Az EADS Cassidian cég megerősítette a hírt, miszerint 2012-ben tervezik folytatni a Barracuda pilótanélküli repülőgép korábban megszakadt repülési tesztjeit, azonban részleteket nem árultak el.
Információk szerint a Barracuda kísérleti repüléseinek színhelye az idén nyáron a kanadai Goose Bay repülőtere lesz, ahol utoljára, 2010-ben is tesztelték a repülőgépet. A repüléseket Új-Fundland és Labrador tartomány légterében hajtja majd végre a Barracuda.
A korábbi program során a Barracudát a polgári forgalomban résztvevő repülőgépekkel történő ütközés elkerülésére készítették fel, valamint tesztelték válaszadóját. Joost van Tooren, a vállalat repülésirányításért felelős vezetője elmondta, hogy a rendszert olyan radar és optikai érzékelőkkel tervezik kiegészíteni, amelyek lehetővé teszik, hogy a Barracuda rutinrepüléseket hajtson végre, nem elkülönített légterekben is. Joost van Tooren hozzátette, hogy tovább dolgoznak a technológia fejlesztésén, azonban részleteket ezzel kapcsolatban sem mondott.
A Barracuda prototípusa első repülését 2006 februárjában hajtotta végre, ám néhány hónappal később egy leszállási manőver közben megsemmisült, melynek hatására a programot felfüggesztették. A következő, már modernizált Barracuda 2008 novemberére készült el, ezzel hajtották végre 2010-ben a kísérleti repüléseket Kanadában.
Látványos bemutatókkal színesített családi nappal ünnepelték a Magyar Honvédség megalakulásának 175. évfordulóját a budapesti Városligetben, május 21-én, vasárnap. A Magyar Honvédelem Napján tartott szabadtéri rendezvényen a harckocsik, a bemutatók és a katonazenekar aratta a legnagyobb sikert.
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és a Honvédelmi Minisztérium vezetői előtt megtartotta első állománygyűlését dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke május 5-én, Szentendrén, MH Altiszti Akadémián.
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
Rendkívül látványos, izgalmas; a modern, high-tech Magyar Honvédség számos elemét bemutató családi nap vár minden érdeklődőt a magyar honvédelem napja alkalmából, a budapesti Városligetben május 21-én, vasárnap, 10 és 18 óra között.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Europa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.