2023. 09. 27. szerda
Adalbert
: 390 Ft   : 368 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Megfelezik a hadrendben álló osztrák Leopardok számát

Art of WAR  |  2011. 11. 25., 15:35

Norbert Darabos osztrák védelmi miniszter egy sajtókonferencia keretein belül jelentette be, hogy 2014-re körülbelül 2/3-ával csökkentik az osztrák hadsereg páncélozott harcjárműveinek számát. Ezzel kapcsolatos híresztelések már korábban is nyilvánosságra kerültek, a november 23-i konferencián – melyen Freyo Apfalter altábornagy is tiszteletét tette – azonban már konkrétumokról is szó esett.

A védelmi miniszter elmondta: „A jelenlegi és jövőbeni helyzetet figyelembe véve, nyugdíjazni fogjuk azokat az eszközöket, melyekre valójában már nincs is szükségünk, ugyanakkor fenntartásuk igencsak költséges. A megtakarításból nyert összeget többfeladatú jármüvek vásárlására költenénk. Eljött az idő, amikor reálisan kell felmérni a helyzetet, hogy mi az, ami felesleges, illetve mi az, amire ténylegesen igény mutatkozik. A haderőt tekintve is csak azokon a területeken érdemes befektetni, melyek szükségesek a további hatékony müködéshez. Azokra a képességekre pedig, melyekre belátható időn belül nem lesz szükség, kevesebbet költünk.” A miniszter példaként hozta fel az IVECO LMV (Light Multirole Vehicle) többfeladatú jármüveket, melyből 150 darabot vásároltak, és melyek leszállítása már idén megkezdődött.

A feleslegessé váló harcjármüvek külföldi értékesítésére is reális esély van, melyből akár 17 millió euro bevételre tehetnének szert. Számokban kifejezve: az osztrák hadsereg jelenleg hadrendben álló körülbelül 1150 páncélozott harcjármüvéből 2014-re 750 darabot nyugdíjaznának. 2007-ben is csökkentették már a darabszámot, akkor 260 jármüvet vontak ki a hadrendből. Típusra lebontva a 114 darab Leopard 2A4 harckocsiból körülbelül a fele maradhatna rendszerben, hasonlóan az M-109 önjáró tarackokhoz. Valószínüleg végleg búcsút intenek a Kürassier könnyü harckocsiknak, az M578-as, illetve a Saurer páncélosoknak. A Pandur és az Ulan típusok viszont - többek között - várhatóan teljes darabszámban rendszerben maradhatnak.

Kürassier könnyü harckocsi

Kürassier könnyü harckocsi

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

2023. szeptember 26-án újabb sajtó-, illetve spotternyilvános eseményre várták az érdeklődőket az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál: a Tiger Meet gyakorlatra kitelepülő Gripen flotta 30-as oldalszámú tagja új dekorációt kapott, melyet a keddi napon mutattak be a Kecskeméti Repülőbázison.