2023. 06. 07. szerda
Róbert
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Páncéltörő-rendszerváltás

Páncéltörő-rendszerváltás
Art of WAR  |  2019. 09. 12., 14:10
Páncéltörő-rendszerváltás

Hazánkban először hajtottak végre éleslövészetet Carl Gustaf M4-es típusú páncéltörő löveggel szeptember 11-én, a csörlőházi lőtéren. A páncéltörő kézifegyverek terén, a honvédelmi és haderőfejlesztési program részeként beszerzett eszköz komoly képességfejlődést jelent.

„Képezd a kiképzőt” – ez a neve annak a két hetes felkészítésnek, amelynek keretében a páncéltörő löveget gyártó, svéd Saab cég alkalmazottai tantermi körülmények között, illetve terepen adták át tudásukat azoknak a katonáknak, akik majd a Carl Gustaf M4-es fegyver hazai kiképzői lesznek.

A tanfolyam első éleslövészeti napját meglátogató Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka elmondta: a honvédelmi és haderőfejlesztési program legfontosabb eleme, hogy katonáinkat olyan felszereléssel lássuk el, amely megfelel a 21. század kihívásainak.

„Miután összeállítottuk a fegyverre vonatkozó hadműveleti-harcászati-műszaki követelményeket, megkerestük, hogy melyik rendszer felel meg ezeknek legjobban. A Carl Gustaf M4 szinte a világ minden pontján, változatos terepviszonyok között bizonyította képességeit. A jelenleg rendszerben álló RPG 7-es gránátvetőket kiváltandó rendszeresítjük ezeket a fegyvereket, amelyek igen komoly képességnövekedést jelentenek” – fogalmazott az altábornagy.

Miközben a svéd oktatók elismeréssel irányították az éleslövészetet – mondván, a magyarok igen jó lövők –, lássuk dióhéjban, mivel is tud többet ez a fegyver, mint a fent említett RPG. Amellett, hogy az M4-es páncélátütő képessége körülbelül duplája a jelenleg rendszerben lévő RPG-nek, a hatótávolsága is nagyobb. Legnagyobb előnye azonban talán az, hogy több típusú gránát is használható hozzá (kifejezetten harckocsik, vagy lesállások, illetve különféle speciális védelmi rendszerek elleni változatok), és akár kisebb belső térből is indítható, ami helyiségharc során kifejezetten előnyös.

Horváth Gábor dandártábornok, MH Parancsnokság kiképzési csoportfőnöke is elégedett volt a látottakkal. „A fegyverrendszer kezelése sokkal összetettebb, mint a korábban rendszeresített hasonló fegyvereké. Több gránát és több irányzék is tartozik hozzá, érthető tehát a felkészülési folyamat komplexitása. A kiképzők hozzáállása nagyon pozitív, a felkészítés pedig nagyon logikus ritmust követ” – mondta a dandártábornok.

A leendő kiképzők mellett a felkészítésen részt vettek azok az oktatók is, akik majd katonai tanintézetekben fogják tanítani a 84 milliméteres Carl Gustaf M4 rendeltetésszerű használatát.

További fotókért kattintson a linkre!

Forrás: https://honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
2023. 05. 31., 14:34
A Magyar Honvédség éjszakai éleslövészettel egybekötött kiképzési feladatot hajt végre május 31-én és június 1-jén 14.00-24.00 óra között a „nullaponti” lőtéren, Bakonykútiban és térségében.

  JETfly Magazin

Az utazás mindig élményekkel teli kaland, amikor végre kiszakadhatunk a mindennapok rutinjából és átadhatjuk magunkat a felfedezés örömének. A Budapest Airport számára épp ezért fontos, hogy a repülőtéri folyamatok mindenki számára stresszmentesek legyenek.