2010. június 29-én fontos momentumához érkezett az új Euro Hawk pilóta nélküli repülőgép programja, hiszen ezen a napon teljesítette első repülését. A robotrepülőgép, mely az 1972 óta üzemben lévő Breguet Atlantic flottát fogja felváltani, várhatóan 2017-ben kezdheti meg szolgálatát Németországban.
A német védelmi minisztérium még 2007 elején írt alá egy 559 millió dolláros szerződést az EuroHawk GmbH-val (az EADS és a Northrop Grumman Corporation közös vállalkozása), ami felelős az Euro Hawk rendszerek fejlesztéséért, gyártásáért és a földi kiszolgálóegységek biztosításáért. Az Euro Hawk nagy magasságra tervezett, nagy hatótávolságú robotrepülőgép (HALE UAV = High Altitude Long Endurance Unmanned Aerial Vehicle), mely akár 30 órát is képes a levegőben eltölteni, több mint 18 000 méteres magasságban. Az új UAV a Northrop Grumman által az amerikai légierő számára gyártott RQ-4 Block 20 Global Hawk típus leszármazottja, melyet az EADS által kifejlesztett új SIGINT bevetési rendszerrel szerelnek fel. A SIGINT rendszer kiemelkedő képességet biztosít például az elektronikus felderítő feladatok végrehajtására.
Az Euro Hawk június 29-én, helyi idő szerint 10 óra 32 perckor emelkedett először a magasba a Northrop Grumman Palmdale-i központjának betonjáról, kétórás repülését követően pedig az Edwards légibázison landolt. A sikeres első repülés folyamán az Euro Hawk elérte szolgálati csúcsmagasságának felét, hiszen közel 10 000 méteres magasságon is repült. Németország a repülési tesztsorozatát most megkezdő új UAV-ből öt darabot kíván rendszeresíteni.