2023. 05. 29. hétfő
Magdolna
: 372 Ft   : 347 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Kína az oroszok segítségét kéri repülőgép hajtómű fejlesztéséhez

Art of WAR  |  2013. 11. 14., 13:09

Kína előzetes tárgyalásokat folytatott Oroszországgal annak lehetőségéről, hogy közösen fejlesszenek hajtóművet a kínai perspektivikus vadászbombázó repülőgép, a J-20 számára. A tárgyalásokra a Hsu Tsilyan vezérezredes, a Kínai Központi Katona Tanács alelnöke által vezetett küldöttség, az oroszországi „Szaljut” cég központjában tett látogatása során került sor.

A látogatás tényéről 2013. október 31-én számolt be a „Szaljut” cég honlapja, azonban részletekbe nem mentek bele. Annyit tettek közzé, hogy a „Szaljut” érdekelt lehet „egy Kínával közös hajtómüfejlesztés” területén. A kínai küldöttség mindemellett tájékozódott az orosz gyár termelési kapacitását illetően, megtekintették a kutató- és összeszerelő részleget, valamint a cég múzeumát.Kína napjainkban is a sajátfejlesztésü, Chengdu J-20 vadászbombázó repülőgép programján dolgozik, amely kínai besorolás szerint negyedik generációs, míg a nyugat ötödik generációsnak sorolja. Az új kínai vadászbombázó első repülését 2011 januárjában teljesítette. Napjainkra négy, repülőképes prototípus készült el, amelyeket AL-31F vagy AL-41F típusú, orosz hajtómüvekkel láttak el. Információk szerint a négy gép közül egy az, amelybe a kínai WS-10A típusú hajtómüveket építették be.

Al-31FN típusú hajtómü(Fotó: wikipedia.org) Kínai cégeknek mindezidáig nem sikerült egy olyan hajtómüvet kifejleszteniük, amely megfelelő teljesítménnyel rendelkezne és a javítások közötti reszursz idő is aránylag hosszabb lenne. Ezekben a mutatókban a saját fejlesztésü hajtómüvek sokkal rosszabbak, mint az orosz hajtómüvek, ezért fordulhat elő az, hogy a kínai repülőtechnikai eszközök nagyrésze, beleértve az exportra szánt repülőgépeket is orosz erőforrásokkal látják el.

2012 februárjában Kína 140 darab AL-31F típusú hajtómüvet vásárolt Oroszországtól, amelyeket Szu-27/30 típusú repülőgépekbe, valamint annak kínai klónjába, a J-11 repülőgépekbe építettek be. A szerződés akkori értéke elérte a 700 millió dollárt.

Egy évvel korábban Kína 150 db AL-31F, 123 db AL-31FN (a kínai J-10 típusú repülőgépekbe) és 184 db D-30KP-2 (az Il-76-os szállító gépekbe, valamint a H-6 (a Tu-16 másolata) bombázókba és az új Y-20 szállító repülőgépekbe) típusú hajtómüveket vásárolt.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
2023-03-27 13:23:44
A nyugat-balkáni béke Magyarország egyik legfontosabb biztonságpolitikai érdeke, hiszen ez az európai béke egyik záloga is egyben, elérése és biztosítása embert próbáló, kihívást jelentő feladat – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 26-án, vasárnap a Koszovóból visszatérő MH KFOR Hadműveleti Tartalék Zászlóalj manőver századának fogadásakor Kecskeméten.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 05. 23., 12:47
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki május 23-án, kedden, egymillió példányban – közölte a jegybank az MTI-vel.
2023. 05. 18., 10:53
A honvédelmi tárca vezetője a Magyar Honvédség új toborzó kampányfilmjének megjelenése kapcsán beszélt a TV2, az M1 és a Kossuth Rádió reggeli műsoraiban május 17-én, szerdán.
2023. 05. 15., 10:43
Amszterdamban már messziről látszik, hogy hol található a holland tengerhajózásnak emléket állító Scheepvartmuseum - az irányadó a főváros nevét viselő háromárbócos, az Amsterdam.
2023. 05. 09., 11:12
Izgalmas honvédelmi kiállítás és interaktív tér nyílik a Bálnában épülő honvédelmi központban május 9-én!

  JETfly Magazin

2023. május 26-án, pénteken, ismét kinyitotta kapuit a spotterek előtt az MH Kiss József 86. Helikopterdandár, ahol több újdonság is várta a repülőgépek fotósait. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszínen készült felvételeket!