Az amerikai Sikorsky vállalat a napokban tette közzé, hogy befejezték a tárgyalásokat a Chilei Légierővel 6 darab S-70i Black Hawk szállítóhelikopter beszerzése ügyében.
A szerződés értelmében az új forgószárnyasok 2018-ban érkeznek majd meg. A helikoptereken kívül Chile földi kiszolgáló berendezéseket, tartalék alkatrészeket is vásárol, valamint kérte a pilóták és műszakiak kiképzését is. Az üzlet értékéről egyelőre nincs pontos információ, azonban korábbi feltevések szerint közel 180 millió dollár lehet. Az új S-70i-k a jelenleg hadrendben álló UH-1-eseket és a Bell-412-eseket váltják majd le.
A Black Hawkokat a jövőben utas- és teherszállításra, sebesültek evakuálására, kutató-mentő feladatok végrehajtására használják majd. Korábban a FIDAE-2016 szakkiállításon, még ez év márciusában a légierő tábornoka, Alvaro Aguirre megerősítette, hogy megújították a közepes szállítóhelikopter tenderüket. A tenderre a Sikorsky az S-70i Black Hawkkal, az Airbus Helicopters a H-215-össel, az Agusta/Westland az AW-149-essel, az Oroszország Helikopterei Holding a Mi-171-essel, valamint a koreai KAI a KUH-1 Surionnal indult. A tendert a Black Hawk nyerte, melyeket Lengyelországban, a Sikorsky-val karöltve a lengyel PZL Mielec vállalat gyárt majd le.
A forgószárnyas a legmodernebb navigációs berendezéseket, légiutántöltő csonkot, önvédelmi és éjjellátó rendszereket, többfunkciós folyadékkristályos kijelzőket, illetve számos speciális berendezést is kap. Mint ismeretes, Chile 1998 óta már rendelkezik 1 darab S-70A Black Hawkkal, mely az évek során bebizonyította megbízhatóságát. A tervek szerint, a most megrendelt példányok mellé a jövőben további 6 is beszerzésre kerülhet. A chilei S-70i-kkel a latin-amerikai országok már rendszerbe állított és még megrendelés alatt álló Black Hawkjainak száma már eléri a 140 darabot.
Forrás: armstrade.org