2023. 06. 10. szombat
Gréta, Margit
: 369 Ft   : 343 Ft Benzin: 625 Ft/l   Dízel: 687 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Megkezdődött az első francia A330MRTT berepülési programja

Megkezdődött az első francia A330MRTT berepülési programja
Art of WAR  |  2017. 09. 18., 14:00
Megkezdődött az első francia A330MRTT berepülési programja

Az Airbus Defence and Space vállalat a napokban erősítette meg, hogy 2017. szeptember 7-én a levegőbe emelkedett az első, Franciaország részére készült A330MRTT típusú típusú többfeladatú légi utántöltő és szállító repülőgép.

A jövőben Phoenix nevet viselő A330-as repülése során 3 óra 25 percet töltött a levegőben, az Airbus nyilatkozta szerint, a rendszerei rendben működtek. A franciák részére készült gép már a második elkészült példány, mely már az új standard alapján készült. A repülőgép törzsét számos helyen megerősítették, fejlesztették a típus repülési jellemzőit, melynek köszönhetően 1%-kal csökken az üzemanyag fogyasztás, továbbá a fedélzeti rendszereit is modernizálták.

A típust Getafe-ben alakították át egy standard A330-asból, mely korábban Touluse-ban készült el. Az első módosított A330MRTT-t, más néven MRTT Enhanced-et, a Szingapúri Légierő kapja meg, mely első repülését 2016 szeptemberében teljesítette. A francia példányok a Thales által fejlesztetett fedélzeti rádióelektronikai berendezéseket, Rolls-Royce Trent 700-as hajtóműveket, a merevcsöves utántöltő rendszer (ARBS – Aerial Refuelling Boom System) mellett, szárnyak alatti hajlékony csöves rendszerrel is felszerelik. Továbbá személyszállító konfigurációban 272 fő szállításra lesz képes, illetve evakuációs feladatok ellátására is alkalmassá teszik.

Mint ismeretes, a francia védelmi minisztérium még 2014 végén jelentette be, hogy az európai Airbus konszerntől 12 darab A330MRTT (Multi Role Tanker Transport) típusú többfeladatú légi utántöltő és szállító repülőgépet rendelt. Az üzlet összértéke 3 milliárd euro. A megrendeléssel szinte egyidőben szerződést is kötöttek az első példány vásárlásáról. A repülőgépeken felül A330MRTT szimulátort, illetve pótalkatrészeket és földi kiszolgáló berendezéseket is rendeltek. 2015 decemberében a francia DGA védelmi beszerzési ügynökség egy újabb szerződést kötött az Airbus vállalattal, ekkor további 8 példányra adták le megrendelésüket. A maradék 3 gép megvásárlására vélhetően 2018-ban kerül sor.

Tervek szerint, az első A330MRTT-t Franciaország 2018-ban, míg a második példányt 2019-ben kapja meg, a 12 gépes flotta 2025-re lesz teljes. Az új szerzemény a jelenleg hadrendben álló 13 KC-135R és C-135FR-t váltja le, valamint a 2 A340-est és a 3 A310-est is. Napjainkig a típusból 8 ország rendelt, jelenleg a gyártónak 51 példányra van fix megrendelése, ebből már 28 átadásra került.

 

 

Forrás: armstrade.org

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 09., 10:25
1986. április 26-án történt meg Európa legnagyobb nukleáris katasztrófája. A csernobili Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es számú RBMK-1000 típusú, grafitrudas szabályozású reaktorblokkja a konstrukció tervezési hibája, illetve sorozatos emberi mulasztások miatt kigyulladt, majd a keletkezett gőz szétvetette magát a reaktort, illetve az annak helyet adó épület tetőszerkezetét is.
2023. 04. 17., 09:54
A Sargasso-tenger évszázadok óta az Atlanti-óceán egyik leghírhedtebb térségének számít, többek között azért, mert területén fekszik a Bermuda-háromszög is.
2023-05-25 16:19:43
A német-magyar szárazföldi erők együttműködése részeként Magyarországra érkezett Björn F. Schulz dandártábornok, a Bundeswehr Páncélos Iskola parancsnoka, aki május 24-én a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz látogatott.
2023-04-27 12:51:07
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök a mai nappal felmentette beosztásából dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. A feladat ellátására a honvédelmi miniszter dr. Böröndi Gábor altábornagyot, a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjét javasolja.
   MÁSOK ÍRTÁK
2023. 06. 08., 10:49
Gyors lefolyású gyakorlatok, amelyeken nemcsak a szárazföldi és légierő haderőnem alakulatai és katonái, hanem a tartalékosok is részt vettek.
2023. 06. 06., 10:40
Elszállították a második világháborús magyar légibombát a főváros II. kerületéből, a Szeréna útról.
2023. 06. 02., 09:19
Magyar idő szerint 2023. április 14-én 14 óra 15 perckor egy Ariane–5 hordozórakétán a francia guyanai Kourouról elindult az Európai Űrügynökség JUICE űrszondája a Jupiter bolygó Euro­pa, Ganymedes és Callisto elnevezésű jeges holdjaihoz, hogy ezeket 2031-ben elérve különféle tudományos vizsgálatokat végezzen.
2023. 06. 01., 09:59
Csehország védelmi kiadásai a jövőben az éves bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát fogják kitenni. A vonatkozó törvényt a képviselőház után május 31-én, a cseh szenátus is jóváhagyta, érvénybe lépéséhez csak az államfő aláírása szükséges.

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok több követelményre hivatkozva, elutasította az ötödik generációs F-35-ös harci repülőgépek eladását Thaiföld részére.