Az indiai védelmi minisztérium kihirdette legújabb tenderét, melynek keretében 600 T-90 harckocsi modernizációját kívánják végrehajtani. A harckocsik felújítására több mint 250 millió dollárt szán az indiai katonai vezetés. A meghívásos pályázat kiírását csak hazai haditechnikai cégekhez juttatták el. Az Indiai Szárazföldi Erők parancsnokságának terve alapján a T-90 harckocsik modernizációját három év alatt végre kell hajtani.
A felújítás során a harckocsikba kondicionáló rendszer kerül beépítésre, amelynek fejlesztésével az indiai Védelmi Kutatási és Fejlesztési Szervezet (DRDO) foglalkozik. Mindez mellett tervezik a harckocsik navigációs berendezéseinek, termikus irányzékainak, valamint tüzvezető rendszereinek cseréjét is. A pályázatot azok után hozták nyilvánosságra, miután India megegyezett Oroszországgal a szellemi tőkéhez füződő jogok kérdésében.
Korábban a DRDO már kapott olyan feladatot az indiai védelmi minisztériumtól, hogy a T-90 harckocsikba építsenek be kondicionáló berendezéseket, azonban a munkálatokat nem hajtották végre, mivel Oroszország megtiltotta, hogy indiai szakemberek megváltoztassák a harckocsik konstrukcióját. A tiltás oka valószínüleg a szellemi jogok védelme volt. Az eset után India kéréssel fordult Oroszországhoz a kondicionálók ügyében, azonban szerződés nem született a munkák elvégzésével kapcsolatban.
Fotó: commons.wikimedia.org
Az indiai védelmi minisztérium még 2001-ben szerzett be 310 T-90 harckocsit Oroszországtól, amelyek közül 190 darabot az indiai Avadiban található Nehéz Gépjármügyárban gyártottak le licenc alapján. 2007-ben India további 330 harckocsit vásárolt. Információk szerint az Indiai Szárazföldi Erők teljes mértékben elégedettek a T-90 technikai képességeivel, ugyanakkor a forró éghajlat miatt elengedhetetlennek tartják a kondicionáló berendezések beszerelését.
2020-ra az indiai védelmi minisztérium 1 657 új T-90 harckocsit kíván rendszerbe állítani, amelyek közül ezer darabot indiai cégek gyártanak le, a teljes technológia átadásáról szóló orosz-indiai magállapodás értelmében. Az ezer harckocsi előállításáról szóló szerződést a felek már aláírták, azonban a gyártás még nem kezdődött el, mivel Oroszország ezidáig a technológia mindössze 40%-át adta át.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
Mitől lehet sikeres a digitális transzformáció a védelmi és repülőgépipari (A&D – Aerospace & Defense) szektorban? Cikkünk a sikeres megvalósítás legfontosabb összetevőit mutatja be. Ha pedig szeretné megtudni, hogyan működik a digitalizáció a gyakorlatban, csatlakozzon ingyenes webináriumunkhoz.
Húsz NATO tagállam 3200 résztvevője – köztük a Magyar Honvédség légvédelmi rakétacsoportja – tartott kiképzést kilenc bulgáriai és romániai helyszínen a RAMSTEIN LEGACY 2024 integrált lég- és rakétavédelmi gyakorlat keretében a levegőből érkező fenyegetésekkel szemben.
2024. július 1-jén, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet hatályba lépésének napján Budapesten aláírták a Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) együttműködési megállapodását.
„Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján június 17-én, hétfőn, Budapesten.
A Roszatom részvételével tartott tanácskozáson a sarkvidéki teherflotta megújításáról, a műholdas adatszolgáltatásról és a Kínával folytatott logisztikai együttműködésről tárgyaltak.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
Eddigi legdinamikusabb spotternapját rendezte meg az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár 2026. július 14-én, kedden: a szervezőknek köszönhetően a kecskeméti alakulatnál települő összes típusból láthattunk példányokat földön és levegőben egyaránt. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszíni felvételeket!