A Whippet harckocsi gyors, akár az agár

1916. október 3-án William Tritton, akit épp a Mark I kifejlesztésében végzett kiemelkedő munkájáért terjesztettek fel lovaggá, javaslatot tett a harckocsigyártó részlegnek (Tank Supply Department) egy gyorsabb és olcsóbb harckocsi megépítésére, amivel ki lehet használni a nehezebb, de lassabb tankok ütötte réseket az ellenség arcvonalán. November 10-én a javaslatát elfogadták, és azt a hadügyminisztérium is támogatta. Abban az időben a projekt neve „Tritton Chaser” (Tritton hajóágyú) volt. A hagyomány szerint az eszköz nevét, a „Whippet”-et (ami magyarul azt jelenti, agár) magához Sir Williamhez lehet kötni, aki úgy jellemezte az általa tervezett harckocsit, hogy gyors, akár az agár. A harckocsi tényleges gyártása 1916. december 21-én indult meg. Az első prototípus 1917. február 3-án készült el. 1917. március 3-án már részt vett az Oldburyban rendezett „Tankok Próbája Napon”. Másnap, egy munkaértekezleten, amit az antant francia összekötőjével tartottak, a brit haderő főparancsnoka, Haig tábornagy elrendelte 200 db sorozatban történő legyártását. Természetesen, mint mindig, a tábornagy itt is túllépte hatáskörét, de döntését később jóváhagyták, így az első gyártmányok 1917 októberében elhagyhatták a gyárkaput. Az első két példányt az F zászlóalj (későbbi 6. Tankzászlóalj) kapta 1917. december 14-én.

Valahol a fronton..

Ez a páncélozott harcjármü a gyors rajtaütések eszközének készült. Bár a lánctalpa sokkal modernebbnek tünik, mint a Mark család első öt tagjáé, mégsem volt rugózott. A kezelőszemélyzet a harcjármü hátuljában egy olyan fixen rögzített toronyban tartózkodott, amit az Austin páncélautókon már korábban is használtak. Elöl két régi emeletes busz motorja volt beépítve, amelyek külön-külön hajtották az egy-egy oldali lánctalpakat. Kanyarodáshoz a vezető müködtette a kormánykereket, ami az egyik oldali lánctalpat befékezte, míg a motor hajtását a másik oldali lánctalphoz vezette. Elméletben ez fokozatos kanyarodást tett lehetővé, de a gyakorlat azt mutatta, hogy a két motor sebességének összehangolása lehetetlen, és így a harcjármü előre kiszámíthatatlan pályán haladt előre. Miután elgázoltak néhány saját közlegényt, a vezetők érthetően kezdtek roppant óvatosak lenni. Minden irányváltoztatás előtt megálltak, rögzítették a fordulás irányába eső oldalon a lánctalpat, ami sokszor azzal járt, hogy a jármü ledobta azt. A motorok is hajlamosak voltak a leállásra, ha a kormányt túl hirtelen fordították el. Az üzemanyagtartály a harckocsitest elejébe volt beépítve. Fegyverzete 4 db Hotchkiss.303 géppuska volt, amelyekkel egy-egy oldal irányába lehetett tüzelni. Mivel csak háromfős kezelőszemélyzete volt, a lövésznek folyton körbe-körbe kellett forogni, és sokszor a parancsnok is besegített a géppuskák kezelésébe. Néha még egy lövészt préseltek be a jármübe úgy, hogy az egyik géppuskát kitették, hogy legyen elég hely. Mivel a géppuskák alapvetően nem voltak beépítve, tulajdonképpen minden irányba lehetett tüzelni egy géppuskával is, ha a megfelelő lőrésen kihelyezték a csövét. Mindezek ellenére az ütközetekben azután bebizonyították, hogy van mit keresniük a csatamezőn. A harcok megmutatták, hogy megfelelő tüzérségi előkészítés után a jól kiképzett gyalogság a harckocsikkal együttmüködve szinte bármilyen lövészárokrendszert be tud venni. Az angol tankok sikerei a németekre is hatással voltak, és végre ők is felfogták, hogy a megfelelő taktika és a megfelelő terep a fegyverarzenál fontos és hatékony részévé teszi a harckocsit. A német sajtóból lassan eltüntek az angol monstrumokat becsmérlő cikkek, és a németek saját típusokon kezdtek dolgozni.

Sorozatunk jövő heti cikkében a Wotan harckocsi múltját és nevének eredetét kutatjuk.

A Whippet harckocsi gyors volt, akár az agár (a kor színvonalának megfelelően)