2023. 09. 27. szerda
Adalbert
: 390 Ft   : 368 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Mi lesz a hatvan évig tenger alatt pihenő repülőgép sorsa?

Art of WAR  |  2007. 12. 26., 19:15

Mint arról már korábban beszámoltunk, 2007. november 5-én, az angliai Walesben lévő Harclech közeli tengerparton sétálók bukkantak rá egy több mint 60 évvel ezelőtt kényszerleszállt Lockheed P-38 Lightning repülőgép roncsaira. Azóta ezzel kapcsolatban néhány újabb hír is napvilágot látott. A helyszínt a TIGHAR (The International Group for Historic Aircraft Recovery) hétfős csapata is megvizsgálta már, hátha lehet még kezdeni valamit a gépmadár roncsával.

A típus azért különleges, mert jóllehet összesen 32 teljes vagy részleges állapotú példánya ismert, ám ezekből mindössze csak 10 darab repülőképes. Éppen ezért, egyes információk szerint, már a duxfordi Imperial War Museum és a Royal Air Force Museum is érdeklődést mutatott a repülőgép iránt. Egyelőre azonban még nem lehet tudni, hogy mi lesz a kéttörzsü sorsa.Azt viszont sikerült megtudni, hogy a „walesi P-38-ast” 1941-ben építették, majd ezt követően, 1942 elején érkezett Angliába. Ezután – az USAAF 8. légi hadseregének állományában – számos harci bevetést repült a holland-belga partvidék felett. Pilótája az akkor mindössze 24 éves Robert F. „Fred” Elliott volt, aki az amerikai Észak-Karolina állambeli Rich Square-ből származott. Elliott 1942. szeptember 27-én éppen egy lőgyakorlaton vett részt, amikor – müszaki hibából kifolyólag – kényszerleszállást hajtott végre Walesben. Három hónappal később, már több mint 10 harci bevetéssel a háta mögött, az észak-afrikai hadszíntéren, Tunézia fölött lőtték le. Sem a gépét, sem Elliott hadnagy holttestét nem találták meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

2023. szeptember 26-án újabb sajtó-, illetve spotternyilvános eseményre várták az érdeklődőket az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál: a Tiger Meet gyakorlatra kitelepülő Gripen flotta 30-as oldalszámú tagja új dekorációt kapott, melyet a keddi napon mutattak be a Kecskeméti Repülőbázison.