2024. 10. 07. hétfő
Amália
: 402 Ft   : 364 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Hatásos ellenszert fejlesztettek ki az orvlövészek ellen

Art of WAR  |  2008. 12. 24., 16:17

Az orvlövészek a második helyen állnak Irakban és Afganisztánban a halálos áldozatok szedése terén. A csapatok a feladatuk végrehajtása közben a peremvonalakon és az ellenség mélységében is szinte védtelenek az ilyesféle támadások esetén. Eddig az orvlövészket felderítő rendszerek járműveken vagy helyhez kötött figyelőpontokon voltak elhelyezve, míg a gyalogos katona szinte védtelen volt. Ez az állapot idáig tartott, ugyanis az AUSA 2008 kiállításon olyan eszközöket mutattak be, melyeket egy katona könnyedén elbír és magával vihet feladata végrehajtása közben, így védettséget szerezve az orvul megbújó lövészek ellen.

Az orvlövészek elleni felderítő eszközök két fajtáját mutatták be az AUSA-n. Mindkettő a US military számára lett kifejlesztve. Használják őket kisebb rajtaütésekben egyes célok felderítésére és nagyobb katonai akciókban kollektív védelmi célokra az ellenség egységei elhelyezkedésének lokalizálására.  A Bumeráng elnevezésü akusztikus felderítő rendszert a BBN fejlesztette ki. Manapság több mint 1000 db Bumeráng rendszer van használatban, és további 8000 db vár szállításra. Az eredetileg csak jármüvökön való elhelyezésre tervezett továbbfejlesztett rendszer, katona által egyéni felszerelésként vihető kiegészítőkkel bővült. A Bumeráng rendszer statikus részei telepíthetőek személyszállító jármüveken kívül, jármüvezető nélküli eszközre is. A személyre szerelhető kiegészítőkkel együtt a rendszer maximális hatékonysággal képes felderíteni az ellenséges tüz irányát, helyzetét és mindezt nagyon gyorsan.

Bumeráng kiegészítő a csuklóra helyezve

A tovább fejlesztett rendszer nagy előnye még, hogy interoperábilis különböző távirányítható fegyvertornyokba szerelt irőnyzó berendezésekkel és több rendszer még hálózatba is köthető.

Párhuzamos fejlesztéssel folyamatosan készül a nagyobb kötelékben végrehajtott katonai akciók kiszolgálására szánt Warfighter Wearable Gunshot & Sniper Detection rendszer. A QinetiQ North America, mely fejlesztője ennek az  eszköznek, több mint 10 millió dolláros megrendelést kapott a US Army -tól. A QinetiQ az EARS nevü fejlesztését az AUSA-án emutatta be. A fejlesztési munkálatok ennek a rendszernek a tekintetében azonban csak 2009-ben készülnek el.

EARS

A rendszer a kb. fél kilogamm tömegü EARS Gunshot Localization System-ből és a vállra helyezhető, egy tenyérben is elférő  EARS-150 érzékelőből áll.  Az érzékelő 360 fokos szögben képes a felderítésre úgy, hogy egy másodpercen belül jelzi az ellenség lövészeinek helyzetét egy lövés leadása után.

Az akusztikus felderítő rendszerek, azonban nem egyedülállóak az ellenség orvlövészei felderítése terén. Az elektro-optikai rendszerek még náluk is gyorsabbak. Két izraeli gyártású rendszer ismeretes ezen a téren. A Rafael cég SWIR nevü  rendszere és az  OptigO cég Transient Event Detection (TED) rendszere.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 06. 14., 15:43
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. 06. 11., 14:36
Június 11-én és 12-én összesen 13 Gidrán harcjármű érkezik az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz Tatára – jelentette be a honvédelmi miniszter.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 07. 11., 10:52
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
2024. 07. 04., 09:57
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
2024. 07. 03., 11:26
Különleges, római kori szarmata telep feltárásakor kerültek elő veszélyes robbanóeszközök a földből.
2024. 07. 02., 11:49
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.

  JETfly Magazin

Az Emirates 39 960 napelempanel telepítésére kötött megállapodást az Etihad Clean Energy Developmenttel, amelyek a dubaji Emirates Engineering Centre energiaellátását fogják támogatni. A projekt a tervek szerint évente 34,3 millió kWh energiát termel majd, ami a központ energiaigényének 37 százalékát fedezi, összesen 23 177 kWp teljesítménnyel.

  NÉPSZERŰ HÍREK