Irán egy közeljövőben tartandó harcászati gyakorlat keretében mutatja be saját gyártású harci helikopterét, amely valójában nem más, mint az amerikai AH-1 Cobra harci helikopter másolata. A hírt Kyomars Heydari dandártábornok, a szárazföldi erők parancsnok-helyettese jelentette be, aki elmondta, hogy az iráni helikoptert egy sor új rendszerrel szerelték fel, amelyek több paraméterben megközelítik az amerikai AH-64 Apache jellemzőit.
Korábban iráni médiák arról számoltak be, hogy a hadsereg elindította Cobra típusú helikoptereinek korszerüsítését, ami tartalmazta többek között a pilótafülke, valamint a repülőelektronika és különböző érzékelők cseréjét. Legszembetünőbb változás a pilótafülke kialakítása, ami nagyobb és „ragyogás nélküli” kilátást biztosít a személyzet (helikopter-vezető és lövész) számára, ugyanakkor annak páncélvédettsége nem ismert.
Eltérés mutatkozik az eredeti verzióhoz képest az orr-rész kialakításában – inkább hasonlít a tengerészgyalogság által alkalmazott AH-1T verzióra – ami valószínüleg a Hasib radar elhelyezése miatt van, amit kifejezetten a Cobrához fejlesztettek.
Iráni AH-1 Cobra iraki harckocsik ellen
Az iráni médiákban a korszerüsített helikopterek több elnevezést is kaptak, így: Panha 2091, Shabavbiz 209-1, Toufan és HESA P4, miközben kiemelték, hogy az utolsó verziót ellátták harckocsi-elhárító rakéták irányításához szükséges hőkövetővel.
1960 és 1970 között az Egyesült Államok 202 darab AH-1J SeaCobra típusü helikoptert szállított Iránnak, amelyek közül 62 rendelkezett harckocsi-elhárító rakéták indításához szükséges rendszerrel. A haditechnikai eszközök szállítása Iránnak 1979-ben szakadt meg, amikor az Iszlám Forradalom viharos gyorsasággal győzött az országban. Az iráni hadseregben napjainkban rendszerben álló Cobra helikopterek száma nem ismert.
Irán a teljes elszigeteltség mellett illegális forrásokból igyekszik beszerezni különböző alkatrészeket, komponenseket amerikai gyártmányú repülőgépeihez és helikoptereihez. Az Egyesült Államok 2011 júniusában hozta nyilvánosságra, hogy egy olyan nemzetközi hálózatra bukkantak, amelynek köszönhetően Irán hajtómüveket és tartalék alkatrészeket tudott vásárolni az AH-1 típusú helikopterekhez.
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. július 1-jén, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet hatályba lépésének napján Budapesten aláírták a Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) együttműködési megállapodását.
„Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján június 17-én, hétfőn, Budapesten.
A Roszatom részvételével tartott tanácskozáson a sarkvidéki teherflotta megújításáról, a műholdas adatszolgáltatásról és a Kínával folytatott logisztikai együttműködésről tárgyaltak.
Lynx harcjárművel hajtott végre éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Tatárszentgyörgyön. A szcenárió keretében nemcsak lőttek az ellenségre, hanem a visszavonulást segítő köddel is zavarták őket.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
A Wizz Air kibővített és újrafókuszált hálózattal, valamint folyamatos teljesítményjavulással zárta a 2025-ös naptári évet. A légitársaság új repülőgépekkel bővítette flottáját, több száz új útvonalat nyitott meg, rekord utasforgalmat bonyolított le, miközben hálózatának pontosságát és megbízhatóságát is javította.