Egy ejtőernyővel, illetve egy felcsatolható, két mikroturbojettel és 1,5 m fesztávú deltaszárnnyal ellátott deszantos akár 200 km távolságba is eljuthat az ugrás pontjától. Az eszköz tesztjei 2007 harmadik negyedévében kezdődnek el.
A szárnyon csürőkhöz és ívelőlapokhoz hasonló kormányfelületek találhatóak, a belépőéleknél pedig 2 liter kerozin befogadására képes tartályokat helyeztek el. A kormányfelületeket a deszantos a kezeinél kialakított botokkal szervomotorok közbeiktatásával kezeli.
A hajtómüveket a szárnyba építenék bele, amelyen egy tárolót is kialakítanak. Tömegüket 7 kg körülire tervezik, s modellrepülőgépek hajtómüvei vagy egy teljesen új konstrukció jöhet számításba. A szárny tömege üres tárolókkal, ám hajtómüvekkel együtt 30 kg körül lesz.

A hajtómü nélküli, német prototípus
Az eszköz iránt elsősorban a különleges alakulatok érdeklődnek, hiszen 4000 m magasságból kiugorva ezzel a felszereléssel akár 200 km távolságra is el lehet majd repülni. Megfelelő felszereléssel (oxigénmaszk, védőruha stb.) 10 km magasságból ugorva elég komoly eredményeket lehet elérni. A siklást 1000 és 1500 m magasságon kellene befejezni és ernyőt oldani, majd egy kötélen a szárnyat néhány méterrel lejjebb engedni, hogy ne akadályozza a földet érést.
A rendszert eredetileg a német ESG és Dräger cégek fejlesztették a német hadsereg részére, ám a németek nem szereltek rá hajtómüveket. A 14 kg tömegü német verzió prototípusának "berepülése" idén év végén zárul, s a prototípust marketingcélokra kívánják majd használni. A hajtómü nélküli szárnnyal egy 10 km magasságból végrehajtott ugrással 50 km távolság tehető meg.