2023. 12. 02. szombat
Melinda, Vivien
: 380 Ft   : 349 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Kínai nagykaliberű mesterlövész fegyverek

Art of WAR  |  2010. 11. 26., 10:00

Sorozatunk első részében egy osztrák fejlesztésű fegyvert mutattunk be olvasóinknak, amelyet valójában nem is az ellenség élőerői, hanem sokkal inkább technikai eszközök ellen alkalmaznak. Most következzék négy fegyver, amelyek szintén technikai eszközök megsemmisítésére lettek kifejlesztve. A fegyverek abból a Kínából származnak, amelyről köztudott, hogy szívesen készít „másolatokat” a számára megfelelő minőségűnek tartott haditechnikai eszközökről. A fegyverek esetében ez a tény konkrétan nem merült fel, lássuk hát ezen a téren mire képes a kínai haditechnikai ipar.

M99 – nagykaliberü, technikai eszközök ellen fejlesztett mesterlövész puska

Az M99 mesterlövész puskát Kína fejlesztette ki, és azt elsősorban exportra szánják. Természetesen az esetleges külföldi eladások mellett a fegyver része a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg fegyverarzenáljának, valamint megtalálható a kínai rendőrség speciális egységeinél is. A fegyvert külső megjelenése és szerkezeti felépítése szerint két azonos változatban bocsátják ki, az egyetlen különbség az alkalmazott lövedékekben van – az egyik változat az „ex-szovjet” 12,7x108 mm (M99-I), míg a másik változat a „nyugati” 12,7x99 mm .50BMG (M99-II).

M99 típusú mesterlövész puskaM99 mesterlövész puska

A fegyver pontosságával kapcsolatban hiteles adatot nem hoztak nyilvánosságra, azonban nem hivatalos információk szerint az 2 MOA (Minute of Angle), azaz 2 szögperc, ami többé-kevésbé elegendő könnyü technikai eszközök megsemmisítéséhez, valamint megerősített tüzelőállások (mesterlövész-, géppuska fészkek) ellen.

A mesterlövész puskánál gázelvezető mechanizmust és egy ferde kényszerpályával ellátott reteszelt zárszerkezetet alkalmaztak. A testre ható visszarúgás csökkentése érdekében csőszájféket alkalmaznak, valamint a fegyver tusát gumi nyakszirtvédő-rezgéscsillapítóval látták el. A fegyver alapfelszereléséhez tartozik egy kétlábú fegyverállvány is. A különböző célzókészülékek alkalmazásához „Picatinny sín”-nel szerelték fel, amely különböző optikai és elektronikus irányzékok, szabványosított kiegészítők felerősítését teszi lehetővé.

Az M99 technikai adatai:Kaliber: 12,7x108 (M99-I) vagy 12,7x99 (M99-II)Mechanizmus: gázelvezető félautomataFegyver hossza: 1500 mmTömeg: 12 kgTár befogadóképessége: 5 töltény

M99B / M06 – nagykaliberü, technikai eszközök ellen fejlesztett mesterlövész puska

Az M99B mesterlövész puska az M99 típus egy kompaktabb, továbbfejlesztett változata. A fegyver méretének csökkentését a „bullpup” technológia alkalmazásával érték el. A „bullpup” felépítésü fegyvernek a tusájában található a zárszerkezetet, amelynek alkalmazásával lerövidül a fegyver.

M06 mesterlövész puskaM06 mesterlövész puska éjszakai célzóberendezéssel

Látszólag két azonos változatban készül a fegyver, eltérés mindössze a törzs hosszában van – az M99B exportváltozat (két kaliberrel kínálják: 12,7x108 és 12,7x99 mm) míg a „belső használatra” szánt M06 valamivel hosszabb az exportváltozatnál, és az kizárólag a kínai hadsereg állományában található meg 12,7x108 mm-es kaliberrel Type 54 típusjelzéssel.

Az M06 pontosságával kapcsolatban megjelent információk szerint az 2 szögperc (2 MOA, a kínai források a szórásnál R50 jelölést alkalmazzák, ami 200 mm 600 m távolságból).

A fegyver szerkezete megegyezik az M99 típusnál alkalmazottakkal.

