Az iráni állami televízió 2014. november 12-ei, szerdai adásában bemutatta azt a pilóta nélküli repülőgépet, amelyet állítólag egy 2011-ben elfogott amerikai drónról másoltak le. Az RQ-170 Sentinel másolata a csatorna arab nyelvű adásában volt látható, amint egy hegyvidék felett repül, majd leszáll egy támaszponton. Szakértők szerint az iráni változat külsőleg nagyon hasonlít a Lockheed Martin által gyártott eredeti példányra.
A Forradalmi Gárda nevü elitalakulat légierejének parancsnoka szerint a 2014. március 20-án kezdődött iráni naptári év végéig még legalább két-három ilyen drónt fognak építeni, a sorozatgyártás pedig jövőre kezdődik. Amir Ali Hadzsizade tábornok azt állította, hogy az iráni változat még jobb is, mint az eredeti: könnyebb, kevesebbet fogyaszt, nagyobb sebességre képes és a hatótávolsága is nagyobb. Elmondta, hogy ők az amerikaiakkal szemben egyáltalán nem használtak fémet a repülőgép testének építésekor.
A Forradalmi Gárda hétfőn jelentette be, hogy sikeresen tesztelte ezt a pilóta nélküli repülőgépet. A tábornok akkor arról számolt be, hogy erről hamarosan egy videofelvételt is bemutatnak. „Az amerikaiakat megüti a guta, ha megtekintik ezt a felvételt” - tréfálkozott Hadzsizade. Teherán azt állítja, hogy sikerült visszafejtenie az RQ-170 Sentinel konstrukcióját és tervét.
Az amerikai pilóta nélküli repülőgépet állítólag 2011 decemberében fogták el, miután Afganisztánból berepült az iráni légtérbe. Irán más amerikai drónok elfogását is bejelentette az utóbbi években, köztük a Boeing gyártotta Scaneagle-t - amely kevésbé modern -, miután a Perzsa-öböl felől berepült Irán fölé. A tájékoztatás szerint ezt is lemásolják, és a saját verziót rendszerbe állítják.
Irán már egy jó ideje azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy drónokkal kémkedik atomprogramja után, amelyről azt állítja, hogy kizárólag békés jellegü. Az Egyesült Államok és más nyugati országok viszont régóta azzal gyanúsítják Iránt, hogy civil atomprogramja mellett titokban atomfegyver birtokába akar jutni.
Szintén szerdán az iráni állami tévé „7 perc alatt Tel-Avivba” címmel közölt propagandafilmet az ország rakétaiparáról. A film címe azt hivatott jelezni, hogy Teherán közepes hatótávolságú rakétái ennyi idő alatt érnék - és pusztítanák - el az izraeli Tel-Aviv városát. Irán nem ismeri el Izraelt, és az iszlám köztársaság vezetése korábban számos ellenséges kijelentést tett Izraellel szemben.
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. július 1-jén, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet hatályba lépésének napján Budapesten aláírták a Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) együttműködési megállapodását.
„Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján június 17-én, hétfőn, Budapesten.
A Roszatom részvételével tartott tanácskozáson a sarkvidéki teherflotta megújításáról, a műholdas adatszolgáltatásról és a Kínával folytatott logisztikai együttműködésről tárgyaltak.
Lynx harcjárművel hajtott végre éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Tatárszentgyörgyön. A szcenárió keretében nemcsak lőttek az ellenségre, hanem a visszavonulást segítő köddel is zavarták őket.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
Ma (2025. május 19.) 21 éve, hogy a Wizz Air elindította első járatát Katowice és London között, a születésnap alkalmából a légitársaság akciót hirdetett: akár 21 százalékos kedvezménnyel is foglalhatók jegyek korlátozott számban a honlapon, illetve a mobilalkalmazásban.