Izrael három új Vaskupola-egységet telepít a lakott területek védelmére, és további nyolcezer tartalékos behívásáról döntött − közölte az izraeli kettes tévécsatorna. Eddig hét Vaskupola-egységet telepítettek a települések mellé, hogy a kilencedik napja tartó „Erős Szikla” hadművelet alatt a levegőben megsemmisítsék a Gázai övezetből Izraelre lőtt rakétákat. A Vaskupola mindegyik elfogórakéta-indító egysége mintegy százötven négyzetkilométeres terület védelmét képes ellátni. A gázai hadművelet okozta válság miatt megkezdték három újabb üteg üzembe helyezését.
Az egész ország lefedéséhez az izraeli szakemberek szerint tizenhárom egységre lenne szükség, de minden egyes Vaskupola-üteg előállítása mintegy ötvenmillió dollárba kerül, és a költségvetési megszorítások miatt kétséges, lesz-e erre elég pénze a védelmi minisztériumnak. A Vaskupola légvédelmi rendszere az „Erős Szikla” hadmüvelet eddigi kilenc napján kilencven százalékos hatékonysággal semmisítette meg a lakott területeket fenyegető gázai rövid és közepes hatótávolságú rakétákat.
Július 16-án, szerdán a Vaskupola különleges körülmények közepette is levizsgázott, amikor Avigdor Liberman külügyminiszter és Borge Brend norvég külügyminiszter Askelonban együtt egy óvóhelyre menekült, miközben megtekintettek egy lakóházat, amelybe délelőtt becsapódott egy lövedék. A miniszterek látogatásakor a légvédelmi rendszer sikeresen elfogta a városra lőtt rakétákat.
A Benjamin Netanjahu kormányfőből és hét miniszterből álló biztonsági kabinet megszavazta újabb nyolcezer tartalékos katona behívását, és ezzel összesen már maximum ötvenezer katona áll a hadvezetés rendelkezésére egy esetleges gázai szárazföldi hadmüvelethez.