2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Izrael első ízben használta a ´´Dávid Parittyáját´´

Izrael első ízben használta a ´´Dávid Parittyáját´´
Art of WAR  |  2018. 08. 15., 12:03
Izrael első ízben használta a ´´Dávid Parittyáját´´

2018. július 23-án az Izraeli Védelmi Erők (IDF) először alkalmazták a „Dávid Parittyája” (David's Sling) elnevezésű légvédelmi rakétarendszerüket, kettő Szíria felől érkező ballisztikus rakéta ellen.

A helyi sajtó értesülései alapján két szíriai OTR–21 Tocska (NATO-kód: SS–21 Scarab), rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát „fogtak el” a rendszerrel.

Az IDF jelentése alapján az érkező fenyegetés elhárítására kettő, a David’s Sling rendszer részét képező elfogórakétát indítottak. Későbbi jelentések szerint az SS–21-eseket nem izraeli célpontokra indították, hanem a dél-szíriai összecsapások során kerültek alkalmazásra. A rakéták megsemmisítéséről akkor született döntés, amikor azok becsült röppályája arra engedett következtetni, hogy izraeli területen, Kinnerettől nem messze csapódhatnak be.

Izrael először vetette be az alapvetően regionális védelemre tervezett David’s Sling rakétavédelmi rendszerét műveleti körülmények között. "A döntés nyomán két rakéta indítására került sor, hiszen félő volt, hogy a csapás Izraelt érheti. A szír rakéták végül szíriai területen csapódtak be. Károkról, sérülésről nincs hír."- áll az izraeli hadsereg által kiadott közleményben. A France 24 hírügynökség izraeli forrása megerősítette, hogy az elfogórakétákat akkor indították, amikor az előrejelző rendszer úgy értékelte, hogy az SS–21 ballisztikus rakéták a Golán-fennsík izraeli oldalán fognak becsapódni. Amikor az izraeli szenzorok megállapították, hogy azok a fennsík szíriai oldala felé tartanak, felfüggesztették a műveletet, az indított rakétákat pedig még a levegőben megsemmisítették.

A fenti forrás az anonimitását kérte, hiszen az IDF még a hivatalos vizsgálat eredményére vár. Arra a kérdésre, hogy vajon az Amerikai Egyesült Államokat értesítették-e az incidensről, a forrás azt válaszolta, hogy "biztos vagyok, hogy ez meg fog történni, hiszen ehhez közös érdekek fűződnek". Érdemes megemlíteni, hogy a David's Sling az izraeli hadiipari beszállító Rafael Advanced Defense Systems és az amerikai Raytheon közös fejlesztése, melynek célja az ellenséges repülőeszközök, drónok, kis-, közepes-, és nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták, és robotrepülőgépek elfogása 40-től 300 kilométerig, és 7,5 mach-os repülősebességig.

A David’s Sling fegyverrendszer rakétájaként a Stunner elfogórakétát a közeli hatótávolságú ballisztikus rakéták, a nagy hatótávolságú (levegő-föld) rakéták, a cirkálórakéták és más, akár hagyományos támadó légijármű ellen fejlesztették. Eredetileg a Rafael levegő-levegő rakétái számára kifejlesztett technológia képessé teszi a Stunner-t a hangsebesség feletti manőverezésre. A különleges, delfinfej kialakítású rakétacsúccsal rendelkező Stunner további jellemzője, hogy nem rendelkezik közelségi gyújtóval.

A szintén izraeli Iron Dome "Tamir" rakétájának robbanó harci részével ellentétben a Stunner gyors irányváltásra képes, továbbá a kétlépcsős, "hit-to-kill" rakéta a célba való becsapódás puszta erejével semmisíti meg a már korábban felsorolt célokat. A Stunner rakéta egyedülálló módon képes a jelenleg hadrendben álló összes kis hatótávolságú ballisztikus rakéta megsemmisítésére, ami a világ ballisztikus rakétakészletének 92%-át jelenti.

A Stunner rakétát úgy alkották meg, hogy alkalmas legyen a harcászati ballisztikus rakéták új generációjának az elfogására akár alacsony magasságon is, azaz az orosz Iszkander, valamint a kínai DF–15 ellen is alkalmazható. Azon felül, hogy a célokat az Elta EL/M-2084 többcélú lokátor veszi követés alá, a rakéta fedélzetén található kétcsatornás infravörös érzékelő képes különbséget tenni a hamis célok és az ellenséges rakéták harci része között.

Forrás: raketaezred.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 22., 13:32
Az Olasz Légierő a közelmúltban búcsúzott a HH-212A helikoptertől, amely több mint 40 év intenzív olaszországi és külföldi szolgálat után vonult nyugdíjba. A HH-212A típus hadrendbe állítása óta több mint 180 000 órát repült, és több száz életet mentett meg.
2024. 03. 11., 11:50
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái többhetes elméleti és gyakorlati képzés keretében sajátították el a Spike LR2 típusú páncéltörő rakéta használatát és karbantartását, a tatai laktanyában, illetve a Magyar Honvédség Központi Gyakorlóterén, a Bakonyban.
2024. 03. 18., 15:07
2024-ben az EUFOR parancsnoki teendőit ellátó nemzet, így magyar csoport biztosítja a misszió MEDEVAC (Medical Evacuation), azaz egészségügyi kiürítési képességét. Beszélgetés a misszióra való felkészülés részleteiről és a külföldi szolgálat körülményeiről Dajka Attila alezredessel, az EUFOR Helikopter Alegység parancsnokával és dr. Forgács Levente hadnaggyal, az alegység egyik orvosával.
2024. 03. 07., 11:04
Semmi, mert egy hasonló méretű, ARV vontatókocsi siet segítségére, hogy biztonságos helyre szállítsa. A pótolhatatlan eszköz kezelését öthetes kiképzés alatt sajátították el a hódmezővásárhelyi és tatai honvédek, tudásukról pedig a március első hetében rendezett táborfalvai vizsganapokon adtak számot.
   MÁSOK ÍRTÁK
2024. 03. 27., 10:10
„Több évtized után indul újra a fegyvertervező és -gyártó mérnökképzés hazánkban” – többek közt erről állapodott meg dr. Czermann János a Neumann János Egyetem képviselőivel.
2024. 03. 19., 12:55
Március elején több magas szintű delegáció látogatott a nápolyi Szövetséges Összhaderőnemi Parancsnokságra. A látogatások célja az volt, hogy megtárgyalják és kidolgozzák a NATO déli szomszédságával (Közel-Kelet, Észak-Afrika és a Száhel régiók) kapcsolatos partnerségi terveket.
2024. 03. 11., 10:30
A hatvanas években három komolyabb, halálos áldozatokat követelő tűzeset történt az amerikai haditengerészet repülőgép-hordozóin.
2024. 03. 07., 11:37
A római katolikus temetőben a csata emlékére állított obeliszknél a város és a honvédség képviselői koszorúztak.

  JETfly Magazin

20 évvel ezelőtt, 2004. március 16-án érkezett meg Olaszországba két F-104 Starfighter kíséretében az első Eurofighter Typhoon. A jeles évforduló alkalmából nem maradhatott el egy jubileumi festésű példány bemutatása sem.