2023. 12. 07. csütörtök
Ambrus
: 381 Ft   : 353 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Ismét hadrendbe állhatnak az An-12PSz-ek az Orosz Haditengerészetnél

Art of WAR  |  2013. 02. 25., 10:30

Az Orosz Haditengerészet vezetése tervbe vette az An-12PSz-ek modernizációját és újbóli hadrendbe állítását – írja az Izvesztija. Az 1969-ben épített repülőgépek fejlesztéséről szóló dokumentációk már készülnek, tervek szerint 2013 harmadik negyedévében viszik majd Szergej Sojgu, orosz védelmi miniszter elé.

Abban az esetben, ha rábólintanak a modernizációra, a munkálatok már 2013 végén, 2014 elején megkezdődhetnek, így az első átépített An-12PSz már 2014 végére hadrendbe állhat. Az öreg típus újbóli szolgálatba állítását azzal indokolták, hogy nem találtak a leváltásukra megfelelő repülőgépet. A lehetséges típusok között szerepelt a Be-200-as, az A-42-es, az An-140-es, az An-26-os és az Il-76-os is.

An-12Psz

A modernizáció során elsőként a rádióelektronikai berendezéseket cserélik le, továbbá GLONASS/GPS navigációs rendszert, rádiólokációs berendezéseket és hőkamerát is kapnak. A korábban használt Ers és Gagara mentőcsónakok helyett új 3-5 személyes csónakokkal szerelik fel.

Arról azonban egyelőre nincs hír, hogy a repülőgépekbe esetlegesen nyugati elektronika kerül-e. Napjainkban az Orosz Haditengerészetnél 10 An-12PSz van hadrendben, melyből jelenleg csak 3 darab van üzemképes állapotban. Az An-12PSz, az An-12-es szállítógép kutató-mentő változata.

An-12Psz

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 23., 11:17
Az összecsukható konténereket fejlesztő és gyártó, magyar tulajdonban lévő Continest Technologies Zrt. kanadai leányvállalata, valamint a vízkezeléssel foglalkozó kanadai Innocorps által vezetett Circular City konzorcium nyerte el a Kanadai Védelmi Minisztérium (DND) Védelmi és Biztonsági Innovációs Programja (IDEaS) által kiírt Pop-Up City verseny kétmillió dolláros fődíját – közölte a Continest az MTI-vel.
2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 11. 16., 13:09
„Bemutattuk, hogy a Magyar Honvédség felkészült, képes angol nyelven műveletet vezetni és olyan új típusú, új gondolkodásmódot igénylő eszközt is rendszerbe tud állítani, mint amilyen a PzH 2000-es” – mondta dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke Bakonykútiban, november 15-én, szerdán.
2023. 11. 16., 10:02
Észak-Korea 2023. szeptember 6-án bocsátott vízre egy erősen módosított Romeo-osztályú tengeralattjárót a sinpói Pongdae Tengeralattjáró Gyárban. A Hero Kim-Gun-ok jellegzetessége, hogy alaposan megnagyobbított tornyába tíz rakétaindító csövet telepítettek, amelyekből legalább két különböző típusú fegyver bocsátható fel.
2023-11-10 11:24:53
Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal.
2023-10-27 11:26:24
„Nincs nemzeti szuverenitás, nincs biztonság és nincs honvédelem jól működő, földi telepítésű légvédelmi rendszerek nélkül” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NASAMS légvédelmi rakétarendszer ünnepélyes átadóünnepségén, Győrben, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél, október 26-án.
2023-10-25 15:50:04
A csádi elnök meghívására katonai misszió indulna az afrikai országba, ennek keretében 2024 tavaszától maximum 200 katona teljesítene ott szolgálatot - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Országgyűlés október 25-ei ülésén, a honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló határozati javaslat általános vitájában.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 12. 06., 10:20
A vezérezredes tájékoztatása szerint a rendszerváltás óta nem volt arra példa, hogy az alakulatoknak önállóan, akár váratlan helyzeteket is megoldva kellett gyakorolniuk az országvédelmi feladatokat együttműködve a közigazgatással és a NATO-erőkkel.
2023. 12. 05., 15:36
A szakkiképzés területén szolgálók számára megtartott állománygyűlésen Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének arról beszélt, hogy jelentősen változik a Magyar Honvédség kiképzési programja, annak metódusa.
2023. 12. 04., 09:56
Fegyvernemi ünnepéhez közeledve – az MH Légierő Parancsnoksággal közösen – szakmai konferenciát rendezett az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred december 1-jén.
2023. 11. 30., 10:06
A helyszín ismét Hollandia, Maastrich közvetlen és kicsit távolabbi környéke, ahol a tiszta, rendezett kisvárosok közterein a háborús relikviák is helyet kaptak és a városkép szerves részei lettek.

  JETfly Magazin

"Nehéz szerénynek maradni!", állítja a Tiger Meet-ek jelmondata. A fotókat nézve, van benne igazság! Sehol máshol nem láthatunk ennyi, látványosan megfestett katonai repülőgépet - de a csodaszép merev- és forgószárnyasok nem kiállításra jöttek. Dolgoztak, kőkeményen, s velük együtt a hajózók és a műszakiak is.