Az amerikai Boeing vállalat 2013. január 22-én ünnepélyes keretek között átadta az Indiai Légierőnek az első C-17 Globemaster III típusú szállítógépét. A repülőgép rövidesen megkezdi a berepülési feladatok végrehajtását a kaliforniai Edwards légibázison. A Boeing tervei szerint, 2013 végéig további négy C-17-est adnak át, majd 2014-ben a maradék öt példány is leszállításra kerül.
Érdekesség, hogy a szállítógép átadására közel fél évvel hamarabb került sor, ugyanis előzetes tervek szerint csak 2013 júniusában kellett volna megérkeznie. Az Indiai Légierőnek szánt első C-17-es (CB-8001) 2013. január 11-én emelkedett először a levegőbe. Mint ismeretes, az indiai védelmi minisztérium még 2011 júniusában rendelte meg C-17-eseit, összesen 10 darabot. A 4,1 milliárd dollár összértékü szerződést a felek 2012 júniusában írták alá.
Az új szállítógépekkel az Indiai Légierő a már kiöregedő félben lévő Il-76-osait váltja le. Információk szerint, miután az indiaiak átvették mind a tíz példányt, további hat Globemaster III vásárlásának lehetőségét is megvizsgálják.