Vaskupola rakétákból: a leghatékonyabb légtérőr

Egy gyors adat: augusztus 25-ig a Hamasz palesztin terrorszervezet ellenőrzése alatt álló gázai övezetből 4450 különböző hatótávolságú föld-föld rakétát indítottak Izrael városai, települései ellen. Ezekből 714 rakétát fogott el a rendszer, és az eddigi információk szerint alig 10-20 rakéta csapódott be lakott területre. Az izraeli polgári áldozatok száma hat. Ezek a számok magukért beszélnek: a Vaskupola olyan aktív rakétavédelmi rendszerré érett, amely alapvetően változtatta meg a két, egymás ellen háborút vívó fél közötti egyensúlyt.

Helyi specialitás

Az Iron Dome egy speciális stratégiai helyzetre adott válasz. A fegyverrendszer nem választható el Libanontól és a Hezbollah palesztin terrorszervezettől, illetve a Gázai övezettől és a Hamasz terroristáitól. Az évtizedekre visszanyúló közel-keleti konfliktuszóna egyik szokásos és százasával alkalmazott palesztin fegyverévé váltak a nem irányított föld-föld rakéták. Ezeket a rakétákat vagy gázai mühelyekben hegesztik össze, vagy csempészalagutakon, hajók, kamionok szállítmányai közé rejtve érik el Gázát, köszönhetően a Hamaszt támogató Szíriának és Iránnak. Az eddigi csúcsot 2008 jelentette, amikor összesen 3278 rakétát indítottak az izraeli lakott területek felé egyetlen év alatt, csak a most is aktív hadmüveleti területnek számító Gázából.

Az izraeli politikai és katonai vezetés számára egyértelmüvé vált: a beérkező rakéták ellen védekezni kell. A zsidó állam kénytelen volt saját fejlesztésbe fogni, hiszen ilyen jellegü rakétavédelmi rendszer akkor nem müködött még sehol sem. A feladatra a Rafael haditechnikai cég mérnökei vállalkoztak: először számítógépeken, majd a valóságban is testet öltött egy „kupola”, amelynek elsődleges célja az izraeli lakosság hatékony védelme a rakéták ellen. A fejlesztés azonban költséges volt, így az ország legmegbízhatóbb szövetségese, az Egyesült Államok „szállt be” a finanszírozásba. Természetesen nem önzetlenül: a technológiához ez által az amerikai hadiipari mérnökök is hozzáfértek, a fejlesztésben is részt vehettek. Így az Egyesült Államok egy valódi konfliktusokban, támadásokban tesztelt, csiszolódott és továbbfejlesztett kis hatótávolságú rakétavédelmi rendszerhez juthatott.

Kockázatelemzés

A kétezres évek legelejétől érlelődött a gondolat az izraeli katonai körökben: szükség van egy olyan mobil, kis hatótávolságú, nagyon pontos rakétavédelmi rendszerre, amely képes elfogni és semlegesíteni az izraeli városok ellen indított rakétákat. Egy ilyen rendszer kifejlesztését akkor még szinte mindenki lehetetlennek tartotta. Ez azonban nem akadályozta meg 2004-ben Daniel Gold tábornokot, az Izraeli Védelmi Erők kutatás-fejlesztési irodájának parancsnokát abban, hogy mégis csak megpróbáljon elindítani egy ilyen fejlesztést. Most már tudjuk, az idő a hajthatatlan katonát igazolta. Persze az sem ártott az ügynek, hogy a 2006-os, második libanoni háborúban közel négyezer rakétát indítottak Izrael északi területe és városai ellen, alig 34 nap alatt. Negyvennégy polgári áldozat, jelentős anyagi kár: az ellenrakéta-rendszer fejlesztésének támogatása ezek után nem volt kérdés. 2007 februárjában a Rafael koncepcióját, terveit fogadták el, és ma már hét ilyen üteg védi Izrael területét.

Már a tervezés első pillanatában fontos volt, hogy a Vaskupola-rendszer minden eleme könnyen hordozható és gyorsan telepíthető legyen. Mivel a kezdetekben kevés üteg állt rendelkezésre, így mindig az adott konfliktus során a stratégiailag legfontosabb terület védelme volt megoldható a mobil rendszerrel.

A rendszer szemét az Elta EL/M–2048 aktív fázisvezérelt radarrendszer jelenti. A radar meg nem erősített adatok szerint akár 60 kilométeres távolságból is felderíti és követi az elindított rakétákat, s ezeket az adatokat folyamatosan továbbítja a harcálláspontra, mely szintén mobil. Itt található a rendszer lelke, az mPrest Systems szállította számítógépes egység, amely megfigyeli és osztályozza a fenyegetést, felméri a nem irányított rakéták, tüzérségi lövedékek eddigi pályáját, és ebből meghatározza a várható becsapódási területet. Mivel a védelmi rendszer Tamir rakétái meglehetősen drágák (nem hivatalos források 90-100 ezer dollár közötti összeget említenek indításonkénti költségként), így csak azon rakéták ellen indítanak elfogórakétát, amelyek lakott vagy más, stratégiailag fontos területet fenyegetnek a várható, kiszámított becsapódáskor.

Ha a veszélyt azonosították, akkor már a szintén mobil indítókonténerekbe helyezett Tamir elfogórakétákon van a sor. A rakétákat egy célpontra általában legalább kettesével indítják, így növelve a megsemmisítés valószínüségét. Ma már nyilvánosan megtekinthető videofelvételek tucatjai mutatják, ahogy a Tamir rakéták elindulnak, majd megsemmisítik a célt, a tapasztalatok szerint igen nagy hatékonysággal. A Tamir rakétát az Iron Dome számítógépes rendszere vezeti a célra, a célpontot és az ellenrakétát is követő radar segítségével.

A 90 kilogrammos tömegü, 3 méter hosszú és 16 centiméter átmérőjü Tamir kisméretü, közelségi gyújtóval felszerelt repesz-romboló fejjel rendelkezik. A robbanás során szerterepülő repeszek feladata az ellenséges rakéta megrongálása olyannyira, hogy az további repülésre alkalmatlanná váljon és a becsapódáskor se tudjon felrobbanni. Bár a Rafael hivatalos közlése szerint a rendszer arról is gondoskodik, hogy a Tamir és az ellenséges rakéta ne lakott vagy más szempontból fontos terület felett találkozzon, a valóságban sokszor Tel-Aviv vagy más városok felett történt meg az elfogás. Így számos esetben a repeszek, illetve a megrongált föld-föld rakéták is a házak közé hullottak.

A hivatalos források szerint bármilyen időjárási viszonyok között alkalmazható rendszer alapeleme az üteg, amely alapesetben egy radarból, egy harc­álláspontból és három, egyenként 20 rakétát tartalmazó indítóegységből áll. Természetesen a rendszerhez számos logisztikai és karbantartó, híradástechnikai jármü, eszköz is tartozik, amelyek nélkül az Iron Dome nem lenne képes müködni.

A rendszer fejlesztése és hadrendbe állítása a komplex katonai fejlesztések „rendes” időtartamához képest igen rövid idő alatt történt meg. A 2007-es döntést követően az első sikeres éles tesztelfogásokra már 2009-ben sor került. 2009 végére felállították az első légvédelmi zászlóaljat is, amely használni kezdte az új rendszert. Az első üteg 2010-ben már imitált harchelyzetben bizonyíthatott: palesztinoktól zsákmányolt Kasszám és a BM–21-es sorozatvetőkben használt 122 mm-es rakéták elfogására indították a Tamirokat.

A rendszer első telepítésére 2011-ben került sor, elsőként (a fontos katonai objektumok mellett) a Gázához közelebb eső, veszélyeztetett városok védelmét ellátva. Az első, ismertté vált éles elfogás során (2011. április hetedikén) egy 122 mm-es rakétát fogott el az Iron Dome-rendszer egyik ütege Ashkelon városa mellett. Nem sokkal ezután az izraeli vezetés döntése értelmében felgyorsították az új ütegek gyártását és hadrendbe állítását. A kiszivárgott információk szerint a tervezett 15 üteg beszerzésére és hadrendbe állítására közel egymilliárd dollárnyi saját forrást szántak. Az ütegenkénti beszerzés becsült költsége 50 millió dollár, és mint említettük, a rakéták ára is igen borsosnak mondható. A rendszert eddig Izraelen kívül csak a tehetős és védelmi kiadásait magas szinten tartó városállam, Szingapúr rendszeresítette.

Sebészi pontosság

A költségekkel szemben viszont ott áll a saját lakosság és katonai potenciál védelmének feladata, értéke. A rendszer természetesen folyamatos továbbfejlesztés alatt áll, amelyhez a gyakorlatilag állandó összecsapások, palesztin rakétaindítások jelentik az alapot. A szakértők úgy vélik, hogy elsősorban a rendszert és az elfogórakétákat vezérlő szoftver továbbfejlesztése az elsődleges feladat, így növelve a korai észlelés és felderítés, illetve a sikeres célravezetés és megsemmisítés esélyét. A 2014. júliusi, augusztusi gázai háború idején a hivatalos adatok szerint 90 százalék feletti volt a sikeres elfogások száma. Ezt támasztja alá a palesztin terrorszervezetek által indított rakéták becsapódásának igen alacsony száma, az izraeli polgári áldozatok minimalizálása. De ez komoly költségeket is jelent, így nem meglepő, hogy 225 millió dollárt szavazott meg az Egyesült Államok kongresszusa, majd szenátusa a Tamir rakéták gyártási költségeinek támogatására.

A jövő a Vaskupolát kiegészítő Iron Beam, azaz Vassugár-rendszer lehet. A 2015-re hadrendbe állítandó, szintén mobil, konténeres kialakítású rendszer a Rafael mérnökeinek munkája. Az Iron Beam lézersugárral támadja és pusztítja el a felderített és követett tüzérségi lövedékeket, aknavetőgránátokat, kis hatótávolságú föld-föld rakétákat, vagy éppen a távolról irányított pilóta nélküli repülőgépeket. Igaz, becslések szerint az Iron Beam-üteg beszerzése legalább ugyanannyiba kerül majd, mint az Iron Dome esetében, de a későbbiekben már sokkal kisebb üzemeltetési költségről lehet majd beszélni. Ugyanis a százezer dolláros Tamir helyett egy 4-5 másodpercig müködő lézersugár is elegendő lehet a célpont semlegesítésére.

Forrás: honvedelem.hu

Cikk: Trautmann Balázs