2017. 09. 26. kedd
Jusztina, Pál
: 311 Ft   : 263 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Hajófedélzeti helikopterek vásárlását tervezi Oroszország

Art of WAR  |  2013. 10. 10., 14:14

A napokban több friss hír is napvilágot látott az Oroszország számára értékesített Mistral-osztályú helikopterhordozókról, egyrészt magáról a hajóról, másrészt a rákerülő hajófedélzeti helikopterekről. Ez utóbbi kapcsán az orosz védelmi miniszter helyettese, Jurij Boriszov nyilatkozott a Russian Helicopters konzorcium Progressz Arszenyev üzemében tett látogatásakor. 

Boriszov 2013. október 9-én, szerdán látogatott el az említett üzembe, ahol elmondta, hogy a védelmi minisztérium tervei között szerepel 32 darab hajófedélzeti helikopter megrendelése, melyek az érkező Mistral-osztályú helikopterhordozókra kerülnének. A Vlagyivosztok névre keresztelt első példányt a DCNS Saint-Nazaire-i hajógyárában építik, várhatóan még idén megkezdi tengeri tesztsorozatát, melyet követően 2014. november 1-jén adnák át az Orosz Haditengerészet részére.

A Boriszov bejelentésében említett hajófedélzeti forgószárnyasok az előzetes ütemterv szerint 2014-ben fejezik be a teszteket, a minisztérium ezt követően adná le megrendelését 32 példányra. Pontos típust egyelőre nem neveztek meg, de nem nehéz kitalálni, hogy vélhetően a Kamov Ka-52K-ra gondoltak, hiszen orosz részről már korábban is beszámoltak arról, hogy a helikopterhordozókra a Ka-52-es hajófedélzeti változatát szánják.

A Progressz Arszenyev 2020-ig 143 helikoptert gyárt le, a Ka-52 harci helikopterek mellett a civil vonalat is erősítik, méghozzá a könnyü Ka-62-es típussal. 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2017-09-18 11:14:23
Idén a migrációs válsághelyzet kezelésében és a terrorizmus elleni harcban való részvételt is gyakorolják a szerb és a magyar hadihajósok.
2017-09-07 13:17:17
Az Egyesült Államok haditengerészete a többi nagy hadiflottával ellentétben nem állított hadrendbe csatacirkálókat, pontosabban fogalmazva csak majdnem, mivel közbeszólt a nemzetközi politika.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 09. 25., 12:40
Túl a verseny eddigi öt állomásán, a Parachute World Cup Series célbaugró világkupa hatodik, egyben utolsó helyszínén, a svájci Locarnoban is szép eredményekkel zárt a Magyar Honvédség Ejtőernyős Válogatottja.
2017. 09. 21., 11:16
A szakértő szerint nem várható fegyveres konfliktus Észak-Korea és az Egyesült Államok között.
2017. 09. 19., 09:34
Nem kellenek nagy dolgok ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a bőrében, s ebből a hadsereg is rengeteget profitáljon.
2017. 09. 15., 11:41
Észak-Korea újabb rakétát bocsátott fel Phenjan egyik külső kerületéből keleti irányba, a rakéta átrepült Japán második legnagyobb szigete, Hokkaidó felett, majd a Csendes-óceánba csapódott – jelentették péntekre virradóra a hírügynökségek.