A kínai vezetés Harbin Z-9 harci- valamint Change Z-11 többcélú helikoptereket kínál az indiai védelmi minisztériumnak. „Nagyon elégedettek lennénk, ha ezeket a helikoptereket India és más országok számára értékesíteni tudnánk”, - mondta Yu Guo Yi, a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg ezredese. Napjainkban az indiai katonai vezetés a helikopterpark megújításának programján dolgozik elsősorban Oroszországból és az Egyesült Államokból származó technikai eszközök beszerzésével.
Információk szerint kicsi az esélye annak, hogy India érdeklődést mutasson a kínai ajánlat iránt, mivel annak ellenére, hogy a Z-9 és Z-11 nem túl régi fejlesztés azoknál már elavult technológiákat alkalmaznak. Kína 1989 óta nem jut hozzá (legalábbis nem közvetlenül) a nyugati technológiákhoz, amit talán jól érzékeltet az a tény, hogy a Z-9 típus az AS365 Dauphin helikopter másolata, amely még 1975-ben hajtotta végre első repülését.
Az utóbbi néhány évben Kína kísérletet tett a Z-9 típusú helikopter eladására Pakisztánnak valamint több afrikai országnak, azonban törekvései nem jártak sikerrel. A kínai hatóságok szerint ezen országok a technológiai lemaradás miatt utasították vissza az ajánlatot, ugyanakkor elismerték, hogy Kína komoly sikereket ér el.
Srikanth Kondapalli, a Jawaharlal Nehru Egyetem professzora, a kínai hadiipar szakértője úgy véli, hogy napjaink kínai helikoptertechnikája a második-harmadik generációt képviseli, a kínai harci helikopterek meg sem közelítik az amerikai AH-64D Apache színvonalát, amelyeket India vásárolni szándékozik.
Van azonban még egy – nem elhanyagolható – oka annak, hogy India nem szándékozik kínai technikát vásárolni. Delhi és Peking között a fennálló területi viták miatt elég feszült a helyzet és az sem elhanyagolható tény, Kína az egyik fő szövetségese Pakisztánnak, akivel szemben Indiának szintén vannak területi vitái.
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. július 1-jén, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet hatályba lépésének napján Budapesten aláírták a Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) együttműködési megállapodását.
„Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján június 17-én, hétfőn, Budapesten.
A Roszatom részvételével tartott tanácskozáson a sarkvidéki teherflotta megújításáról, a műholdas adatszolgáltatásról és a Kínával folytatott logisztikai együttműködésről tárgyaltak.
Lynx harcjárművel hajtott végre éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Tatárszentgyörgyön. A szcenárió keretében nemcsak lőttek az ellenségre, hanem a visszavonulást segítő köddel is zavarták őket.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
Folytatódik a Pardubicében található Repülési Kiképző Központ (CLV) flottájának modernizációja: az új L-39 Skyfox-ok mellett a kiöregedő Zlineket is újakra cserélik.