Az Airbus Defence and Space vállalat stílusosan a LIMA-2017 szakkiállításra időzítve, átadta Malajziának a negyedik, egyben utolsó A400M Atlas típusú katonai teherszállító repülőgépet.
Teljes a maláj A400M flotta
A négy Atlast még 2005 decemberében rendelte Malajzia
Az első A400M-et még 2015-ben vették át
A Jane’s Defence Weekly információi szerint, az átadási ceremóniára március 22-én került sor, ezzel teljessé vált a maláj Atlas flotta. A repülőgépet személyesen, az ország védelmi minisztere, Hisamuddin Husein vette át. Mint ismeretes, a maláj védelmi minisztérium mintegy 1,8 milliárd dollár értékben 4 darab A400M-t rendelt, még 2005 decemberében. Az Airbus vállalat a korábbi tervekkel ellentétben 2013 helyett, csak 2015-ben kezdte meg a leszállítást, az A400M program folyamatos csúszása miatt.
Az első maláj Atlas átadását (a mostanihoz hasonlóan) az Airbus stílszerűen a LIMA-2015 szakkiállításra időzítette. A második még az év decemberében érkezett meg, hadrendbe állítására 2016 januárjában került sor. A soron következő harmadik példány 2016 áprilisában érkezett volna meg, azonban a németeknek és a franciáknak korábban átadott példányokon keletkezett hajtómű (reduktor) meghibásodások, illetve a törzs elemeinek repedése miatt a leszállítást elnapolták. Így a harmadik példány csak néhány hónappal később, 2016. június 9-én került átadásra a spanyolországi Sevilla-ban.
A negyedik gép is késéssel érkezett meg, a sorozatos hajtómű meghibásodások miatt. A maláj A400M szállítógépek a 22. szállító repülőszázad állományába kerültek, Subangba. Malajzia alaposan felkészült az Atlasok fogadásra, a Subang légibázison speciális hangárakat építettek, melyek akár mind a négy Atlas fedett helyen való tárolására alkalmasak.
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. július 1-jén, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet hatályba lépésének napján Budapesten aláírták a Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) együttműködési megállapodását.
„Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján június 17-én, hétfőn, Budapesten.
A Roszatom részvételével tartott tanácskozáson a sarkvidéki teherflotta megújításáról, a műholdas adatszolgáltatásról és a Kínával folytatott logisztikai együttműködésről tárgyaltak.
Lynx harcjárművel hajtott végre éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Tatárszentgyörgyön. A szcenárió keretében nemcsak lőttek az ellenségre, hanem a visszavonulást segítő köddel is zavarták őket.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
A Wizz Air nagy örömmel jelenti be, hogy mától négy új célállomásra is lehet jegyet foglalni Budapestről: Bilbaóba, Wrocławba, Gdanskba és Vilniusba júliustól közvetlen járatok indulnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.