2023. 06. 09. péntek
Félix
: 369 Ft   : 344 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Levegőben az első kínai UAV

Art of WAR  |  2012. 10. 02., 15:18

A kínai Sunward Tech által gyártott SVU-200 típusú pilóta nélküli helikopter végrehajtotta első autonóm repülését. A repülésre még 2012. szeptember 4-én került sor a kínai Changsha város közelében, azonban erről csak most számoltak be, mégpedig a Fetters AeroSpace LLc. jóvoltából, amely cég a SVU-200 UAV helikopter tervezője.

Az első repülés alkalmával az UAV helikopter a felszállás után lebegést hajtott végre mintegy 100 m-es magasságban, amit 30 méteres oldalazás követett balra, majd jobbra, ezután 50 méteres előrerepülés majd hátra repülés követett a kiindulási pozícióba és a végén egy pontos leszállás. Az első nap több felszállást végrehajtva, mintegy 2 órát tartózkodott a levegőben az UAV.

A következő napon reggel 7:00 órai kezdettel az SVU-200 végrehajtotta első, 4 kilométeres „országjáró” repülését, amely során négy, előre programozott pontot érintett, majd a kiindulási helyen végrehajtotta a leszállást.

A leszállást követő gyors rendszerellenőrzés és üzemanyag utántöltés után a gép újra a levegőbe emelkedett, és végrehajtott egy ezúttal 5 km-es repülést, öt pont érintésével. Mindkét repülés hibátlanul, az eredeti terveknek megfelelően került végrehajtásra.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-05-25 16:19:43
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 08., 10:49
Gyors lefolyású gyakorlatok, amelyeken nemcsak a szárazföldi és légierő haderőnem alakulatai és katonái, hanem a tartalékosok is részt vettek.
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok több követelményre hivatkozva, elutasította az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek eladását Thaiföld részére.