Az M99B / M06 technikai adatai:Kaliber: 12,7x108 (M99B-I, M06) vagy 12,7x99 / .50BMG (M99B-II)Mechanizmus: gázelvezető félautomataFegyver hossza: 1250 mm (M99B) vagy 1360 mm (M06)Tömeg: 12 kgTár befogadóképessége: 5 töltény

AMR-2 – 12,7 mm-es nagykaliberü, technikai eszközök ellen fejlesztett mesterlövész puska

A 12,7 mm-es AMR-2 típusú nagykaliberü mesterlövész fegyvert a China South Industries Group cég fejlesztette a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg számára kiírt nagykaliberü mesterlövész program keretében.

AMR-2 mesterlövész puska12,7mm-es AMR-2 mesterlövész puska tüzelésre kész helyzetben

Az AMR-2 hagyományos forgó retesszel ellátott zárszerkezettel rendelkezik, amely kézi utántöltésü. A fegyver kétlábú fegyverállvánnyal, valamint általában behajtható válltámasszal van ellátva. A fegyver utántöltése egy levehető tárból történik. A fegyvert a különböző célzókészülékek alkalmazásához „Picatinny sín”-nel szerelték fel.

Az AMR-2 technikai adatai:Kaliber: 12,7x108 mmMechanizmus: kézi utántöltésCső hossza: 850 mmFegyver hossza: 1450 mmTár befogadóképessége: 5 töltény

JS 05 – 12,7 mm-es nagykaliberü, technikai eszközök ellen fejlesztett mesterlövész puska

A 12,7 mm-es JS 05 típusú nagykaliberü mesterlövész fegyvert a China South Industries Group cég fejlesztette a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg számára kiírt nagykaliberü mesterlövész program keretében.

JS 05 mesterlövész puska12,7 mm-es JS 05 mesterlövész puska

Az AMR-2 hagyományos forgó retesszel ellátott zárszerkezettel rendelkezik, amely kézi utántöltésü. A visszarúgás csökkentése érdekében a fegyver tusa alatt egy hidraulikus tompító van elhelyezve. A fegyver utántöltése egy 3 lőszer befogadására alkalmas levehető tárból történik. A fegyvert a különböző célzókészülékek alkalmazásához „Picatinny sín”-nel szerelték fel.

A JS 05 technikai adatai:Kaliber: 12,7x108 mmMechanizmus: kézi utántöltésFegyver tömege: 12,5 kgCső hossza: 850 mmFegyver hossza: 1392 mmTár befogadóképessége: 3 töltény

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 10. 31., 14:21
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
2023-11-10 11:24:53
Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal.
2023-10-27 11:26:24
„Nincs nemzeti szuverenitás, nincs biztonság és nincs honvédelem jól működő, földi telepítésű légvédelmi rendszerek nélkül” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NASAMS légvédelmi rakétarendszer ünnepélyes átadóünnepségén, Győrben, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél, október 26-án.
2023-10-25 15:50:04
A csádi elnök meghívására katonai misszió indulna az afrikai országba, ennek keretében 2024 tavaszától maximum 200 katona teljesítene ott szolgálatot - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Országgyűlés október 25-ei ülésén, a honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló határozati javaslat általános vitájában.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 11. 30., 10:06
A helyszín ismét Hollandia, Maastrich közvetlen és kicsit távolabbi környéke, ahol a tiszta, rendezett kisvárosok közterein a háborús relikviák is helyet kaptak és a városkép szerves részei lettek.
2023. 11. 29., 16:38
Megérkezett az új kedvenc a JETfly Webáruházba! Kiváló minőségű softshell dzseki military zöld színben! A termék megrendelhető női és férfi változatban, önmagában vagy felvarrókhoz tépőzárakkal előkészítve!
2023. 11. 29., 13:32
Az Iraki Kiképzés-Biztosító Kontingens 17. váltása közös lövészeten vett részt észt partnereivel november 24-én az Erbil melletti „Satur Areal Gunnery” lőtéren. A közös lövészeten arra is lehetőség volt, hogy a magyar és észt katonák kölcsönösen megismerjék és kipróbálják a két nemzet haderejében rendszeresített lőfegyvereket.
2023. 11. 28., 10:50
Akkreditációs látogatás keretén belül fogadta Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az új olasz véderő, valamint az új görög véderő-, katonai és légügyi attasét.

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Románia exnorvég F-16-osokkal bővíti flottáját. Az első három példány 2023. november 29-én meg is érkezett keleti szomszédunkhoz.