2023. 09. 30. szombat
Jeromos
: 391 Ft   : 369 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Oroszország amfíbiákat vásárol

Art of WAR  |  2013. 05. 28., 11:25

Az orosz védelmi minisztérium a napokban szerződést kötött a Berijev repülőgépgyárral (TANTK) 6 darab Be-200-as vásárlásáról. Az üzlet összértéke 8,4 milliárd rubel. Az Egyesített Repülőgépgyártó Konzorcium (OAK) információi szerint, 2 példány Be-200CsSz, illetve a maradék 4 pedig Be-200PSz verzió lesz, melyből az utóbbi tűzoltó berendezések nélkül készül.

Mint ismeretes, Oroszország a 6 darab amfíbia beszerzésére irányuló tenderét még 2013 áprilisában írta ki, melyeket a most aláírt szerződés értelmében a gyártó 2016 végéig szállít le.Az új amfíbiák a jövőben krasznodari területen fekvő Ejszk-ben és a primorszki Artem-ban állomásoznak majd.

Be-200

A hírhez kapcsolódik, hogy az amerikai védelmi minisztérium 10 darab, éjszaka is bevethető Be-200 típusú kétéltü repülőgépet szándékozik vásárolni Oroszországtól. A végső döntést csak az után hozza meg az amerikai fél, hogy a repülőgép részt vesz az idén, Floridában megrendezésre kerülő, a speciális haditengerészeti erők számára tartandó gyakorlaton.

Be-200

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 08. 15., 14:36
Azok a fiatalok, akik kifejezetten a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek kezelői, toronylövészei, vagy ezekkel a harcjárművekkel harcba szállított lövészkatonák szeretnének lenni, bruttó 737 ezer forintos illetményt kapnak. Ezt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be augusztus 11-én, Szentesen.
2023-09-07 15:38:52
Ha érdekel a katonák élete és még nincs programod szombatra, akkor két helyen is tárt karokkal vár a Magyar Honvédség. Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) is nyílt napot, illetve családi napot tart szeptember 9-én.
2023-08-08 11:33:57
A Magyar Honvédség két H145M helikoptere kirepült Szlovéniába, hogy az elmúlt időszak egyik legnagyobb természeti katasztrófája utáni mentési munkálatokat segítse - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) augusztus 7-én, hétfőn az MTI-vel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 09. 20., 11:09
Magyar fejlesztésű és magyar gyártású felszereléssel kívánjuk ellátni a Magyar Honvédséget – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO DIANA Innovációs Héten.
2023. 09. 19., 14:16
Interjú dr. Böröndi Gábor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével.
2023. 09. 18., 10:06
A legenda szerint, amikor egy hadifogságba esett német tiszt közelebbről is megnézhetett egy Sherman harckocsi-csoportosítást, azt mondta: „Egy Tigrisünk tíz ilyen harckocsival felér, csak az a baj, hogy Önöknek mindig van egy tizenegyedik.”
2023. 09. 15., 11:14
Az MH Klapka György 1. Páncélosdandár újonnan megnyílt toborzópontján várják azok jelentkezését, akik érdeklődnek a katonai pálya iránt és szívesen csatlakoznak az alakulathoz hivatásos vagy szerződéses katonaként, illetve polgári alkalmazottként.

  JETfly Magazin

2023. szeptember 27-én jelentették be, hogy a cseh kormány jóváhagyta 24 db, ötödik generációs F-35A típusú harci repülőgép megvásárlását, mellyel leváltják 14 gépes JAS 39C/D Gripen flottájukat.

  NÉPSZERŰ HÍREK