A hidegháború utolsó éveiben Oroszország csaknem 53 000 darab harckocsival rendelkezett, igaz, ezeknek közel 40%-a még az 1950-es évekből, illetve még korábbról visszamaradt relikvia volt. Mára mindössze 12 000 darab maradt hadrendben belőlük, és ezeknek is csupán 10%-a mondható igazán modernnek.
Visszatekintve 1991-re, a harckocsik felénél akkoriban felmerült a kérdés, hogy üzemképesek-e, használhatóak-e egyáltalán, de azért még így is maradt Oroszországnak 25 000 darab harckocsija, ami készen állt, hogy bármikor meginduljon nyugat felé. A Szovjetunió összeomlásával a csapatok 80%-át hazaküldték, a következő évtizedben pedig mindössze néhány száz új tank került beszerzésre. A megörökölt 50 000 darab harckocsi jó része ócskavasként végezte.
A jelenlegi harckocsiállomány körülbelül 500 darab T-90-est és T-80-ast foglal magába. Ezek durván egyenértéküek a korai amerikai M-1-esekkel. Az orosz tankok többségét a késői T-72-esek alkotják, amelyek közül jó néhányat kiváló elektronikai berendezések beépítésével továbbfejlesztettek (mint például tüzvezető rendszer vagy hőképelemző). Az orosz hadsereg szerint a leltáron lévő 12 000 darab harckocsiból mindössze néhány ezer az, ami valóban harcképes. A jelek szerint tehát Oroszország 1991-es harckocsiállományának közel 90%-át elveszítette.
Annak idején az az 50 000 tank hadosztályokba volt szervezve. Nagy részük persze tartalékos hadosztályba, de ha úgy adódott volna, a tartalékosok tudták volna a módját, hogyan tegyék őket rövid időn belül harckésszé. A tartalékos rendszer azonban a Szovjetunióval együtt megdőlt, így mostanra Oroszország körülbelül 5000 darab harckocsit tudna mozgósítani. Ez azért elég jelentős visszaesés az 1980-as évekhez képest.
