A közelmúltban jelentették be, hogy amerikai részről jóváhagyták további UH-60M Black Hawk típusú, közepes, többfeladatú szállító helikopterek eladását a típust már üzemeltető Horvátország számára.
Az üzlet értéke kb. 500 millió dollár, mely a 8 forgószárnyason kívül kiterjed többek között 19 hajtóműre, kiképzési eszközökre, pótalkatrészekre és egyéb kapcsolódó berendezésekre. A jóváhagyás dokumentuma listáz további fedélzeti rendszereket is, melyekkel felszerelhetőek a helikopterek (pl. UHF/VHF/SATCOM rádió, tehertérben elhelyezhető póttartály, gyorsköteles ereszkedést biztosító rendszer, csőrlőrendszer, radar besugárzás jelző, stb.).
Horvátország már üzemelteti a típust, 4 példányt tartanak hadrendben, melyből az első két példány 2022 februárjában, míg a fennmaradó kettő 2022 decemberében érkezett meg. A Scramble magazin beszámolója szerint ezek a példányok még kevesebb plusz rendszerrel és felszereltséggel érkeztek: az első forgószárnyasokkal a nyugati technikára való átállást gyakorolták, az új beszerzéssel viszont már egy jól felszerelt flottát kívánnak üzemeltetni, az említett fedélzeti rendszerekkel vélhetően az elsőként megérkező négy Black Hawk-ot is korszerűsíteni fogják.
Horvátország számtalan feladatkörben alkalmazza Black Hawk flottáját, például katonák szállítására, határvédelemre, terrorelhárításra, SAR és MEDEVAC feladatokra.
Borítókép: Az első két UH-60M leszállítása Horvátországba, 2022 februárjában/U.S. Embassy in Croatia fotó
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. július 1-jén, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet hatályba lépésének napján Budapesten aláírták a Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) együttműködési megállapodását.
„Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján június 17-én, hétfőn, Budapesten.
A Roszatom részvételével tartott tanácskozáson a sarkvidéki teherflotta megújításáról, a műholdas adatszolgáltatásról és a Kínával folytatott logisztikai együttműködésről tárgyaltak.
Lynx harcjárművel hajtott végre éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Tatárszentgyörgyön. A szcenárió keretében nemcsak lőttek az ellenségre, hanem a visszavonulást segítő köddel is zavarták őket.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
A Wizz Air nagy örömmel jelenti be, hogy mától négy új célállomásra is lehet jegyet foglalni Budapestről: Bilbaóba, Wrocławba, Gdanskba és Vilniusba júliustól közvetlen járatok indulnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.