kívánnak tovább szolgálatot teljesíteni.Mindhárom SAS-ezred négy századból áll, egy század pedig négy 16 fős szakaszból. Ezek a hajózási, légi, hegyi és szállítószakaszok. A hajósszakasz hasonló képzést kap, mint az SBS, tehát kenuval, kisebb hajókkal tanulnak meg közlekedni, elsajátítják a tengeri navigációt, a víz alatti úszást stb. A légi szakasz az ejtőernyőzés magasabb szintjét sajátítja el, a HALO (magasból ugranak, alacsonyan nyitnak) és a HAHO (magasból ugranak, magasan nyitnak) technikát. A hegyi szakasz katonáit hegymászásra, síelésre, magashegyi túlélésre képzik ki, és egyéb technikákra oktatják.

A szállítószakasz tagjai megtanulják a világ szinte összes jármüvének vezetését, karbantartását, szerelését. Tagjaik közül sokan jutnak el akár a raliversenyzői szintre is.Ezenkívül minden egyes katonának el kell sajátítania az összes NATO- és a volt VSZ-katonák által használt kézi lőfegyver kezelését. Természetesen az állomány folyamatosan továbbképzi magát, tökéletesítve a tudását.A katonák többsége a SAS-ban általában három évet tölt, utána visszatérnek az ezredükhöz. Ez a folyamatos csere biztosítja, hogy a SAS-ban szerzett tudást és szemléletet tovább terjesszék a brit haderőben. Az ezredben nagyon bajtársias a légkör, a hagyományos katonai merevség csak kismértékben van jelen. A beosztottak a parancsnokot bossnak szólítják, és ők egyenrangú félként kezelik az alárendelteket, ötleteiket, javaslataikat meghallgatva.A felszerelésük egyik része szabványos brit katonai felszerelés úgy a fegyverek, mint az egyéb eszközök és a ruházat terén. Másik része specifikus, feladatorientált, úgymint az MP–5-ös géppisztolyok, M–16-os automata puskák vagy a fekete bevetési öltözet. Régi jó kapcsolatot ápolnak a Land Rover céggel, amely a kifejezetten nekik átalakított terepjárókat szállítja. Ezek, akár csak a II. világháborús Willys Jeepek, tele vannak pakolva fegyverekkel, üzemanyagkannákkal.A SAS-ról nem jelent meg túl sok írásos anyag, mivel ők továbbra is féltékenyen őrzik titkaikat. David Stirling, akinek a fejében megszületett az elképzelés, túlélte a háborút. 1990-ben hunyt el, néhány hónappal azután, hogy a királynő lovaggá ütötte.