Megtartotta éves sajtótájékoztatóját az Airbus Toulouse-ban, ahol Tom Enders elnök-vezérigazgató nyilatkozott a várható új exportsikerekről. A napokban Magyarországra látogató A400M típus jövője is szóba került.
Az Airbus továbbra is bizakodó az A400M újabb exportsikereit illetően, ugyanakkor elmondták, hogy a korábban megjósolt több száz darabos eladás nem reális, figyelembe véve a repülőgép költségeit és bonyolultságát. Az A400M program partnerországai eredetileg Franciaország, Németország, Olaszország (később kiszállt), Spanyolország, Nagy-Britannia, Törökország, Belgium és Luxemburg voltak, később Malajzia is csatlakozott a programhoz és rendelt a típusból, de lényegében 2005 óta nincs újabb exportsikere a típusnak, annak ellenére, hogy több ország is érdeklődik.
Az Airbus összesen 174 db rendelést kapott az A400M típusra (53 német, 50 francia, 27 spanyol, 22 brit, 10 török, 8 belga, melyből egyet Luxemburg fog üzemeltetni, illetve négy maláj rendelés), napjainkig 72 darabot adott át a gyártó. Az új exportsikert Indonéziából várhatja a gyártó, 2018 márciusában erősítette meg vásárlási szándékát Indonézia két A400M-re. Dél-Korea pedig Spanyolországgal tárgyal néhány számukra feleslegessé váló példány átvételéről.
Tom Enders elmondta a sajtótájékoztatón, hogy az A400M értékesítése sokkal nehezebb és összetettebb feladat mint a szintén Spanyolországban készülő, kisebb szállító repülőgépeké. Hozzátette azt is, hogy az A400M program a fentebb már felsorolt, több partner igénye alapján készült, hozzájuk hasonló igényekkel rendelkező vásárlót pedig nem egyszerű találni, ugyanakkor továbbra is bíznak az eladásokban, de már nem több száz darabos mennyiségben.
Mint ahogy arról társlapunkon is beszámoltunk, a Német Légierő A400M-je 2019. február 6-án látogatott el a Kecskeméti Repülőbázisra. A látogatás fotóit ezen a linken érhetik el.
Forrás: https://www.janes.com