2023. 06. 10. szombat
Gréta, Margit
: 369 Ft   : 343 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Miről álmodik a Pentagon?

Art of WAR  |  2010. 07. 23., 12:52

Olyan repülőgép kifejlesztésébe kezdett bele a Fejlett Védelmi Kutatási Tervek Ügynöksége (DARPA), vagyis az amerikai hadsereg tudományos és műszaki kutatási részlege, amely képes rá, hogy víz fölött alacsonyan szállva közelítse meg a célpontját, majd a felszín alá bukva tengeralattjáróként óvakodjon tovább és cserkéssze be végleg a kijelölt áldozatot.

A New Scientist folyóirat jelentése szerint a 2008-ban született elképzelés a tervjavaslatok elkészítésének stádiumába ért, és több külső fejlesztő is ismertette elképzeléseit. A DARPA egy éven belül elkezdheti a fejlesztési pénzek folyósítását. Bár a hidrodinamika és az aerodinamika elvei sok hasonlóságot mutatnak, a kihívás, amellyel a terv megvalósítására törekvőknek szembe kell nézniük, igen nagyok. Egy repülőgépnek például a lehető legkönnyebbnek kell lennie, hogy minél kisebb erőt igényeljen a levegőbe emelkedéshez, míg a tengeralattjárónak szilárdnak és vastag falúnak, hogy ellenálljon a víz nyomásának. A levegőnél nehezebb repülőgép a szárnyain képződő felhajtó erőnek köszönheti a felemelkedést, míg a tengeralattjáróba egyszerüen vizet pumpálnak vagy vizet eresztenek ki belőle, ha meg akarják változtatni úszótulajdonságait. Ez utóbbi problémán úgy is túl lehet lépni, hogy a víznél könnyebb tengeralattjárót építenek, és - mintha egy felfordított repülőgép lenne - a szárnyain képződő „felhajtó erőt” arra használják, hogy lefelé nyomja, és a víz alatt tartsa. Aztán ha elérkezik a támadás pillanata, a szárnyak állását megváltoztatják, és a tengeralattjáró újból a levegőben szállni képes repülőgéppé alakul át.

Graham Hawkes tengeralattjáró-konstruktőr hiszi, hogy a korszerü könnyü szénszálas kompozit anyagokból olyan jármü építhető, amely elég erős és könnyü ahhoz, hogy víz fölött és víz alatt is „szállhasson”. Már tervezett is egy víz alá merülő, Szuper Sólyom névre keresztelt eszközt, amely rövid szárnyaival egyszersmind 300 méter magasan tud repülni. Hawkes szerint ha sugárhajtómüvei és nagyobb szárnyai lennének, óránként 900 kilométeres sebességet érhetne el, és víz alatt is mintegy 18 kilométer/óra sebességgel haladhatna. Ilyen sebességeknél a víz és a levegő viselkedése azonos. „Fel lehet úgy fogni, hogy víz alatt is repül. Igenis megcsinálható! Csak sokat kell dolgozni rajta” - állítja a tervező. Arra is van megoldása, hogy a víznél könnyebb szerkezet hogyan kerüljön a felszín alá. Elképzelése az, hogy a halászmadarakat kell utánoznia, leszegnie az orrát, és úgy vágódnia a vízbe. Mint mondja, ez látványnak sem lenne utolsó.

Vannak egyéb, megoldásra váró tervezési gondok is. Ha a DARPA által megszabott 44 kilométeres hatósugarat a ma ismert és használatos energiatelepekkel kívánják biztosítani, akkor azok nehezebbek lesznek, mint maga a repülőgép-tengeralattjáró, ráadásul a szokványos üzemanyag elégetéséhez levegőre van szükség, vagyis a jármüvet az amatőr könnyübúvárokéhoz hasonló vízipipával kell ellátni, és nem merülhet mélyebbre néhány méternél. A sugárhajtómüvek, amelyek üzemi hőmérséklete több száz Celsius-fok, valószínüleg felrobbannának a hirtelen hőmérsékletváltozástól, amikor a gép vízbe merül, a szelepes motorok pedig nem tudnának müködni a víz alatt. Fejtörést okozó problémák tehát vannak bőségesen, és úgy tünik, hogy a Pentagon álmának megvalósulására még egy darabig várni kell.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-05-25 16:19:43
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 08., 10:49
Gyors lefolyású gyakorlatok, amelyeken nemcsak a szárazföldi és légierő haderőnem alakulatai és katonái, hanem a tartalékosok is részt vettek.
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok több követelményre hivatkozva, elutasította az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek eladását Thaiföld részére.