Tíz híres első világháborús repülőgép

Fokker Dreidecker

Az első világháború egyik legismertebb repülőgépe a német Fokker gyár háromfedelü konstrukciója volt. Az együléses gépet az angol Sopwith Triplane mintájára tervezték. A Dreidecker rendkívül szük fordulókra volt képes, és kiváló teljesítményt nyújtott emelkedő repülésben. Hírnevét leginkább annak köszönheti, hogy számos ász, köztük a híres Manfred von Richthofen repülte ezt a típust, aki a „Vörös Báró” becenevet is tüzpiros Dr.I-esének köszönhetően kapta, illetve 1918. április 21-én a 425/17-es számú Dr.I-essel vesztette életét, miután már nyolcvan légi csatában aratott győzelmet korábban.

Sopwith F.1

A legendás Sopwith F.1 a törzs elülső részén, a géppuskák megtámasztására szolgáló púpnak köszönhette a camel (teve) becenevet. Sebesség terén azonban korántsem hasonlított a sivatag lomha hajójához, hiszen a maga korában ugyancsak impozáns, 168 kilométeres óránkénti sebességet is képes volt elérni. Az angol vadászgép emellett kiváló manőverezőkészséggel és mozgékonysággal is bírt, s azon kevés típus közé tartozott, amellyel lehetséges volt éles fordulókat tenni, ezzel nagyban segítve a pilótát a védekezésben. Akadt azonban hátránya is, hiszen a gép irányítása nagy szakértelmet és sok tapasztalatot követelt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy számos kezdő pilóta lelte halálát azért, mert elvesztette az uralmat a gép felett.

Royal Aircraft Factory S.E.5 

A Henry P. Folland, J. Kenworthy és F.W. Goodden őrnagy által tervezett kiváló angol vadászgép prototípusa 1916. november 22-én startolt el először. A tesztek során az eredetileg használt 150 lóerős motorját hamar lecserélték először a Hispano-Suiza, később a Wolesley Viper motorokra, melyek 203 lóerős teljesítménye jobb eredményeket ígért. Az erős motornak és a stabil törzsnek köszönhetően a gépet kiválóan fel lehetett fegyverezni, és a mozgékonysága sem hagyott kívánnivalót maga után. Az első éles bevetésre 1917. április 22-én került sor a németek ellen, a franciaországi vonalak mögötti járőrözés során, majd négy nappal később Albert Ball százados egy légi csatában sikeresen lelőtt vele két német repülőt.

Gotha GV

A német Gotha GV az első világháború rettegett bombázója volt. A sikeres széria ötödik darabja 1917 tavaszán került ki a csapatokhoz. A típus rendeltetése az volt, hogy bombázza az antant hátországát, aminek sikerült is megfelelnie, hiszen a Gothák képesek voltak Londont is elérni halálos rakományukkal, kivívva ezzel a civil lakosság rettegését. A kiváló motorral felszerelt gépek védelmét több géppuska biztosította. A légi harcok során nehezen leküzdhető ellenfélnek számítottak, amit jól mutat az, hogy a típus legnagyobb vesztesége balesetekből származott. A Gothák egészen 1918 májusáig folytatták a bombázást, a Bombengeschwader 3 gépei közel 85 ezer kg bombát dobtak le az ellenséges célokra.

Ilja Muromec

A cári Oroszországban sem hanyagolták el a katonai célú repülőgépgyártást, így a háború kitörésekor tekintélyes légierővel számolhattak. Az Ilja Muromecet eredetileg utasszállító gépnek szánta tervezője, a később helikopteréről ismertté vált Igor Sikorsky. A háború hatására azonban úgy döntött, megváltoztatja egy kicsit a gép tulajdonságait, és átalakíttatta a konstrukciót nehéz bombázógéppé. A hatalmas gépet négy Sunbeam Crusader V8-as motor emelte a magasba, és nyolcszáz kilogrammos bombaterhet tudott szállítani. A védelemről nem kevesebb, mint kilenc géppuska gondoskodott, méghozzá olyan hatékonyan, hogy a Muromecek közül nem sokat sikerült a németeknek a háború négy éve alatt megsemmisíteni az erős védelmi fegyverzet miatt.

Albatros DIII

Az Albatros DIII annyira sikeresnek bizonyult, hogy miután 1917 elején kikerült a csapatokhoz, a németeknek átmenetileg sikerült jelentős légi fölényre szert tenni. A konstrukciót a DII modernizálásával hozták létre. Átalakították a szárnyszerkezetet, áthelyezték a balesetveszélyes hütőt, a Mercedes-motorok teljesítményét pedig a korábbi 160 lóerőről 170, majd 175 lóerőre növelték. A sikeres gép gyártási jogát 1916 őszén az Oesterreichische Flugzeugfabrik AG (Oeffag) is megvásárolta. A típus gyártását Wiener-Neustadtban, Bécsújhelyen végezték. A gépeket 1917 májusától kezdték el leszállítani, velük magyar pilóták is arattak győzelmeket. 

Sopwith Triplane 

1916 tavaszára készült el a híres Sopwith Triplane prototípusa, melyről úgy tartják, hogy a kor egyik legjobb vadászgépe volt. Ebben az időben az emelkedőképesség növelése érdekében a repülőgépek szárnyfelületét meg kellett nagyobbítani. Azért, hogy a manőverezőképesség megmaradjon, és a pilóta is jól kilásson, a Sopwith konstruktőrei három, viszonylag rövid szárnnyal kísérleteztek. A gépből 1917-ben 140 darabot szállítottak le, mindet a haditengerészet kapta. A típus sok másik háromfedelü modell előfutára lett. Mivel a Triplane fegyverzete mindössze egyetlen géppuskából állt, a kezdeti sikerek után 1917-től kezdődően egyre inkább hátrányba került az erősebb fegyverzettel ellátott német vadászgépekkel szemben.

Aviatik D.I 

Az Aviatik D.I, egy kétfedelü felderítő-vadászgép volt, az első, amely az Osztrák−Magyar Monarchia területén épült. Tervezőjéről, Julius von Berg mérnökről elnevezve Aviatik Berg-ként is emlegették. Az Aviatik (Berg) D.I prototípuson a munkálatok 1916 augusztusában kezdődtek, a gép az év végére készült el. Az első prototípus próbarepülésére 1916. október 16-án került sor, sorozatgyártott példányait pedig 1917 őszén Olaszországban és a Balkánon vetették be. Eleinte 160 LE-s Austro-Daimler motorral szerelték fel,  majd további módosításokat is végrehajtottak rajta. Mivel motorja gyengének bizonyult, később az erősebb, 200 LE-s Austro-Daimler motorral gyártották, így az eredmények már biztatóak voltak.

Bristol F.2B Fighter 

Eredetileg felderítő-repülőgépként kezdték el fejleszteni R.2A néven. Egyre erősebb motorok beépítésével előbb az R.2B változat, majd a már vadászgépként is használható F.2A került le a futószalagról. A végleges verzió az F.2B nevet kapta, és 1917 elején jelent meg a frontokon. Kezdetben nem volt túl sikeres a kétüléses vadász, de később a pilóták elkezdték úgy vezetni, mintha együléses gépben ülnének, a megfigyelő pedig oldalra és hátra figyelt. Ennek az „újításnak” a bevezetésével már átütő sikereket értek el vele. Többcélú gépként a háború után is használta a RAF, 1931-től más modellekre cserélték. 

SPAD 13

A SPAD 13 együléses, kétfedelü francia vadászrepülőgép volt mely 1917-ben jelent meg a nyugati fronton. Franciaország mellett a többi szövetséges állam is használta. Azért fejlesztették ki, mert elődje, a SPAD 7 1917 elején már rendszeresen alulmaradt a német felderítőgépekkel vívott légi csatákban. A SPAD 13 számos aerodinamikai és egyéb továbbfejlesztésben különbözött a korábbi változattól. Nagyobb lett a szárnyfelület, az erősebb Hispano-Suiza motort építették be, és egy második Vickers géppuskát is kapott a tüzerő növelése érdekében. Mindezek a változtatások megnövelték a repülőgép teljesítményét a repülésben és a harcban egyaránt. A gép gyorsabb volt, mint a vele egy időben repült brit Sopwith Camel és a német Fokker D.VII, azonban a manőverezhetősége rosszabb volt, különösen kis sebességü repülés mellett.