2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A GS-23 gépágyú

Art of WAR  |  2006. 05. 04., 08:00

A fedélzeti tűzfegyverek által alkalmazott lőszertípusok több évtizedes tapasztalat alapján alakultak ki. Kezdetben géppuskákat használtak a légi harcokban, de ezeknek egy idő után már nem volt kielégítő az átütő ereje, illetve lőtávolsága, így egyre nagyobb űrméretű fegyverek jöttek létre.

A 20 mm-es lőszert tüzelő gépágyúk széles körben elterjedtek, még napjainkban is több típusuk üzemel, de ezek ballisztikai tulajdonságai sem ideálisak. A 30 mm-es fegyverek lövedékei jobban megfelelnek, viszont ez nagy és nehéz fegyver meglétét feltételezi. A Szovjetunióban köztes megoldást kerestek, és ennek következtében a második világháború után elterjedt a csak náluk alkalmazott 23 mm-es ürméretü lőszer. Ez csak 3 mm-el nagyobb átmérőjü, mint a régi 20 mm-es, viszont a lövedék tömege 80%-kal haladja meg a régit és emellett a gépágyú mérete alig nőtt. A MiG-15 már ilyen ürméretü fegyverekkel (is) rendelkezett, és a légvédelmi tüzérség is előszeretettel alkalmazta a 23 mm-es AM23 típusú lőszert.Az akkori gépágyúknak volt egy jelentős hátránya, viszonylag alacsony tüzgyorsasággal rendelkeztek, márpedig egy vadászgép tüzfegyverénél ez komoly hátrányt jelentett.A továbbfejlesztés helyett teljesen új elv alkalmazása mellett döntött az új eszköz tervezésével megbízott, Tulában üzemelő KBP tervezőiroda. 1959-ben kezdte meg a munkát a később híressé vált konstruktőr páros Vaszilíj Grjazev és Arkagyíj Sipunov, akik egy alig ismert módszert választottak az új követelmények kielégítésére. Még az első világháború idején tervezte meg a német Gast kétcsövü géppuskáját, amely az akkor rendelkezésre álló fegyverekhez képest lényegesen nagyobb tüzgyorsasággal rendelkezett, de mégsem terjedt el megbízhatatlan müködése miatt. A szovjet tervezők azonban fél évszázaddal később már jóval korszerübb technológiákat és alapanyagokat használhattak, így megnyílt az út az elv gyakorlati megvalósítása előtt. Az elkészült fegyver még mai szemmel is meglepő képességü lett. A GS-23 ugyanis mindössze 51 kg tömegü, hossza nem éri el a két métert, és mindezek mellett elméleti tüzgyorsasága percenként háromezer lövés. A gépágyú mintapéldányaival azonban sok probléma adódott, pl. olyan nagy erővel húzta magába a lőszert, hogy az acélból préselt hevedertagok megnyúltak és emiatt többször elakadt. Ez a későbbiekben sem volt másként, ezért néhány használat után a hevedertagokat selejtezni kellett. Átlagon felüli volt a fegyver strukturális és hőterhelése is. A töltényürben háromezer bar nyomás keletkezett a lőpor felrobbanásakor, mindez másodpercenként és csövenként 25 alkalommal. A rendelkezésre álló lőszer mennyisége és a terhelés csökkentése miatt a sorozatok hosszát limitálták, egy számláló szerkezet néhány tizedmásodperc elteltével megszakította a lövés folyamatát.

