Az Nigériai Légierő vezetése a napokban jelentette be, hogy a brazil kormány jóváhagyta, hogy az Embraer Defence and Security Limited vállalat közreműködésével, A-29 Super Tucano típusú könnyű-támadó repülőgépet vásároljanak.
3 db Super Tucano érkezhet Nigériába
Nigéria a jövőben az Egyesült Államoktól is be kíván szerezni új Super Tucanokat
Nigéria már 2013 óta szeretett volna vásárolni a típusból
A Nigériai Légierő parancsnoka, Sadiq Abubakari tábornagy is nyilatkozott az ügyben és kijelentette, hogy 3 darab A-29 Super Tucano érkezik majd Nigériába, melyek jelenleg a Brazil Légierőben repülnek. A dél-amerikai ország kormánya már utasította a légierő vezetését arra, hogy adja át a gépeket az Embraer vállalatnak, mely a leszállításukért lesz felelős. Abubakari továbbá hozzátette, hogy a Nigériai Légierő állományából, egy néhány tisztből álló csoportot küldött Brazíliába, melyek feladata a repülőgépek állapotának felmérése, valamint a hadrendbe állításukkal és üzemeltetésükkel kapcsolatos információk begyűjtése lesz.
A nyugat-afrikai ország a jövőben az Egyesült Államoktól is be kíván szerezni új Super Tucanokat. Az átadási procedúrát rövid idő alatt le szeretné bonyolítani az Embraer és a Nigériai Légierő is. Az új szerzeményekkel jelentős képességnövekedés várható, így a jövőben felderítő feladatokban, valamint a szárazföldi erők támogatásában is bevetik majd. Információk szerint, Nigéria már 2013 óta szeretett volna vásárolni a típusból, azonban korábban, az Egyesült Államok nyomására, a brazil kormány nem adott engedélyt az eladásra. 2014-ben például, az USA kormánya nem engedélyezte Nigériának az izraeli AH-1 Cobra harci helikopterek eladását sem, az emberi jogok sorozatos megsértése miatt. Amióta az országnak új elnöke lett, Mohammadu Buhari személyében, azóta az Egyesült Államok is másképpen áll hozzá a katonai segítségnyújtás kérdéséhez.
Hazai cégek drónjait, repülőeszközeit és integrálható szenzorait mutatták be a Magyar Honvédség meghívott szakembereinek a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) által szervezett szakmai napokon július 1-én és 2-án, a hajmáskéri Kiképző Bázison.
Egy új harcjármű rendszerbe állításakor az első lépések egyik legfontosabbika a kezelők vezetési rutinjának megszerzése. A június 11-ei héten az MH Klapka György 1. Páncélosdandár egyik legkorszerűbb eszközével, a Leopard 2A7HU típusú harckocsival gyakorolják a harcjárművezetők többek között a közúton való közlekedést.
2024. július 1-jén, a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet hatályba lépésének napján Budapesten aláírták a Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Érdekképviseleti Szervezet (HÉSZ) együttműködési megállapodását.
„Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján június 17-én, hétfőn, Budapesten.
A Roszatom részvételével tartott tanácskozáson a sarkvidéki teherflotta megújításáról, a műholdas adatszolgáltatásról és a Kínával folytatott logisztikai együttműködésről tárgyaltak.
Lynx harcjárművel hajtott végre éleslövészetet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Tatárszentgyörgyön. A szcenárió keretében nemcsak lőttek az ellenségre, hanem a visszavonulást segítő köddel is zavarták őket.
A Honvéd Vezérkar és a zalaegerszegi MouldTech Systems Kft. között létrejött együttműködés keretében drónos meteorológiai mérések segítik a 46. Katonai Ejtőernyős Világbajnokság szervezőit.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolások részére a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ és az egészségügyi oktatást tartalmazza.
A Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) saját nemzeti standot állított június 17-21. között a párizsi Eurosatory védelmi ipari kiállításon, amely az egyik legnevesebb európai védelmi kiállítás.
A Wizz Air nagy örömmel jelenti be, hogy mától négy új célállomásra is lehet jegyet foglalni Budapestről: Bilbaóba, Wrocławba, Gdanskba és Vilniusba júliustól közvetlen járatok indulnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.