Az amerikai szárazföldi haderő a közeli hatótávolságú légvédelem újraépítésén dolgozik

Az Amerikai Egyesült Államok szárazföldi hadereje (a továbbiakban: szárazföldi haderő) −  szembesülve a megújuló, Európát érintő orosz fenyegetéssel, valamint a kínai harci helikopterek, és a mindenki által használt pilóta nélküli légi járművek (UAV – Unmanned Aerial Vehicle) növekvő alkalmazásával − erősíteni akarja a közeli hatótávolságú légvédelmi rendszer (Short-Range Air Defence System – a továbbiakban: SHORAD) képességét.

A SHORAD eszközök fontossága a hidegháború végét és a fő légi fenyegetettséget jelentő Szovjetunió (Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége – SZSZKSZ) megszűnése után jelentősen lecsökkent.

A fennmaradó fenyegetettséget kezelni lehetett a Stinger-hez hasonló hordozható légvédelmi rakétaendszerekkel (MANPADS – Man Portable Air Defense Missile System), ami azt eredményezte, hogy 2004-re az Amerikai Haderőnek már csak 24 SHORAD osztálya volt  – osztályonként 24 indítóállvánnyal, melyekből mostanra csak kilenc maradt belőlük, amelyből 7 a Nemzeti Gárda (National Guard)  kötelékében szolgál.

Az Avenger légvédelmi rakétarendszer tulajdonképpen nem más, mint egy Stinger rakétával szerelt Hummer (terepjáró gépjármű), amelynek a hátsó részére lövegtornyot építettek és kettő – 4-4 darab rakétát tartalmazó – rakétakonténert helyeztek el. Az egyik rakétakonténer alatt egy M3P 12,7 milliméteres géppuskát is elhelyeztek. A fegyverkezelőnek a cél meghatározásához éjszakai figyelőműszer (FLIR - Forward Looking Infrared) és lézertávmérő áll a rendelkezésére. A géppuskát azonban csak korlátozottan lehet a földi célok leküzdésére alkalmazni, mivel a jármű eleje irányába nem lehet alacsony helyszögbe állítani.

A rakéta hatótávolsága 4,5 kilométer, a géppuskáé pedig annak a fele. Az Avenger egy viszonylag új rendszer, amely a 90-es években váltotta fel a sokkal régebbi, a 60-as években rendszeresített Chaparralt.

A Chaparral rakétarendszer tulajdonképpen egy M113 páncélozott szállítójármű volt, amelynek tetejét és az oldalát eltávolították, majd 4 darab korai Sidewinder levegő-levegő rakéta indítására alkalmas indítóállvánnyal szereltek fel. Ezeket a Sidewindereket újrakonfigurálták, hogy alkalmasak legyenek  a földi indításhoz és a MIM 72 névvel látták el. A szárazföldi haderő 1969 és 1979 között 600 darabot vásárolt belőlük. A célok felderítéséhez és (nagybani) befogásához egy optikai irányzékot is szereltek az eszközre. 

Az eredeti MIM-72 még mindig egy passzív infravörös vezérlésű rakéta volt 8 kilométer hatótávolsággal. 

A későbbi használatban lévő verziói a Sidewindernek már 10 kilométer hatótávolsággal és hatékonyabb – a célt bármilyen szögből (nem csak a hajtómű irányából, azaz hátulról) érzékelni képes – infra önirányítóval rendelkeztek.

A Chaparral nem sokáig volt rendszerben a szárazföldi haderőben, mert azt felváltotta az Avenger, de más országokban, mint például Tajvan, még mindig szolgálatban áll.

Időközben a szárazföldi erők egy új, saját SHORAD fejlesztésen dolgozik annak okán, hogy így a várható költségek csak a harmadát teszik ki a úgynevezett „defence contractor”-ok (védelmi rendszerek kifejlesztésére és gyártására szakosodott vállalkozások) árszintjének.

Az új rakétarendszer egy többfunkciós Multi-Mission Launcher (a továbbiakban: MML) 15 csöves indítóállvány, amelyet egy szabványos 6x6-os (hat hajtott kerekű) katonai teherautóra (Medium Tactical Vehicle – közepes harcászati gépjárműre) szereltek.

Az MML képes akár Stinger, akár Sidewinder légvédelmi rakéták, akár Hellfire lézervezérlésű vagy bármely jövőbeni rakéta indítására.

Az MML lesz a meghatározó eleme a Közvetett Tűz Elleni Védelmi Képesség Növelés 2-Elfogó (Indirect Fire Protection Capability Increment 2-Intercept – a továbbiakban IFPC 2-I) rendszernek. A rendszer egy a pilóta nélküli repülő eszközök és cirkáló rakéták, valamint nagy sebességű rakéták és tüzérségi lövedékek elleni légvédelmi rendszer, azonban néhány speciális, nagysebességű elfogó rakéta fejlesztését be kell fejezni, így az IFPC 2-I nem lesz hadrendbe állítható az évtized végéig.

A rendszer egyéb összetevői (úgymint a radar és a tűzelosztó elem) szintén teherautóra lesznek építve.

Annak ellenére, hogy a közvetlen SHORAD probléma aggodalomra ad okot, az MML lehet, hogy mégsem jelenti a megoldást, legalábbis a közeljövőben, hisz annak fejlesztése még nem jutott el a gyártási szakaszba és a legnagyobb akadály az integrálás kérdése a létező (és a tervezett) radar és biztonsági rendszerekhez (IFF) még nincs megoldva.

Fordította/Összeállította: Halász Csaba őrnagy

Forrás: MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred