Tenyérgépek - Miniatűr kémek a levegőben

Ukrajnától Irakig közhelyszámba megy, hogy a hadszíntereket ma már nem lehet elképzelni távolról irányított felderítő-repülőgépek nélkül. A fejlődés egyik iránya a minél nagyobb repülési idővel rendelkező, kifinomult kamera- vagy más felderítőrendszerrel felszerelt repülőgépek hadrendbe állítása. De mi van akkor, amikor már egy Skylark vagy ScanEagle is túl nagy? Vagy ha csak annyit szeretne tudni a lövészszakasz parancsnoka, hogy mi vár katonáira a következő utcasarkon? Akkor jöhetnek a zseb-felderítőgépek. 

Egy régi cél

Az aprócska felderítőgépek fontosságát az Egyesült Államokban ismerték fel a leghamarabb. A DARPA katonai kutatóügynökség már 1997-ben programot indított a 15 centiméternél nem nagyobb, távolról irányított felderítő-repülőgépek fejlesztésére. A feladat – az akkor rendelkezésre álló technológiát is figyelembe véve – óriási volt. Olyan, jellemzően elektromos energiával müködő hajtómüvekkel felszerelt mini repülőgépeket kellett kifejleszteni, amelyek már harcászati szempontból is értékelhető repülési idővel (legalább 2 óra), illetve hatótávolsággal rendelkeznek. Emellett az éjjel-nappal müködni képes kamerák vagy más felderítőrendszerek tömegét is el kell bírnia a mikro-gépeknek, s persze a megbízható, zavarásnak ellenálló adatátvitel sem maradhatott ki a listáról.

A védelmi ipar szerencséjére pont a 2000-es években indult el – elsősorban a mobiltelefonok miatt – a kisméretü kamerák, illetve az egyre könnyebb és nagyobb tárolókapacitású akkumulátorok fejlesztése. A DARPA programjának első fázisa 2001-ben zárult le, ám a katonai kutatóügynökség akkori véleménye szerint az elkészült modell túl apró volt ahhoz, hogy katonai célokra használni lehessen. Ennek ellenére azóta több vállalat is saját prototípussal jelentkezett, mind katonai, mind polgári célokra.

A mikro UAV-ket ugyanis háttérbe szorították a nagyobb, de még kézből indítható felderítőgépek. A 2001. szeptember 11-i terrortámadást követő afganisztáni, majd iraki hadmüveletekben komoly igény mutatkozott a hátizsákban vagy hordtáskában szállítható, egyszerüen összeszerelhető és üzemeltethető, elektromos meghajtású légi felderítőrendszerekre. Ezek a mini repülőgépek először általában a különleges erőknél jelentek meg, s csak később terjedtek el nagyobb számban a szárazföldi haderő más alakulatainál is. Persze nem csupán az amerikai és az izraeli típusok léteztek: számtalan ország hadiipari vállalata alkotott és dobott piacra ilyen eszközöket.

Ha olcsó, egyszer használatos és még hajtómüve sincs, az sem baj. Az amerikai haditengerészet kutatói olyan mini drónokat fejlesztettek ki, amelyek tenyérben is elférnek, könnyüek és 18 kilométer távolságból, a GPS-alapú vezérlésnek köszönhetően, ötméteres pontossággal érnek célt – mindezt vitorlázva. A Cicada (Kabóca) nevet kapott, 10 alkatrészből álló eszköz prototípusa mindennel együtt 1000 dollárba, sorozatgyártás esetén 250 dollárba került. Ellátható mikrofonnal, a föld mágneses terének változását vagy szeizmikus rezgést észlelő eszközzel, az adatátvitelre használt sávszélesség szükössége miatt azonban felderítő-kamerával már nem. Bár a Cicada aprócska, de a tesztek alapján szinte mindent kibír, csupán a sivatagos területek tüskés bokrait nem szereti landoláskor. 

Az elképzelés szerint a Kabócákat nagy tömegben lehet a célterületre szórni, ballonból, repülőgépről vagy egy távolról irányított drónra erősített tartályból kiszórva. Az aprócska, hangtalan, leginkább high-tech papírrepülőre emlékeztető Cicada-t nehéz észrevenni, s a tömeges „kidobás” is segítheti a sikeres alkalmazást: az ellenség nem tudja megtalálni mindegyiket. A 250 dolláros beszerzési ár pedig rendkívül alacsony, ha a már hadrendben álló, távolról irányított felderítőgépek költségeit vesszük alapul.

