A gyártó Sikorsky a közelmúltban leszállította az első négy Sikorsky S-70i Black Hawk helikoptert a Brunei Királyi Légierő részére. Ezek közül az egyik példány bemutatót repült a 2013. december 3-6. között megrendezett BRIDEX 2013 (Brunei International Defence Exhibition) szakkiállításon. Brunei 2011 decemberében rendelt 12 darabot az említett típusból, a szerződés értéke 325 millió dollár volt.
Az érkező S-70i Black Hawk-ok a kiöregedő Bell 212-eseket váltják, melyek cseréje egy 2012 júliusában történt katasztrófa kapcsán vált égetővé: a lezuhant forgószárnyas 12 emberéletet követelt. A most leszállított négy S-70i-t jóval a rögzített határidőn belül adta át a gyártó Brunei részére, és a fennmaradó nyolc példányra sem kell már sokat várni, várhatóan 2014 végén lesz teljes a 12 darabos flotta.
A 12 helikopter leszállítása mellett a szerződés magában foglalja a szükséges földi kiszolgáló berendezések, pótalkatrészek, illetve a pilóták és a személyzet kiképzését is: négy hajózó már sikeresen elvégezte a képzést az Egyesült Államokban, de a gyártó helyben is biztosítja majd a szükséges feltételeket. A támogató és kiképző program keretein belül jelenleg is zajlik egy kiképző központ építése, ahol többek között szimulátor is elérhetővé válik. A szerződés opcióként további 10 S-70i megvásárlását is tartalmazza. Brunei a helikopter kiválasztásánál első helyre tette a típus többfeladatúságát, hiszen többek között szállítási, SAR, MEDEVAC, humanitárius és kalózellenes feladatkörökben is alkalmazni fogják.
A Sikorsky számára kiemelt jelentőségü az Ázsia-Csendes-óceán régió, ahol Brunei S-70i vásárlása ugródeszka lehet további szerződések megkötésére. Malajzia már egy potenciális jelölt lehet, ahol hat példányt kínálnak megvételre a tengeralattjárók ellen is bevethető MH-60R Seahawk típusból.
Galéria: S-70i Black Hawk helikoptereket vehetett át Brunei
Végleges helyére, a magyar vitézség csarnokaként újjászülető Honvéd Főparancsnokság épületébe költözik a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM). Az intézmény a Budai Várban, a Dísz téren, az egykori Honvéd Főparancsnokság épületében kap helyet.
Folytatódik az idén meghirdetett Embert a vasra! toborzókampány, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró tüzérségi eszközök leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium. Erről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszélt november 16-án, Bakonykútiban.
1943. november 5-én az amerikai Sculpin tengeralattjáró kilencedik csendes-óceáni őrjáratára indult Pearl Harborból. Feladata az volt, hogy három társával a Spearfish - sel, a Searavennel és az Apogonnal a félelmetes erőddé kiépített Truk Atoll közelében álljon lesbe és a németektől átvett farkasfalka taktikát alkalmazva lecsapjon a japán hajókra.
Hamarosan Gidrán harcjárműveket fognak gyártani Győrben – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Honvédelmi Minisztériumban tartott sajtótájékoztatóján október 31-én, kedden, Budapesten.
A legfrissebb információk szerint, az Ausztrál Védelmi Erők MRH-90 Taipan helikopterei 2024 decemberében tervezett kivonásukig sem fognak már többé a levegőbe emelkedni.
Az elmúlt harminc év legnagyobb hazai gyakorlatán az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái is megmutatták, hogy jó gazdái a PzH 2000 önjáró lövegeknek. Az alakulat katonái a Bakonyban rengették meg a földet az 55 tonnás vasaikkal.
A Magyar Honvédség „Adaptive Hussars 23” elnevezéssel, a NATO erők részvételével többnemzeti országos hadgyakorlatot tart 2023 novemberében, amelyen az ország védelmi képességeit teszteljük.
„Nincs nemzeti szuverenitás, nincs biztonság és nincs honvédelem jól működő, földi telepítésű légvédelmi rendszerek nélkül” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NASAMS légvédelmi rakétarendszer ünnepélyes átadóünnepségén, Győrben, az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezrednél, október 26-án.
A csádi elnök meghívására katonai misszió indulna az afrikai országba, ennek keretében 2024 tavaszától maximum 200 katona teljesítene ott szolgálatot - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter az Országgyűlés október 25-ei ülésén, a honvédség csádi katonai szerepvállalásáról szóló határozati javaslat általános vitájában.
Az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred szervezésében idén októberben Magyarország ad otthont a tíz napos Clearance Diver 2023 többnemzeti búvárgyakorlatnak. A litván, belga és német nemzetiségű búvárok – többek között – a zárt téri és az folyóvízi sisakos merülést is gyakorolhatják.
Megérkezett az új kedvenc a JETfly Webáruházba! Kiváló minőségű softshell dzseki military zöld színben! A termék megrendelhető női és férfi változatban, önmagában vagy felvarrókhoz tépőzárakkal előkészítve!
Az Iraki Kiképzés-Biztosító Kontingens 17. váltása közös lövészeten vett részt észt partnereivel november 24-én az Erbil melletti „Satur Areal Gunnery” lőtéren. A közös lövészeten arra is lehetőség volt, hogy a magyar és észt katonák kölcsönösen megismerjék és kipróbálják a két nemzet haderejében rendszeresített lőfegyvereket.
Akkreditációs látogatás keretén belül fogadta Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az új olasz véderő, valamint az új görög véderő-, katonai és légügyi attasét.
Delegáció élén Párizsba látogatott dr. Sticz László vezérőrnagy, az Európai Unió EUFOR ALTHEA műveletének következő parancsnoka november 20-án. A látogatás célja a bosznia-hercegovinai francia szerepvállalás és a francia-bosnyák kapcsolatok részleteiben történő megismerése volt.
A korábban bejelentett 95 darab új Boeing és 15 darab új Airbus repülőgép beszerzésével az Emirates légiflottája 310 szélestörzsű repülőgéppel bővül az elkövetkező években. A flotta kiszolgálására új, hipermodern műszaki bázist is épít a légitársaság.