Pokpung-ho – a Vihartigris

Észak-Koreában a harckocsik gyártása azután kezdődött meg igazán, hogy az 1970-es évek végén az észak-koreaiak megkapták az licenc engedélyt az akkor már idejét múlt T-62 típusú harckocsik gyártására, amely helyben a „Chonmaho – Támadó Tigris” elnevezést kapta. A program során öt különböző modifikációt bocsátottak ki a veterán harckocsiból. Egyes információk alapján az észak-koreaiak több mint 1200 darab, különböző modifikációjú harckocsit gyártottak a T-62 alapjain.

Észak-Korea hagyományos zártságát figyelembe véve, kérdések a Chonmaho-val kapcsolatban nem merültek fel. Az harckocsival, a „Pokpung-ho – Vihartigris” azonban már nem teljesen tiszta a kép. Feltevések szerint a Pokphunho a T-72M alapjain került létrehozásra licenc szerződés alapján, amelyet Észak-Korea még 1988-ban kapott meg. A gyártásnak 1991-ben be kellett volna indulnia, azonban a Szovjetunió felbomlása miatt ezek a tervek nem valósultak meg.

A világhálón több spekulációs rajz jelent meg, amelyek az új haditechnikai eszköz jellemzőit igyekeztek bemutatni. Mindemellett megjelentek olyan információk, hogy a harckocsi nagyban hasonlít az orosz T-90 típusra. Ugyanakkor megbízható információk nem voltak egészen 2010-ig, amikor is az észak-koreai televízióban felbukkant egy új harckocsi. A témával foglalkozók előtt egyből világossá vált, hogy amit látnak az a titkos „Vihartigris”. Mindazonáltal, azoknak, akik arra számítottak, hogy egy modern harckocsit látnak csalódniuk kellett – a bemutatott harckocsi külső megjelenése alapján a 80-as évek elejének technikájára hasonlít.

Első látásra az egyik észlelhető különbség a torony hátsó részén észlelhető. A harckocsi tömege becslések szerint valamivel több, mint 40 tonna. A harckocsi meghajtását valószínüleg a V-55, még szovjet típusú motor megerősített változata biztosítja, amelynek teljesítménye eléri a 700 LE-t. A szélmérő jelenléte arra utal, hogy a harckocsi modernizált tüzvezető rendszerrel van felszerelve. Külsőleg a berendezés a cseh gyártmányú, „Klavdivo” tüzvezető rendszerre hasonlít.

A harckocsi elavult, első generációs éjszakai célzó-berendezéssel van felszerelve, amely nem összehasonlítható az amerikai és dél-koreai harckocsikon alkalmazott hőérzékelős rendszerekkel.

A zártságukról és kiszámíthatatlanságukról közismert észak-koreaiak a 2010-es katonai parádén még egy meglepetéssel szolgáltak. A parádén felvonultattak még egy harckocsit, amelyen szinte már felfedezhetetlen volt az, hogy a harckocsi a T-62 típus modernizált változata. A harckocsi vezetője a harckocsi középső részén helyezkedett el. A szovjet tervezők tapasztalatait kreatívan átgondolva, a harckocsi elülső felső részét megerősített zónával látták el, ami a harckocsik második generációjára jellemző. Mindezen túl a harckocsit dinamikus védelmi elemekkel is ellátták és valószínüleg az észak-koreai mérnökök a torony tetejének védelmét is megerősítették.

A harckocsik fegyverzetéhez 125 mm-es ágyú, valamint 14,5 mm-es légvédelmi gépfegyver tartozik. A tüzvezető rendszer ebben az esetben is a már korábban említett, cseh ”Klavdivo” típusra emlékeztet.

A hiányosságok között itt is elsősorban az elöregedett éjjellátó berendezések alkalmazása említendő, amelyek alkalmazhatósága maximum egy kilométer, ideális körülmények között. Bármilyen ellenség által leadott lövés fénye „megvakítja” a rendszert, meggátolva ezzel a tüzelési képességét.

A harckocsikkal kapcsolatban a közeljövőben aligha jutunk megbízhatóbb, pontosabb információkhoz. Észak-Korea „előszeretettel” őrzi titkait. Bízni abban lehet, hogy az új „kedves vezető”, Kim Dzsong Un úgy dönt, a közeljövőben tesztelni kíván egy új haditechnikai eszközt is, amit az észak-koreai médiák közvetíteni fognak.