A tajvani kormány a napokban ingyen és bérmentve 2 darab UH-1H típusú forgószárnyast adott át Burkina Faso-nak. Az ünnepélyes átadáson részt vett a Tajvani Légierő parancsnoka, Wang Shin-Lung altábornagy is, aki épp az országban tartózkodott.
2 db ajándék UH-1H típusú forgószárnyast vehetett át Burkina Faso
A Huey-k felfegyverezhetőek
A Burkina Faso-i Légierő többek között Mi-35-öst is üzemeltet
A Defenceweb.co.za információi szerint, az ünnepségre 2017. június 6-án került sor, az 511. Ouagadougou légibázison, melyen jelen volt Burkina Faso védelmi minisztere, Jean-Claude Bouda is. A helikopterek, melyek értéke közel 8 millió dollárra tehető, már májusban leszállításra kerültek, majd az Ouagadougou bázis területén szerelték össze, egy 17 fős tajvani szakembergárda segítségével. Az ország légierejének parancsnoka, Kounsaouma Palenfo ezredes nyilatkozata szerint, az új szerzemények felfegyverezhetőek, így eredményesen vehetik majd fel a harcot a terrorista csoportokkal.
A két ország közötti kapcsolat már 1994 óta kiváló, azóta számos katonai felszerelést szállított le a tajvani fél. Nemrégen Burkina Faso kormányának egyik képviselője kijelentette, hogy továbbra sem zárkóznak el újabb helikopterek átvételétől. A Defenceweb.co.za információi szerint, a Burkina Faso-i Légierő napjainkban a most átadott UH-1-eseken kívül, néhány Mi-35-öst, Mi-17-est, Alouette-III-ast, valamint AS-350-es forgószárnyast üzemeltet.
Látványos bemutatókkal színesített családi nappal ünnepelték a Magyar Honvédség megalakulásának 175. évfordulóját a budapesti Városligetben, május 21-én, vasárnap. A Magyar Honvédelem Napján tartott szabadtéri rendezvényen a harckocsik, a bemutatók és a katonazenekar aratta a legnagyobb sikert.
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és a Honvédelmi Minisztérium vezetői előtt megtartotta első állománygyűlését dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke május 5-én, Szentendrén, MH Altiszti Akadémián.
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
Rendkívül látványos, izgalmas; a modern, high-tech Magyar Honvédség számos elemét bemutató családi nap vár minden érdeklődőt a magyar honvédelem napja alkalmából, a budapesti Városligetben május 21-én, vasárnap, 10 és 18 óra között.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Europa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.
Az utazás mindig élményekkel teli kaland, amikor végre kiszakadhatunk a mindennapok rutinjából és átadhatjuk magunkat a felfedezés örömének. A Budapest Airport számára épp ezért fontos, hogy a repülőtéri folyamatok mindenki számára stresszmentesek legyenek.