Szokatlanul hosszú fejlesztés után a GS-23 1965-re készen állt a sorozatgyártásra, amire a Kovrovban lévő Degtyarjev gyárat jelölték ki. Ez a hadiüzem számos más fegyvert, pl. rakétákat is gyártott, de termékeik között motorkerékpárok is voltak, hiszen akkor minden cég kettős hasznosítású volt. A szovjet légierő azonban akkor nem rendelkezett olyan vadászgéptípussal, amely számára megfelelő lett volna az új gépágyú. Noha a fegyver kisméretü és könnyü volt, speciális előbeépítést igényelt, amely képes volt átadni a sárkányszerkezetre a lövésnél keletkező háromtonnás reakcióerőt. Egy érdekes tényező azonban mégis "zöld utat" adott a GS-23 sorozatgyártásának. A hatvanas évek közepén már ezres mennyiségben állt rendszerben a MiG-21PF és PFM, amelyek eredetileg egyáltalán nem rendelkeztek beépített fegyverzettel. A tapasztalatok már akkor bebizonyították, hogy a légiharc-rakéták alkalmazásuk korlátai miatt számos esetben használhatatlanok, emiatt a hagyományos tüzfegyverek nélkülözhetetlenek. A megoldás a GP-9 gépágyúkonténer volt, amelyet a MiG-21 törzse alá lehetett fixen felszerelni a póttartály felfüggesztő helyére. Az áramvonalas konténer első részében kapott helyet a GS-23, míg hátul a 200 db lőszer. Az eszköz felszerelésekor deaktiválni kellett a hátsó törzsféklapot, amely müködését akadályozta a konténer lőszertároló szekciója. A GP-9 hatékony alkalmazását megnehezítette, hogy a MiG-21 említett változatai nem rendelkeztek olyan célzóberendezéssel, amely képes lett volna a csúszás és előretartás mértékében helyesbíteni a markerjel helyét, így a sikeres tüzelés egyedül a pilóta gyakorlottságán múlt. Az éleslövészetek száma azonban már akkor is korlátozott volt, és tovább bonyolította a helyzetet, hogy a GP-9 nem terjedt el széleskörüen a szovjet légierőben.A MiG-21 következő szériájának fegyverzetét már a GS-23 gépágyúra alapozták. 1969-től gyártották az MF majd 1972-től a "bisz" változatot, amelyek már célirányosan tervezett célzóberendezéssel is rendelkeztek. Az ASzP-21PFD saját giroszkópja illetve a Pitot-csövön elhelyezett csúszás és állásszög adók jelei alapján dolgozta ki az előretartást a pontos célzáshoz. Az új változatú gépek 200 illetve 250 db lőszerrel rendelkezetek, a hevedert a 2. számú üzemanyagtartályban helyezték el. A vietnami illetve közel-keleti gyakorlati tapasztalatok alapján a GS-23 a tervezett távolságból nem volt elég hatékony. Noha a földi belövési próbák alatt a 50 méter távolságban elhelyezett céltáblán félméteres körön belül csapódtak be a lövedékek, néhány száz méterre már alaposan megnőtt a szóráskép. Ehhez párosult a célzóberendezés pontatlansága, így az arab és vietnami pilóták inkább fix célhálóra kapcsoltak és becslés alapján végezték az előretartást. A gépágyúval lelőtt ellenséges pilóták beszámolója szerint a MiG-21 a találat előtt rendkívüli közelségbe került, néha mindössze 150 méterről nyitottak tüzet, ha az elvileg kedvező 300–600 méter távolságban maradtak, akkor alig volt esély a lelövésre.A következő MiG-típus a 23-as számára is a GS-23-ast választották, egy speciális lőszerkonténerrel, amelynek töltéséhez-ürítéséhez az egész ágyút ki kellett szerelni a gépből.

A gépágyú több más katonai gép fegyverzetében is megjelent. Forgatható lőtoronyban ezt alkalmazták a Tu-22M és Tu-95 bombázók illetve az IL-76 teherszállítók faroklövészei (a Tu-22M esetében a fegyver távvezérelt), a Mi-24 egyik továbbfejlesztett változatánál is a GS-23 helyettesítette a négycsövü géppuskát, a cseh L-39 Albatros felfegyverzett változatához és a jugoszláv–román közös fejlesztésü Orao/IAR-93 géphez is ezt választották. Az utóbbi jellegzetessége, hogy a törzsben két GS-23-ast építettek be, ami nem mindennapi tüzerőt jelent.A bevált fegyvert egy további területen is hasznosították, kis túlzással szinte bármelyik harci gép alkalmazhatta a konténerbe szerelt változatát. Erre azonban nem a GP-9 szolgált, hanem az univerzális UPK-23, amelyet külső függesztményként szereltek fel a Szu-15, Jak-38 vagy akár harci helikopterek szabványos bombazárjaira. Egy további különleges eszköz volt az SzPPU-22-konténer, ebben a GS-23 a vízszintestől lefelé 30 fokig volt mozgatható. Számítógép segítette a célon tartást, a mélyrepülésben támadó vadászbombázó így rácsapás nélkül tovább tarthatta tüz alatt a földi célt. Ehhez azonban nagyon pontosan be kellett tartani az optimális magasság és sebesség értéket. A Szu-17/22 egyidejüleg négy SzPPU-22 konténert is hordozhatott, amelyeket akár hátrafelé irányulva (!) is felszerelhettek.Néhány részlet a GS-23 gépágyúval kapcsolatban. A többi orosz típushoz képest viszonylag magas, 8000 lövés élettartammal rendelkezett, de közben már kétezer lövés után cserélni kellett számos létfontosságú alkatrészét. A tüzkésszé tételre piropatron szolgált, amelyet a pilóta egy gombnyomással tudott aktivizálni. A robbanásnál keletkezett nagynyomású gáz betöltötte az első lőszert és reteszelte a zárszerkezetet. A botkormányon lévő lőgomb megnyomásakor felszabadul az ütőszeg, és megtörténik a lövés. A csőben gyorsuló lövedék mögül a nagynyomású gáz egy részét viszszavezetik, a gázdugattyúhoz, amely nyitja a zárszerkezetet és a hüvelyvonó segítségével eltávolítja az üres hüvelyt. A gáz eljut a másik cső gázdugattyújához is, de azt ellentétes irányban mozdítja, ami betölti a második lőszert és reteszeli a zárszerkezetet. Mindezt bonyolult szeleprendszer nélkül történik, a gázdugattyúk elmozdulásakor válnak szabaddá a megfelelő gázbevezető nyílások. A két cső zárszerkezete felváltva müködik, ezek természetesen mechanikai kapcsolatban is állnak. Elakadás esetén a pilóta megnyomja a második piropatron gombját, amely eltávolítja a hibás lőszert, ezután a fegyver újra tüzkész. A MiG-23-asnál az utóbbi folyamat már automatikusan megy végbe. Az üres hüvelyek, illetve a "döglött" lőszer az ágyú alsó részén kidobásra kerül, a hevedertagokat viszont visszavezetik egy erre a célra szolgáló kis rekeszbe.

