2023. 11. 29. szerda
Taksony
: 380 Ft   : 347 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

2020-ban elkezdődhet a B-52-esek hajtóműveinek cseréje

2020-ban elkezdődhet a B-52-esek hajtóműveinek cseréje
Art of WAR  |  2017. 12. 07., 12:02

Régóta várják az Amerikai Légierő Stratégiai Parancsnokságán a 76 darabos Boeing B-52H flotta hajtóműveinek újabb típusokra cserélését.

A tervek szerint ez a 2020-as költségvetési évben meg is kezdődhet és a közel 60 éves repülőgépek továbbra is rendszerben maradnak.

A tavalyi évben kezdte a légierő a B-52-esek elavult hajtóműveinek cseréjét, illetve annak finanszírozását vizsgálni a régi építésű bombázók további szolgálatban tartása érdekében. Az alternatívák között nem csak a csere, de az üzemeltetés kiszervezése is szóba jött – alaposan megvizsgáltak minden felmerülő megoldást, hiszen a 650 darab hajtómű lecserélése több milliárdos kiadást jelent a költségvetésnek.

Robin Rand tábornok, a Stratégiai Parancsnokság vezetője bízik benne, hogy a 2020-as költségvetési évben erre sor kerülhet, szerinte eddigi parancsnoksága alatt most a legjobbak a légierő esélyei erre.

A 2018-as költségvetési évben dől el, sikerül-e előre lépni a modernizálási programban. A költségvetést a Képviselőház és a Szenátus már jóváhagyta, a végső döntés az elnök kezében van – aláírásával szentesítheti azt.

Rand tábornok megerősítette, hogy szükség van az új hatóművekre, azonban az nem világos, hogy ez még a hivatali ideje alatt bekövetkezik-e. Az egyik B-52-es TF33-as hajtóműve egy januári misszió során felmondta a szolgálatot, ám Deborah Lee James, az USAF korább titkára fenntartotta, hogy a baleset nem gyorsítaná a bombázó öregedő Pratt & Whitney hajtóműveinek cseréjét. A gyártók azonban nem így gondolják: a Rolls Royce már ringbe szállt a BR725 hajtóművével, a GE Aviation pedig a CF34-10-et ajánlotta fel.

Forrás: Flightglobal

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 10. 31., 14:21
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
2023-11-10 11:24:53
Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal.
2023-10-27 11:26:24
„Nincs nemzeti szuverenitás, nincs biztonság és nincs honvédelem jól működő, földi telepítésű légvédelmi rendszerek nélkül” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NASAMS légvédelmi rakétarendszer ünnepélyes átadóünnepségén, Győrben, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél, október 26-án.
2023-10-25 15:50:04
A csádi elnök meghívására katonai misszió indulna az afrikai országba, ennek keretében 2024 tavaszától maximum 200 katona teljesítene ott szolgálatot - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Országgyűlés október 25-ei ülésén, a honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló határozati javaslat általános vitájában.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 11. 28., 10:50
Akkreditációs látogatás keretén belül fogadta Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az új olasz véderő, valamint az új görög véderő-, katonai és légügyi attasét.
2023. 11. 24., 10:45
Delegáció élén Párizsba látogatott dr. Sticz László vezérőrnagy, az Európai Unió EUFOR ALTHEA műveletének következő parancsnoka november 20-án. A látogatás célja a bosznia-hercegovinai francia szerepvállalás és a francia-bosnyák kapcsolatok részleteiben történő megismerése volt.
2023. 11. 23., 15:24
Közel 6 000 fő, 47 katonai szervezet részvételével lezárult hazánkban a harminc éve nem látott méretű és komplexitású Adaptive Hussars 23 elnevezésű nemzetközi hadgyakorlat, amelynek keretében sikeresen vizsgázott mind a Magyar Honvédség, mind a védelmi igazgatás – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
2023. 11. 22., 11:21
Katari katonai vezetőkből álló delegáció tett látogatást a zalaegerszegi Rheinmetall Hungary gyárban november 21-én, kedden.

  JETfly Magazin

A korábban bejelentett 95 darab új Boeing és 15 darab új Airbus repülőgép beszerzésével az Emirates légiflottája 310 szélestörzsű repülőgéppel bővül az elkövetkező években. A flotta kiszolgálására új, hipermodern műszaki bázist is épít a légitársaság.