A Boeing leányvállalata az Insitu, a párizsi „Euronaval 2014” haditengerészeti kiállításon mutatta be legújabb felderítő, pilóta nélküli repülőgépét, a ScanEagle 2-t.
A második generációs UAV-ot egy új, sokkal megbízhatóbb, szilárd üzemanyaggal müködő Orbital hajtómüvel látták el. Ezen kívül a konstruktőrök megnövelték a drón orr-részét, aminek köszönhetően a ScanEagle 2 több hasznos teher hordozására képes, beleértve a kamerákat is. A most bemutatott pilóta nélküli repülőgép egyidőben képes a nappali, valamint éjszakai felderítéshez szükséges kamerák hordozására, míg az elsőgenerációs UAV-ra csak egy kamerát lehetett rögzíteni.
Ezzel párhuzamosan az új drónt a nagyobb, RQ-21A Blackjack UAV-nál is alkalmazott modernizált fedélzeti elektronikával is ellátták. A ScanEagle 2 megörökölte az elsőgenerációs verzió szárnyát, azonban a törzse valamivel rövidebb lett, további technikai adatot nem közöltek a drónról.
Fotók: INSITU
A tervek szerint a ScanEagle 2 nem csak katonai, hanem polgári célokra is alkalmazható lesz és 2015-től fogadja a megrendeléseket az Insitu. Mindezek mellett a cég vizsgálja annak lehetőségét is, hogy modernizálja meglévő, elsőgenerációs drónjait. A ScanEagle elsőgenerációs verziója 2002-ben hajtotta végre első repülését, és napjainkban több mint egy tucat üzemeltetője van, beleértve az Egyesült Államokat, Ausztráliát, Japánt Spanyolországot és Lengyelországot.