2023. 12. 02. szombat
Melinda, Vivien
: 380 Ft   : 349 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Pilóta nélküli repülőgépek is részt vesznek a védekezésben

Art of WAR  |  2013. 06. 05., 15:51

A Magyar Honvédség készen áll arra, hogy ellássa a soha nem látott méretű dunai árvíz kapcsán rá háruló feladatokat, és így se emberéletben, se – lehetőség szerint – az anyagi javakban ne essen kár – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter június 5-én Komáromban, ahol dr. Benkő Tibor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökkel személyesen tájékozódott az árvízvédelmi munkálatokról, illetve az azokban folytatott katonai részvételről.

Mint mondta, a honvédség a védvonalak megerősítése mellett nagyon komoly logisztikai ellátási munkát végez, és a katonák arra is felkészültek, hogy ha úgy hozza a szükség, az élet- és vagyonbiztonság megóvása érdekében egyes területekről evakuálási feladatokat is ellásson. 

Hende Csaba kiemelte: újdonságot jelent, hogy a munkában a honvédség önkéntes tartalékosai is részt vesznek. Mint elmondta: ma összesen 4 700 fővel nagyobb a megfelelő módon felkészített, és kiképzett, az árvízi védekezésben és az egyéb feladatokban bevethető katonák létszáma, hiszen kétezer önkéntes védelmi tartalékossal és kétezer-hétszáz önkéntes müveleti tartalékossal gyarapodott a honvédség. 

„Ma reggel óta Tát polgármesterének kérésére a Honvédelmi Minisztérium részvénytársaságai által kifejlesztett pilóta nélküli repülőgépek is részt vesznek a védekezésben, légi felderítést végeznek, amíg az ár le nem vonul” - tette hozzá a miniszter.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 20., 14:42
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
2023. 10. 31., 14:21
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
2023-11-10 11:24:53
Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal.
2023-10-27 11:26:24
„Nincs nemzeti szuverenitás, nincs biztonság és nincs honvédelem jól működő, földi telepítésű légvédelmi rendszerek nélkül” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NASAMS légvédelmi rakétarendszer ünnepélyes átadóünnepségén, Győrben, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél, október 26-án.
2023-10-25 15:50:04
A csádi elnök meghívására katonai misszió indulna az afrikai országba, ennek keretében 2024 tavaszától maximum 200 katona teljesítene ott szolgálatot - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Országgyűlés október 25-ei ülésén, a honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló határozati javaslat általános vitájában.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 11. 30., 10:06
A helyszín ismét Hollandia, Maastrich közvetlen és kicsit távolabbi környéke, ahol a tiszta, rendezett kisvárosok közterein a háborús relikviák is helyet kaptak és a városkép szerves részei lettek.
2023. 11. 29., 16:38
Megérkezett az új kedvenc a JETfly Webáruházba! Kiváló minőségű softshell dzseki military zöld színben! A termék megrendelhető női és férfi változatban, önmagában vagy felvarrókhoz tépőzárakkal előkészítve!
2023. 11. 29., 13:32
Az Iraki Kiképzés-Biztosító Kontingens 17. váltása közös lövészeten vett részt észt partnereivel november 24-én az Erbil melletti „Satur Areal Gunnery” lőtéren. A közös lövészeten arra is lehetőség volt, hogy a magyar és észt katonák kölcsönösen megismerjék és kipróbálják a két nemzet haderejében rendszeresített lőfegyvereket.
2023. 11. 28., 10:50
Akkreditációs látogatás keretén belül fogadta Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az új olasz véderő, valamint az új görög véderő-, katonai és légügyi attasét.

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról korábban már lapunkon is beszámoltunk, Románia exnorvég F-16-osokkal bővíti flottáját. Az első három példány 2023. november 29-én meg is érkezett keleti szomszédunkhoz.