A GS-23 számára többféle lőszertípust fejlesztettek ki, ezek között megtalálhatók a robbanó, gyújtó, nyomjelző, páncéltörő változatok is. A bombázók hátrafelé tüzelő ágyúinak nemcsak a vadászok elleni védelem a feladata, ugyanis ezekhez rendelkezésre áll egy speciális lőszer, amely a gép mögött felrobbanva radarzavaró dipólokat szór szét.A 23 mm-es lőszerek többsége 320–325 gramm tömegü, ezen belül a lövedékek 170–180 grammosak. Csőelhagyási sebességük 700–715 m/sec, ami a fegyver kevés hátránya közül az egyik, a többi hasonló kategóriájú gépágyú lövedékének sebessége ugyanis 850–1100 m/sec, ami nagyobb lőtávolságot, illetve átütő erőt jelent.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 22., 13:32
Az Olasz Légierő a közelmúltban búcsúzott a HH-212A helikoptertől, amely több mint 40 év intenzív olaszországi és külföldi szolgálat után vonult nyugdíjba. A HH-212A típus hadrendbe állítása óta több mint 180 000 órát repült, és több száz életet mentett meg.
2024. 03. 11., 11:50
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái többhetes elméleti és gyakorlati képzés keretében sajátították el a Spike LR2 típusú páncéltörő rakéta használatát és karbantartását, a tatai laktanyában, illetve a Magyar Honvédség Központi Gyakorlóterén, a Bakonyban.
2024. 03. 18., 15:07
2024-ben az EUFOR parancsnoki teendőit ellátó nemzet, így magyar csoport biztosítja a misszió MEDEVAC (Medical Evacuation), azaz egészségügyi kiürítési képességét. Beszélgetés a misszióra való felkészülés részleteiről és a külföldi szolgálat körülményeiről Dajka Attila alezredessel, az EUFOR Helikopter Alegység parancsnokával és dr. Forgács Levente hadnaggyal, az alegység egyik orvosával.
2024. 03. 07., 11:04
Semmi, mert egy hasonló méretű, ARV vontatókocsi siet segítségére, hogy biztonságos helyre szállítsa. A pótolhatatlan eszköz kezelését öthetes kiképzés alatt sajátították el a hódmezővásárhelyi és tatai honvédek, tudásukról pedig a március első hetében rendezett táborfalvai vizsganapokon adtak számot.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 27., 10:10
„Több évtized után indul újra a fegyvertervező és -gyártó mérnökképzés hazánkban” – többek közt erről állapodott meg dr. Czermann János a Neumann János Egyetem képviselőivel.
2024. 03. 19., 12:55
Március elején több magas szintű delegáció látogatott a nápolyi Szövetséges Összhaderőnemi Parancsnokságra. A látogatások célja az volt, hogy megtárgyalják és kidolgozzák a NATO déli szomszédságával (Közel-Kelet, Észak-Afrika és a Száhel régiók) kapcsolatos partnerségi terveket.
2024. 03. 11., 10:30
A hatvanas években három komolyabb, halálos áldozatokat követelő tűzeset történt az amerikai haditengerészet repülőgép-hordozóin.
2024. 03. 07., 11:37
A római katolikus temetőben a csata emlékére állított obeliszknél a város és a honvédség képviselői koszorúztak.

  JETfly Magazin

20 évvel ezelőtt, 2004. március 16-án érkezett meg Olaszországba két F-104 Starfighter kíséretében az első Eurofighter Typhoon. A jeles évforduló alkalmából nem maradhatott el egy jubileumi festésű példány bemutatása sem.