A spanyol Indra cég megkezdte Pelikán (Pelicano) névre keresztelt pilóta nélküli helikopterének repülési tesztjeit. A cég tájékoztatója szerint a repülésre a pilóta nélküli rendszerekről szóló UVEX-2012 konferencia keretein belül került sor.
A próbarepülés során a Pelikán készített néhány képet a fedélzetre szerelt fényképezőgépnek köszönhetően. A Pelikán sikeresen teljesítette a kísérleti repülésre meghatározott feladatokat dacára a tesztrepülés helyszínén, a Marugan repülőtér körzetében uralkodó rossz időjárási körülményeknek. A Pelikánon kívül más UAV nem is kockáztatta meg a felszállást.
A Pelikán több mint hat órán keresztül képes a levegőben tartózkodni és kiválóan alkalmazható még rossz időjárási körülmények között is őrjáratozási felderítő feladatok végrehajtására. A helikopter tömege 120 kg, és mintegy 50 kg hasznos teher szállítására alkalmas.
Az Indra a Pelikán három verzióját mutatta be, amelyek közül az egyik az UAV tengeri (hajófedélzeti) változata, amely kiválóan alkalmazható Szomália partjainál, a kalózok mozgásának felderítésére, követésére. A Pelikánt képessé tették arra, hogy a Santa Maria-osztályú (F80) és az Álvaro de Bazán-osztályú (F100) hadihajók fedélzetén is képes legyen leszállni.
Az UAV szárazföldi változata egyszerüen és könnyen szállítható, a megérkezés után fél óra alatt hadrafogható. A szárazföldi erők kötelékében a pilóta nélküli helikopter 150 km-es sugárban képes felderítő tevékenységet folytatni.
A konferencián bemutatott harmadik, leegyszerüsített verziót a rendőrség, valamint a mentők számára ajánlja a cég. Az Indra tájékoztatója szerint még ebben az évben mindhárom verzió megvásárolható lesz. A Pelikán várható áráról nincs információ.
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. július 1-jén, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet hatályba lépésének napján Budapesten aláírták a Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) együttműködési megállapodását.
„Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján június 17-én, hétfőn, Budapesten.
A Roszatom részvételével tartott tanácskozáson a sarkvidéki teherflotta megújításáról, a műholdas adatszolgáltatásról és a Kínával folytatott logisztikai együttműködésről tárgyaltak.
Lynx harcjárművel hajtott végre éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Tatárszentgyörgyön. A szcenárió keretében nemcsak lőttek az ellenségre, hanem a visszavonulást segítő köddel is zavarták őket.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
A Wizz Air nagy örömmel jelenti be, hogy mától négy új célállomásra is lehet jegyet foglalni Budapestről: Bilbaóba, Wrocławba, Gdanskba és Vilniusba júliustól közvetlen járatok indulnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.