2023. 10. 01.
Malvin
: 391 Ft   : 369 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Végrehajtotta első repülését az Airbus légtérellenőrző gépe

Art of WAR  |  2011. 06. 10., 15:10

Június 7-én, a spanyolországi Sevillában felszállt az Airbus C-295-ösből kifejlesztett AEW&C (Airborne Early Warning and Command) repülőgép. A felszállást helyi idő szerint 17 óra 16 perckor hajtották végre, a leszállást pedig 20 óra 04 perckor, vagyis a repülés 2 óra 48 percig tartott. A személyzet parancsnoka Alejandro Madurga volt, a másodpilóta Afonso de Castro, rajtuk kívül két fedélzeti mérnök is a fedélzeten tartózkodott, név szerint Juan José Baeza és Antonio Ojeda.

A berepülések során a gép hátán helyet foglaló, 6 méter átmérőjü, 360 fokos látószögü radar hatását vizsgálták a repülési tulajdonságokra, illetve a sárkányszerkezetre. Leszállás után Alejandro Madurga elmondta: "Az első repülés bebizonyította, hogy a C-295 egy igazán megfelelő platform erre a célra, a gép repülési tulajdonságai kiválóak, mint ahogyan azt a felszállás előtt várták." A tesztek az elkövetkező 3 hónapban folytatódnak majd. Bár a gépre egyelőre nem érkezett megrendelés, az Airbus Military úgy gondolja, hogy a típus megfelelő lehet azon országok számára, akik az AEW&C képesség megteremtésén gondolkodnak.

C-295AEW&C

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

2023. szeptember 27-én jelentették be, hogy a cseh kormány jóváhagyta 24 db, ötödik generációs F-35A típusú harci repülőgép megvásárlását, mellyel leváltják 14 gépes JAS 39C/D Gripen flottájukat.

  NÉPSZERŰ HÍREK