2023. 11. 29. szerda
Taksony
: 380 Ft   : 347 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Tesztelés alatt az Integrált Harcászati Vezetési Rendszer

Art of WAR  |  2015. 12. 08., 10:06

Northrop Grumman és az Amerikai Hadsereg tesztelte a cég által fejlesztett „IAMD Battle Command System” (IBCS) – Integrált Lég- és Rakétavédelmi Harcászati Vezetési Rendszert a nagy hatótávolságú, kis hatásos visszaverő felülettel rendelkező cirkáló rakéták ellen.

Mint arról már korábban beszámoltunk, tesztelés alatt vizsgálták az IBCS által használt célkövető és adatelőállító rendszert. Az IBCS rendszert a tesztelés során SENTINEL és PATRIOT radarok láttak el felderítési adatokkal alkalmazott cirkálórakétákról. A tesztelés alatt vizsgáztatták a rendszer megsemmisítési képességét és az alkalmazott radarok szélsőséges működését, valamint a rendszer integrálhatóságát más légvédelmi rendszerekhez. „A vállalat egy komoly mérföldkő elérését zárta ezzel a sikeres kísérlettel – jelentette be a cég veze-tése. Technikai kihívást jelentett olyan radarok és a légvédelmi rakétarendszerek integrációja egy közös konfigurációba, amelyek eddig még soha nem dolgoztak közös rendszerben. A kihívást a meglévő rendszerek és harcászati adathálózatok összekapcsolásából adódó feladatok jelentették.”

„A tesztelésbe bevont rendszerek közös működésre bírása hatalmas feladat volt – nyilatkozta Dan Verwiel, a Northrop Grumman Információs Rendszerek integrált légi és rakétavédelmi részlegének alelnöke. A szárazföldi haderő és a Northrop Grumman csapat eredménye azt mutatja, hogy az IBCS rendszer – sikeres elfogásai révén – képes egy paradigmaváltást végrehajtani az integrált lég- és a rakétavédelemi rendszerben."

A vizsgálat folyamán két SENTINEL radart és egy PATRIOT radart integráltak az IBCS rendszerébe. A radar-rendszerek képesek voltak együttműködni egymással, azonosították a közeledő légicélokat, az IBCS rendszerében alkalmazott PAC-3 légvédelmi rakétarendszer számára, amely képes volt a részére biztosított céladatok alapján a célok elfogására és megsemmisítésére.(https://www.youtube.com/watch?v=pEEBr3s4I8k)

Az IBCS egy olyan vezetési és irányítási rendszert biztosít a harcoló csapatok részére, amely megnövelt képességű repülőgép és rakéta követő rendszere által egységes képet mutat a harcmező feletti légtérről. Az IBCS rendszer nyitott, moduláris felépítése lehetővé teszi az alkalmazók részére „bármely” rendelkezésre álló radar integrálását.

"Az IBCS rendszer megnövekedett képességű radarberendezések és fegyverrendszerek előnyeit képes biztosítani a harcolók részére és emellett lehetővé teszi a komponens alapú, azaz nem nagy, komplett rendszerek beszerzésén alapuló megközelítés érvényre jutását – tette hozzá Dan Verwiel.”

Fordította/Összeállította: Szabó Csaba őrnagy

Forrás: MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 10. 31., 14:21
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
2023-11-10 11:24:53
Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal.
2023-10-27 11:26:24
„Nincs nemzeti szuverenitás, nincs biztonság és nincs honvédelem jól működő, földi telepítésű légvédelmi rendszerek nélkül” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NASAMS légvédelmi rakétarendszer ünnepélyes átadóünnepségén, Győrben, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél, október 26-án.
2023-10-25 15:50:04
A csádi elnök meghívására katonai misszió indulna az afrikai országba, ennek keretében 2024 tavaszától maximum 200 katona teljesítene ott szolgálatot - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Országgyűlés október 25-ei ülésén, a honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló határozati javaslat általános vitájában.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 11. 28., 10:50
Akkreditációs látogatás keretén belül fogadta Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az új olasz véderő, valamint az új görög véderő-, katonai és légügyi attasét.
2023. 11. 24., 10:45
Delegáció élén Párizsba látogatott dr. Sticz László vezérőrnagy, az Európai Unió EUFOR ALTHEA műveletének következő parancsnoka november 20-án. A látogatás célja a bosznia-hercegovinai francia szerepvállalás és a francia-bosnyák kapcsolatok részleteiben történő megismerése volt.
2023. 11. 23., 15:24
Közel 6 000 fő, 47 katonai szervezet részvételével lezárult hazánkban a harminc éve nem látott méretű és komplexitású Adaptive Hussars 23 elnevezésű nemzetközi hadgyakorlat, amelynek keretében sikeresen vizsgázott mind a Magyar Honvédség, mind a védelmi igazgatás – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
2023. 11. 22., 11:21
Katari katonai vezetőkből álló delegáció tett látogatást a zalaegerszegi Rheinmetall Hungary gyárban november 21-én, kedden.

  JETfly Magazin

A korábban bejelentett 95 darab új Boeing és 15 darab új Airbus repülőgép beszerzésével az Emirates légiflottája 310 szélestörzsű repülőgéppel bővül az elkövetkező években. A flotta kiszolgálására új, hipermodern műszaki bázist is épít a légitársaság.