A német Tornado flotta cseréjének margójára

Bár a kiöregedő Tornado gépek pótlása hosszú ideje terítéken van, a valószínűleg a tengerentúlról érkező váltótípusok rendszeresítése jelentős politikai viharokat kelt Berlinben és komoly szakmai támadások kereszttüzében áll. 

A probléma gyökere évtizedekre nyúlik vissza és megjelenik benne mind az idejekorán felismert fejlesztési lehetőségek elmulasztása, mind a védelmi költségvetések folyamatos nyirbálásának negatív következményei, mind pedig azon döntéshozók felelőssége, akik stratégia híján, feláldozták a védelmiipart a rövidtávú érdekek oltárán.

A kérdéssel behatóan foglalkozik a német Christian Mölling, a German Council on Foreign Relations kutatásvezetőjének és Heinrich Brauß az intézetnél dolgozó, nyugalmazott altábornagy elemzése.

Tanulmányukban kifejtik, hogy Németország és a Német Légierő - mint az amerikai nukleáris fegyverek európai hordozója - a katonai igényeknek megfelelő típust kellene, hogy rendszeresítsen. Ezért érdemes lenne minden felmerülő típust számításba venni, így a korábban elvetett, F-35-ösök beszerzését is. Ezen kívül az európai védelmiipar megerősítése és innovációs képességének fenntartása érdekében a Eurofighter program folytatását is tanácsolják, egy jövőbemutató, német – francia váltótípus (FCAS) párhuzamos fejlesztése mellett.

A váltótípus megtalálását nehezíti, hogy – bár a részvétel a nukleáris elrettentésben mindig is népszerűtlen volt Németországban –, a Tornado flottát lecserélő típusnak, nemcsak ebben a feladatkörben kell a korábbi gépeket pótolnia, hanem rendelkeznie kell elektronikai hadviselésre alkalmas eszközökkel is. Így merült fel az amerikai Hornetek és Growlerek egyidejű rendszerbeállítása, vagy egy nukleáris képességekkel is ellátott F-35-ös fejlesztés rendszeresítése.

Utóbbi mellett szól, hogy ugyan jelenleg nem rendelkezik atomtöltetek hordozására alkalmas rendszerekkel, ötödik generációs vadászgép lévén jobban beilleszthető a jövő, adatorientált haderejébe és beszerzésük esetén az amerikai fél el tudja végezni a nukleáris képességekhez szükséges módosításokat. Ráadásul, miután számos más európai ország is a megvételük mellett döntött, a típus logisztikai ellátása és karbantartása megoldottnak tekinthető – még közös műveletek alatt is.

Felmerülhet még a Eurofighter-ek atomfegyverek hordozására alkalmassá tétele is, de ahogy ezt a szerzőpáros megjegyzi; ez egyfelől rendkívül költséges és időigényes procedúra, másfelől a típus csak korlátozottan alkalmas a mai, modern légvédelmi rendszerekkel szembeni hatékony védekezésre – ami így a nukleáris feladatkörének betöltését is nehézzé tenné.

A folyamatban lévő új, európai fejlesztéssel (FCAS) kapcsolatban kifejtik; hogy a géptípus csak 2040-től lenne elérhető, esetében a nukleáris képességekről még semmi szó nem esett és kérdéses is, hogy képessé tehető-e amerikai atomtöltetek hordozására. Különösen akkor, amikor mind Berlin, mind Párizs mindent megtesz azért, hogy megakadályozza a majdani gép fejlett rendszereihez való amerikai hozzáférést.

Bármilyen típus is kerül a történet végén rendszeresítésre, annak mind a német – amerikai, mind a német – francia kapcsolatokra jelentős hatása lesz. Az alternatívák száma véges és ami még fontosabb, az idő szorít, mert a kiöregedő Tornado gépek üzemben tartása napról napra többe kerül, feladatkörük ellátása pedig sürgető.

A témával társlapunkon, a JETfly-on is foglalkoztunk már.

Forrás: https://dgap.org/en/research/publications/tornado-complex