Okos segítőtárs

A „tenyérből repülő” felderítőgépek számos területen hozhatnak forradalmi változásokat. Polgári felhasználás esetén például nagy segítség lehet a lebegő kamera egy baleset vagy katasztrófa helyszínén: a mentés vezetőjének dolgát megkönnyítheti, ha fentről is láthatja a helyszínt. Persze felmerül a kérdés: ha egy nagyobb káresetnél több ilyen mikro-repülőgép egyszerre tartózkodik egy kisebb területen, hogyan akadályozható meg az összeütközés? Az optimális megoldás a rajként, egymással kommunikáló, megfelelő távolságot tartó eszközök elterjedése. Ez a technológia azonban még csak gyermekcipőben jár. 

Számos más esetben is időt és pénzt takaríthat meg a tenyérgép, hiszen segítségével nem kell emelőkosaras jármüvet használni egy vizsgálathoz vagy éppen elmaradhat egy távvezeték ellenőrzéséhez szükséges oszlopra mászás. A hobbifelhasználás szintén terjedőben van: már ma is egyre több aprócska repülőgépet terelgetnek több-kevesebb sikerrel a tulajdonosaik. Az egyre nagyobb számítástechnikai kapacitású mobiltelefonok és a növekvő sávszélesség segítségével gyakorlatilag csak a fantázia szabhat határt a fejlődésnek – s az alkalmazásnak is.

A technológia fejlődése remek dolog, de legalább annyi problémát okoz, mint amennyit megold. Napjainkban a jogi szabályozás, illetve a jogtalan felhasználás kérdése jelent komoly gondokat. Ezt igazolják a világ egyik legjobban őrzött épülete, a Fehér Ház körül történt „UAV-botrányok”. A január 26-án az elnöki rezidencia kertjében talált polgári mikro-UAV is rámutatott: a szabályozók, a bünüldözés és az elhárítás már régen a technológiai lehetőségek mögött kullog. Május 14-én pedig a Fehér Házzal szomszédos Lafayette-parkban reptette mini drónját egy férfi, akit erről az amerikai titkosszolgálat helyszínre érkező fegyveres ügynökei beszéltek le – fegyverhasználat nélkül. Ez persze Magyarországról nézve még akár vicces is lehet, de az a lehetőség, miszerint 5–10 éven belül, a tömegtermelésből adódóan elérhető áron lehet majd olyan, HD-minőségü kamerával felszerelt, távolról irányítható mikro-felderítőgépet venni, amivel akár a kertbe vagy az ablakon keresztül a lakásba pillantva követhetnek minket nyomon, már kevés mosolyra ad okot. Védekezni is nehéz lesz. Az aprócska, csendes gépeket eleve nem könnyü észrevenni, pláne ha megfelelő színü burkolattal látták el azokat. A „lelövése” sem egyszerü, mint ahogy a széles spektrumú, a távvezérlést megakadályozó elektronos zavarás sem minden esetben lehetséges. Eddigi ismereteink szerint marad a remény, hogy a vásárlók a mindenkori jogszabályokat betartva reptetik a tenyérnyi repülőeszközüket.

A következő generáció

A háromdimenziós nyomtatás szélesebb körü elterjedésével, a szakértők szerint alapvetően alakulhat át a mikro-UAV piac. Nehéz elképzelni, hogy az interneten elérhető, a nyomtatók számára megalkotott 3D-s tervrajzok letöltését ellenőrizni lehessen. S innentől kezdve már csak szándék kérdése, hogy a kamerával felszerelhető, kinyomtatott mikro-gépet ki, mire használja. A mérnökök szerint a jelenleg általánosan elterjedt elektromotorok mellett akár miniatür, de nagy teljesítményü gázturbinák is a piacra kerülhetnek. Az alig néhány grammos, de tolóerőben saját tömegének százszorosát produkáló, szilikát-karbid anyagból épített gázturbinák nagy előrelépést jelentenének, persze a megfelelő üzembiztosság elérése mellett. Ez azonban egyelőre csak a jövő: jelenleg a minél nagyobb energiasürüségü, új generációs mikro-akkumulátorokat és az apró, de erős villanymotorokat alkalmazzák a gyártók.

Forrás: Magyar Honvéd 2015. június

Galéria: Tenyérgépek - Miniatűr kémek a levegőben

aaaa dddddd