Kína sikeresen végrehajtotta az első hivatalos tesztrepülést egy közepes méretű, pilóta nélküli helikopterrel, amelynek maximális felszálló tömege 757 kg. A V750 jelzésű drón helikopter tesztrepülésére a Weifang Tianxiang Aerospace Industry, Weifangban található gyárában került sor, 2011. május 7-én.
Kínai hírügynökségi jelentések szerint a drón mintegy 10 perces repülés után sikeresen végrehajtotta a leszállást. A repülés során 25 méteres magasságban hajtott végre különböző manővereket a pilóta nélküli helikopter. A V750 első, nagyközönség előtti bemutatkozására 2010 novemberében került sor a Zhuhaiban megtartott nemzetközi repülőnapon, azonban az elmúlt hét szombatján végrehajtott repülés volt a típus első, hivatalos tesztrepülése.
A drón helikopter maximális terhelhetősége 80kg. A V750 hatótávolsága 500 km, folyamatosan több mint négy órát képes a levegőben tölteni, maximális sebessége 161 km/h és 3000 m-es magasságba képes emelkedni.
Szakértők véleménye szerint a drón kiválóan alkalmazható különböző katonai eszközök esetleges szállítására, valamint felderítő és megfigyelő (erdőtüzek, stb.) feladatokra. Kínai katonai források azt mondják, hogy a V750 fedélzeti lokátorral, valamint nagyfelbontású kamerával is felszerelhető.
Kína a jelenleg tesztelt drón mellett rendelkezik kisméretü pilóta nélküli helikopterrel is, amelynek felszálló tömege mintegy 100 kg.
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. július 1-jén, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet hatályba lépésének napján Budapesten aláírták a Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) együttműködési megállapodását.
„Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján június 17-én, hétfőn, Budapesten.
A Roszatom részvételével tartott tanácskozáson a sarkvidéki teherflotta megújításáról, a műholdas adatszolgáltatásról és a Kínával folytatott logisztikai együttműködésről tárgyaltak.
Lynx harcjárművel hajtott végre éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Tatárszentgyörgyön. A szcenárió keretében nemcsak lőttek az ellenségre, hanem a visszavonulást segítő köddel is zavarták őket.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
A Wizz Air örömmel jelenti be, hogy 2025. május 20-án átvette első Airbus A321XLR típusú repülőgépét, ezzel a Wizz Air lett a világon az első diszkont modellben működő légitársaság, amely üzembe állítja az Airbus legújabb típusát.