2023. 09. 26. kedd
Jusztina, Pál
: 390 Ft   : 367 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Továbbra is sok a rejtély az Oszamára lecsapó helikopterek körül

Art of WAR  |  2011. 05. 13., 09:27

A megjelent híradásokból tudjuk azt, hogy kik végeztek az al-Kaida nemzetközi iszlámista terrorszervezet vezetőjével, Oszama bin Ladennel. Az akciót az amerikai haditengerészet SEAL Team Six különlegesen kiképzett elitegysége hajtotta végre, akik negyven perc alatt teljesítették küldetésüket, emberi veszteség nélkül. Tudjuk azt, hogy az amerikai elnök már ki is tüntette a rajtaütésben résztvevőket, tudjuk azt, hogy Pakisztán nehezményezte a területén végrehajtott amerikai katonai akciót és tudjuk azt, hogy az amerikai elitegység az akció során elvesztette azon három helikopter egyikét, amellyel a helyszínre érkeztek. Egy dolgot nem tudunk (egyelőre) pontosan, hogy milyen típusú helikopter roncsait találták meg Oszama bin Laden rejtekhelyének kerítésén belül.

A megtalált helikopter roncsokból – egy stabilizátorral rendelkező farokrész és egy forgórész – nem volt lehetséges egyértelmüen megállapítani a helikopter típusát. Szakértők véleménye szerint nagy valószínüséggel az akció során a Sikorsky MH-60 Black Hawk típusú helikopter titkos, lopakodó verzióját alkalmazták.

A helikopter roncsairól készült képeken – amelyeket egy magát megnevezni nem kívánó személy készített – látható, hogy a helikopter alakja „sarkosított” (szögletes kiképzésü), a hátsó stabilizátorok nyilazottak, míg a forgórész és a rotorlapátok egy részét is elfedték. A farokrész teljes felülete egy olyan speciális, hőelnyelő borítást kapott, amit a Bell-Boeing V-22 Osprey-nél is alkalmaznak. A müvelet során elveszített helikopter megmaradt farokrésze nem hasonlít egyetlen, az amerikai hadsereg által használt helikoptertípus farokrészéhez sem.

A Defense News hírügynökségnek nyilatkozott egy kilétét felfedni nem kívánó, volt USSOCOM (United States Special Operation Command = Amerikai Egyesült Államok Különleges Hadmüveletek Parancsnoksága) pilóta, aki elmondta, hogy az Oszama bin Laden likvidálására irányuló különleges müvelet során az MH-60 Black Hawk helikopter különleges verzióját alkalmazták. A hírügynökség információja szerint a titkos helikopternél alkalmazott technológiák nagy része az MD Helicopters MH-6 Little Bird harci helikopter és az F-117 Nighthawk lopakodó repülőgép fejlesztésének eredménye az 1980-as és 1990-es évekből.

Az 1990-es években a USSOCOM a Lockheed Martin leányvállalatával, a Skunk Works céggel folytatott közös kutatómunkát az F-117 lopakodó repülőgépen alkalmazott technológia átültetésére a forgószárnyas eszközökre. A célnak a szakértők az MH-60 típust találták megfelelőnek.

Az eredeti tervek szerint az új Black Hawk helikoptereket egy különálló ezredbe szervezték volna és egy nevadai bázison helyezték volna el őket, ahol titokban tudták volna tartani. A tervezett USSOCOM alegységbe 35-50 katona, négy lopakodó és két alap Black Hawk tartozott volna. Információk szerint kb. két évvel ezelőtt törölték az MH-60 módosítási terveket, azonban addigra három módosított Black Hawk már elkészült, amit át is adtak a különleges erőknek.

A módosított Black Hawk helikoptereket nem látták el kiegészítő fegyverzettel, azokat is az alapverziónál alkalmazott GAU-19 típusú, 12,7 mm kaliberü géppuskákkal fegyverezték fel.

A Lopakodó Black Hawk korai verzióin nem alkalmazták a légi utántöltést biztosító csonkot, mivel az nagymértékben csökkentette volna a helikopter lopakodó mivoltát, azonban az Oszama bin Laden likvidálásában résztvevő helikopterek a megteendő távolság miatt valószínüleg rendelkeztek légi utántöltési képességgel.

A Defense News a USSOCOM hivatalos képviselőjéhez, Tim Nye alezredeshez fordult információért, aki azonban nem kívánta kommentálni a titkos helikopterrel kapcsolatos információkat.

A pakisztáni hadsereg illetékesei nem tudták meghatározni milyen típusú helikoptert alkalmaztak az amerikaiak az akció során. A pakisztáni külügyminisztérium sajtóközleményében az állt, hogy az amerikai helikopterek nem használtak pakisztáni bázist, azok egy külső állam területéről érkeztek. A legvalószínübbnek az tünik, hogy az amerikai helikopterek Afganisztánból repültek be, mivel a Pakisztánnal határos másik három ország – India, Kína és Irán – területén nincsenek amerikai katonai bázisok.

Barack Obama amerikai elnök terrorellenes tanácsadója, John Brennan elmondta, hogy Pakisztánt már csak az akció után értesítették, amikor a helikopterek már elhagyták az ország légterét. Nem elképzelhetetlen, hogy az egész akció titokban maradt volna, azonban a helikopterveszteség ezt nem tette lehetővé.

A lopakodó Black Hawk elvesztésére két alternatíva létezik. Az egyik verzió szerint, ami a The Daily Mail-ben jelent meg; elképzelhető, hogy a helikoptert egy hordozható levegő-föld rakétával lőtték le egy szomszédos házból, aminek következményeképpen a helikopter a farokrész kivételével teljesen kiégett.

A másik verzió szerint a helikopter a leszállás végrehajtásakor a főrotor által keltett örvénygyürübe került, aminek következtében nem termelődött elegendő felhajtóerő, a pilóta nem volt képes kontrollálni a függőleges sebességet és a helikopter a földhöz csapódott.

A Defense News hírügynökségnek egy magát megnevezni nem kívánó informátor azt mondta, hogy a helikopter az örvénygyürü miatt csapódott a földnek. A helikopter tömege a módosításoknak köszönhetően mintegy 450-460 kg-mal nehezebb az alapverziójú MH-60 típusnál. Annak érdekében, hogy a technológiai újítások minél kisebb mértékben kerüljenek illetéktelen kezekbe, az akciót végrehajtó SEAL Team Six egység a helikoptert gránátokkal megsemmisítette.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

A világ legnagyobb nemzetközi légitársasága az utazási kereslet növekedése és szélestörzsű flottájának bővítése miatt tapasztalt pilótákat toboroz Magyarországról is.