A Royal Navy Sea Harrier vadászgépeinek idő előtti kivonása heves vitákat kavart Nagy-Britanniában. A tervbe vett kiselejtezésre a hónap végén mégis sor kerül. A típus „utolsó táncára” az egyetlen aktív Sea Harrier alakulat, a 801. század hat gépe látogatott el Lakenheath-be, az USAF F-15C Eagle-jeinek támaszpontjára.
Az amerikaiak részéről bázis 493. századának gépei vettek részt a gyakorló légi harcokban. A Királyi Haditengerészet hét pilótája között ott volt Roy fregatthadnagy, akit utoljára képeztek ki Sea Harrier típusra. A hajózók napi két alkalommal felszállva csaptak össze. Bár az eredményekről nem nyilatkozhattak, a brit pilóták szerint „elég jól helyt álltak”.

Az F-15 ugyan gyorsabb és jobban emelkedik, de a Sea Harrier kiváló „Blue Wixen” fedélzeti radarja és AIM-120-as AMRAAM levegő-levegő rakétái jóvoltából a BVR, a látótávolságon túli célmegsemmisítések során „valamennyit behoztak” a brit típus nyilvánvaló hátrányaiból. A papírforma szerint az 1:1 elleni fordulóharcban az F-15-nek kellett volna nyerni, de pilótáik gyakran szemük elől tévesztették ellenfelüket, mivel a Sea Harrier sárkánya csak fele akkora. A manőverek közül a flotta gépei a sebesség hirtelen lecsökkentését, a híres „befékezést” csak a legvégső esetben alkalmazták. Az F-15-ök különben - a Szu-27-esek taktikáját alkalmazva - a „vörös” ellenség szerepét játszották, a Sea Harrierek a „kék” jófiúkét.

A Fleet Air Arm, a flotta légiereje a Sea Harriereket március végén állítja le. A Royal Navy repülőszázadainak Harrier GR.7/9-es csapásmérőkre való átállása az újjászervezett 800. század április 1-én történő átképzésével kezdődik meg. A 801. az év végén követi majd. A századok pilótái már típusvizsgát tettek a GR.7-es vezetéséből, de a legnehezebb még hátra van, a légi harcról át kell állniuk a földi célok támadására. A GR.7-es stabilizáló rendszere miatt könnyebben vezethető fel- és leszálláskor, de a flotta pilótái - a fedélzeti radar hiánya miatt - bizonyos fokig védtelennek érzik magukat. Bár légi közelharc esetére vannak fegyvereik, de ahhoz, hogy elkerüljék ezt a nem kívánatos, legrosszabb esetet, mindenképp egy AWACS-gép segítségére szorulnak.
A kivonás menetrendje szerint a 801. századot március 28-án oszlatják fel. Az eseményen az alakulat ötgépes kötelék áthúzásával búcsúzik. A Sea Harrierek utolsó hivatalos felszállására március 31-én kerül sor, mikor is egy géppár Suffolkból Cottesmore-ba repül, hogy a 800. század felállását köszöntse. A két Sea Harrier ezt követően a Shawbury bázison száll majd le, ahol a típus példányait raktározzák. A Sea Harrierek pályafutása ezzel még nem ér véget. Hat gép Indiába kerül. A fedélzeti radarjuktól, fegyverzetüktől valamint infracsapda- és dipólköteg-szóró felszereléseiktől „megszabadított” gépekkel az indiai flotta pilótái repülnek addig, amíg sajátjaikat korszerüsítik. Másik hat, gurulóképes állapotban tartott Sea Harriert a flotta Culdrose bázisán kiképzésre használnak majd. Segítségükkel a hordozók fedélzetére kerülő müszaki állomány a betonból elkészített, „mü anyahajón” gyakorolja be a fel- és leszállások során alkalmazandó fogásokat.