Augusztus 7-én egy mélyen Izrael területe fölé berepülő, a Hezbollah által indított, iráni gyártmányú felderítő UAV-ot (pilóta nélküli, távirányítású repülőeszköz) lőtt le a légierő F-16-os vadászgépe. Az elmúlt két évben több ilyen jellegű berepülést észleltek, de ezek egész idáig csak rövid, határközeli incidensek voltak.
A Hezbollah által Mirsad 1 néven említett felderítő UAV-ok igen nagy valószínüséggel valójában iráni Ababil (Fecske) típusú pilóta nélküli repülőeszközök. Az 1990-es évek második felétől ugyanis az iráni fegyveres erők is kifejlesztettek, illetve rendszeresítettek különböző feladatkörü, kisméretü, távirányítású eszközöket, melyek közül nyilván jó néhány Libanonba is került. A pneumatikus kivetőszerkezettel és rakétával is indítható gépek ejtőernyő segítségével szállnak le. Indíthatóak egyszerü állványról és teherautó-platóról is, így felderítésük még a földön nehézkes. Az irányítóegységtől maximum 150 km távolságban alkalmazható, 290 km/h legnagyobb sebességü, 90 percnyi repülési idővel rendelkező UAV-okat a Hezbollah eddig csak a határközeli régiókban használta, mivel tapasztalataik szerint az Izraeli Légierőnek mintegy 20 percnyi idő kellett ahhoz, hogy a készültségi vadászgépek helyszínre irányításával lelövesse azokat.
Teherautóról is indítható az Ababil
Az iráni Ababil felderítő UAV-ok több kamerát és fényképezőgépet is hordoznak, ezek mind a nemzetközi piacon legálisan beszerezhető termékek, melyeket alkalmassá tettek katonai célokra. Az izraeliek tartanak attól, hogy a szélsőséges szervezetek kezébe kerülő, GPS irányítási rendszerrel pontosan célra navigálható Ababil UAV-okat eredeti feladatkörüktől eltérően csapásmérőként használják fel. A kisméretü, nehezen felderíthető, olcsó gépek ugyanis vegyi fegyverek és robbanótöltetek célba juttatására is átalakíthatóak. Az iráni fegyveres erők több - többek között csapásmérő feladatkörü - Ababil változatot is szolgálatba állítottak, Libanonban azonban eddig csak a felderítő verziót észlelték.
Az Ababil (Mirsad 1) felderítő UAV további technikai adatai
Hossz:
288 cm Szárnyfesztávolság:325 cm
Maximális felszállósúly:
83 kg A hajtómü típusa:kéthengeres WAE-342
A hajtómü teljesítménye:
25 LE![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |