A múlt héten az osztrák parlament megszavazta annak a vizsgálóbizottságnak a felállítását, amely a 2002-ben 2,55 miliárd euró értékben megrendelt 18 darab Eurofighter Typhoonról szóló üzletet vizsgálja majd. A felállítást elsősorban a szociáldemokraták és a zöldek indítványozták, ám a liberálisok közül is néhányan a bizottság mellett szavaztak.
Az egyes kijelentései alapján a témában teljesen fogalom nélkülinek tekinthető szociáldemokrata frakcióvezető meggyőződése szerint a Eurofighter Typhoon egy olyan támadó gép, amire Ausztriának semleges államberendezkedése miatt nincs szüksége. Véleménye szerint olyan gépek is elegendőek, "amelyekről fényképezni lehet". Ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy a gyártó egyszerüen kész helyzet elé állítja majd a bizottságot, hiszen az első négy Tájfun érkezése 2007 első negyedévére várható. Nyilván a gyártási folyamatot kellően fel fogják gyorsítani ahhoz, hogy még véletlenül se forduljon elő csúszás. A szerződés felbontása mellesleg komoly anyagi terhet róna az országra. Ugyan pontos részletek nem ismertek, de a kötbér elérheti akár az 1 milliárd eurót is.
Olasz Eurofighter Typhoon a 2005-ös Zeltwegi Repülőnapon
A vizsgálóbizottságban valószínüleg felmerül majd vadászgépek hosszú távú bérlésének a lehetősége is (jelenleg is bérelnek F-5 Tigereket Svájctól, átmenetileg, a Typhoon beérkezéséig), ám ez a semlegesség és nemzetbiztonsági okok miatt szintén kifogásolható.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |